Szabó Magda: Figyelj rám...

„Ha csak cseppet gyanakodol, ha egyetlenegyszer eszedbe jut, hogy jobban rám figyelj, nagyon figyelj, úgy, ahogy a testemre szoktál, amelyet jobban ismertél már nálam, talán észreveszed, mennyi szenvedést okozol nekem, anélkül, hogy akarnád, és észreveszed, hogy kapálódzom és hadonászom valami híg, átlábolhatatlan gyötrelemben, amelyet te idézel a fejemre emlékekkel és emlékeztetésekkel.”

/Szabó Magda/

Szepes Mária A színarany igaz

és szép kell nekem.
Kevesebbel be nem érem!
Dalolom belül. Varázsolom. Énekelem.
Mesélem. Imádkozom. Idézem.
Ambróziából szövöm. Szikráit szórom.
Oltok, nemzek, szülök általa
örök tavaszt, égi örömnyájat.
Ringató felhődunyhákat.
Mennyei bálcsodákat. Soha
nem múló, ifjú tavasztivornyákat,
ártatlan, csók előtti vágyat,
amely a jelené csak, nem bomlik,
nem lankad, selyme, illata, dala,
borzongó, örök új marad. Színarany.
Igaz, ami szép. Egész.
Nem múló, galád töredék.
Ennél kevesebb nem elég.

Akarat

Ha azt tartod, hogy elveszett vagy, akkor el is vesztél. Ha azt hiszed, hogy nem mered megtenni, akkor nem is mered majd megtenni. Ha nyerni szeretnél, de úgy véled, nem tudsz nyerni, majdnem lehetetlen, hogy sikerüljön. Ha azt  tartod, hogy veszíteni fogsz, veszítettél. Mert odakinn a világban látni fogod, hogy a siker az ember akaratával kezdődik.


Lafayette Ron Hubbard

Márai Sándor "...Reggel érkezik a férfi és estig marad.

"...Reggel érkezik a férfi és estig marad. Estére kifosztja a házat, a lakást, a nő szívéből az emlékeket, a nyugalmat. Kifosztja, mert nem tehet másként: ilyen a természete. A nő védekezik. Aztán estére megérti, hogy van egyfajta ember aki ellen nem lehet védekezni, oda kell adni neki mindent, az élet utolsó nyugalmát is. Nem lehet védekezni ellene, mert szereti. Ez a szerelem torz és fájdalmas. De az emberi szív olyan csodálatos, hogy a méltatlant is szereti. S ha egyszer elkezdődött valami két ember között, végig kell csinálni a kapcsolat minden bonyodalmát. Ezért végül nem is védekezik. Estére megérti, hogy szeretni annyi, mint beleegyezni és feláldozni magunkat. Nem lehet óvatosan szeretni. Bölcsen sem lehet szeretni. Csak hősiesen lehet szeretni. Ezért belenyugszik, hogy kirabolják...."

(Márai Sándor)

Baranyi Ferenc FELHÍVÁS

Baranyi Ferenc

FELHÍVÁS

Valaki jöjjön és szeressen,
mert megfullaszt a tavasz engem,
korai volna szenesednem
másoknak gyújtott őrtüzekben,
most még nekem gyúljon ki menten
minden, ami másnak éghetetlen,
didergek perzselő szelekben-
valaki jöjjön és szeressen!

Soha, semmi nem tart örökké.

Soha, semmi nem tart örökké.

"Egyszer egy indiai hercegnő édesapjától kapott gyűrűvel felkeresett egy hindu bölcset. Azt kérte tőle, hogy véssen a gyűrűbe olyan bölcsességet, mely a szomorú napokon vigasztalja, a nehéz helyzetekben bátorítja, a boldog időszakokban pedig óvatosságra inti.
A bölcs pár nap múlva visszaadta a gyűrűt.
Egyetlen szót vésett bele:
elmúlik"

Barátságok

Egyszer még régebben megkérdezte Tőlem tőlem Valaki, hogy az igazi barátság tényleg örökké tart-e.
Ezzel előjött az is, hogy hogyan lesz valami barátsággá és mi is az?

A barátság az egy összerezdülés-szerű dolog.
Amikor egyvalakivel a sok ezer szembejövő idegenből, adott pillanatban kölcsönösen felébred a kíváncsiság, kialakul a bizalom és ez tartósan meg is marad.
A barátságok mindig helyzethez kapcsolódva alakulnak ki. A helyzet lehet egy vers, egy csoki, egy bezárkózás, egy érzés, hogy a másik bajban van.
Alkalom, érdek, rászorultság, közös élmény.
Közönségesnek hangzik?
Pedig gyakrabban kezdődik így egy kapcsolat, mint azzal a szent elhatározással, hogy: márpedig ő a barátom lesz.
Lehet, hogy te pont rászorulsz és ő pont segíteni tud és akar. Te pont ennél egy csokit és ő éppen azzal kínál. Ő pont bezárkózna, te pedig éppen nyitni szeretnél. Valahogy ezekben a „pont”-okban rejlik a barátság lehetősége. Hiszen előfordulhatna, az is, hogy ő éppen nem akarna segíteni, nála csipsz lenne csoki helyett, vagy te nem vennéd észre, hogy ő bezárkózni készül.

Ezek után jöhet majd az önzetlen, "nem kíván, csak ad" kapcsolat. Nekem a legfontosabbak a „hajnalkettes” barátságok. Az a néhány, akik hajnal kettőkor is felhívhatnak, mert tudják, hogy, ha ott vagyok, biztosan tudunk beszélni, és akiket hajnal kettőkor is felhívhatok, mert válaszolni fognak.

Hogy örök-e a barátság?
Sajnos nem hiszek abban, hogy bármi is örökké tarthatna. Két ember, ha egyformán nagyon tud is szeretni, soha nem tudja teljes egyensúlyban kimutatni az érzéseit (én vagyok a jobb barát, vagy ő?). Tarthatjuk bármilyen önzetlennek a barátságot, könnyen előfordulhat, hogy egyszer csak megbicsaklik valahol a dolog. Ilyenkor pedig könnyen előbújik büszkeség, sértődés, harag, bármi, ami megakaszthatja. Le lehet győzni, de tényleg kell-e…

Az emberi különbözőség rejti még azt is, hogy nem biztos, hogy neked akkor kezdődik a barátság, amikor a másiknak.
Lehet, te közvetlenebb vagy, lehet, ő nehezebben oldódik és lehet, hogy találkozol olyannal, aki még könnyebben mondja ki: ő a barátom. Pedig te még nem, nem így érzel.
Ez ellen nem tudunk tenni. Sokszor belefutunk, sokszor megszívjuk és egy ilyen félreérzés után nehéz normalizálni egy kapcsolatot, ha kell egyáltalán...



Leszek a barátod

Leszek a barátod,
játszom játékaid,
elnyúlok és elnémulok veled,
sírom bánataid,
örülöm örömeid,
mindenem megosztom veled.

Ahogy fordulsz, fordulok én is,
amit tudsz, még megtanulom,
ahová állsz, oda húzok én is,
amennyit bírsz, azt én is kibírom,

ha szeretsz, szeretek veled,
ha gyűlölsz, gyűlölök híven,
úgy nézek, ahogy te is nézel,
megyek, ha elmész innen.

Jegyben a sötétséggel járunk,
ha énekelsz, dúdolom veled,
„de szép esők hullanak ránk,
s már szeret aki szeret…”

S hajnalban ébredsz, én is felkelek,
ha koldulsz, én is megteszem,
ha elszégyelled árvaságodat,
én is lesütöm fejem,

ha zászlódra sorsodat húzod,
bizton én is aláállok,
s ha vágányra fekszel, melléd tolakszom,
hogy láthassam gyönyörű halálod,

aztán elnémulok én is veled,
mint egy éjfél utáni állomás,
és reggel csak üres üléseken ülünk,
és folytatódik ez az utazás…

csak sodródunk merre az ég vezet,
egy beláthatatlan pusztaság felé,
hol egy kóró a legszebb virágunk,
ahol mindenünk a másiké,

de onnan már nem megyünk tovább,
leszállunk és végső helyünkre lépünk,
és egyszer még összekacsintunk,
és már nem mondjuk el mennyire félünk.

/Csíki András/

Egymáshoz alkalmazkodni........

Akik szeretik egymást, képesek a veszteség, csorbulás érzete nélkül összecsiszolódni. Ez nem a megfelelni vágyásból adódik, hanem az emberi szeretet csodás alkalmazkodóképessége.
Dolgokat, rossz és jó tulajdonságokat letenni szinte öntudatlanul azért, mert szereted a másikat és mert gördülékenyen szeretnél vele együtt élni.
Pont vele.
Ha évek múltán visszanézel és előveszed a "kívülről látás" képességét, akkor könnyen észreveheted, hogy nem csak te, de a másik is változott, alakult és ennek köszönhető, hogy az ő vállgödre pontosan úgy alakult, hogy a te arcod hibátlanul belesimulhasson.

Ez persze nem szabad, hogy kizárja a különbözőséget. Mert biztos vagyok benne, hogy mindenkiben meg kell, hogy maradjon a lényeg a saját identitásából, egyéniségéből, egójából, szelídégéből vagy vadságából. Bizonyos dolgok, élethelyzetek, jellemvonások tudatos feladását csak akkor szabad végigvinni, ha nem fenyeget a szemrehányás veszélye.
De összecsiszolódás ide vagy oda, vannak tulajdonságok, amik megmaradnak, annak ellenére, hogy nem jók. De ez nem gonoszságból, dacból történik így, hanem mert így hoztuk magunkkal és régebbről, sokkal messzebbről gyökereződött belénk, mint mondjuk azok a rossz tulajdonságaink, amiket "csak" egy előző generáció, a szüleink tápláltak belénk.
Ezt meg kell tanulni elfogadni. Ás bele kell vésni az agyunkba mélyen élesen, hogy nem vagyunk teremtők és nem kérhetjük számon a másiktól, hogy más, mint mi és nem az álmainkból lépett elő .

"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."
(Alexandra Penney)

Döntéshozatal

Folyton, életünk minden percében döntéseket hozunk. Időnként ennyiről:
kakaó vagy tea.
Megkerüljem, vagy átugorjam az árkot.
A rózsaszínű, vagy a kék pólómat vegyem fel?
Aztán ilyenekről is:
Tamás vagy Joci...
Engedjem, vagy még rávegyem, hogy várjunk...
Nevessek vagy hisztizzek...
Változtassak munkahelyet vagy maradjak...
Megtartsam vagy elvetessem...
Kibéküljünk vagy elváljunk...
Bevalljam vagy inkább egy kegyes hazugság...
Küzdjek tovább vagy feladjam...

Az egész élet döntések sorozata.
Ás abban az adott pillanatban minden döntésnek súlya, jelentősége van. Még akkor is, ha nem vagyok ennek igazán tudatában. Mások sokszor döntéseim alapján alkotnak rólam véleményt és sokszor én magam is közelebb jutok az "ÉN"-hez, ha megpróbálom elővakarni, mi lendít jobbra vagy balra, melyik döntésem vitt közelebb a célomhoz és melyik távolabb.
Volt már olyan, hogy azt mondtam: én X pontot céloztam meg, nem tehetek róla, hogy mégis Y-hoz jutottam.
Jó lenne ilyenkor tudni, hogy kinek a célja volt az X. Mert, hogy nem az enyém, az fix. Biztos, hogy valamilyen elvárásnak akartam megfelelni. Ás elég valószínű, hogy tehetek arról, hogy nem X-hez jutottam.
Aztán van olyan döntés, aminek a súlyát titkolt teherként egész életünkben magunkkal hurcoljuk. Még akkor is, ha voltak megalapozott indokaink, önmagunkat is meggyőző érveink.

Bizonygatni vagy bizonyítani?

A magyarázat és a magyarázkodás között óriási a különbség.
Amikor megmagyarázok valamit, az egyszerűen adott esetben egy probléma megoldási lehetősége, egy feladat megértésének segítése, vagy éppen egy indoklás: mit, miért tettem úgy, ahogy.
Ha én értem, és te nem, akkor nagyon szívesen, majdnem bármikor...

Ha magyarázkodsz, akkor bizonygatsz.
Bizonygatod, hogy neked volt igazad, hogy úgy kellett tenned, ahogy tettél.
Egyszer megfogadtam (az előzményt már nem tudom), hogy soha többé nem magyarázkodom. Aki jóindulattal fordul felém, vagy már valamennyire ismer, az a magyarázatból is remélhetően megérti, hogy mit miért tettem, még ha nem is fogadja el.. Aki pedig beskatulyáz, nem ismer és nem is akar igazán ismerni, abba pedig kár a szó: hiányzik belőle az engem megérteni/elfogadni akarás képessége.

A magyarázkodásnak sokszor van még egy mozgatórugója, amikor önmagam nem vagyok biztos bennem, abban, amit tettem és azzal, hogy másoknak magyarázom, tulajdonképpen egy ön-szuggesztiót hajtok végre.
Ilyenkor szokott előjönni családon belül a kérdés: "most engem akarsz meggyőzni, vagy magadat?"

Mikor leszünk felnőttek?

Felnőtt nem attól lesz valaki, hogy 18 éves lesz, vagy 21. Nem attól, hogy törvény szerint választó és választható. ez így nem igaz, csak a jogok miatt kellett húzni egy korhatárt.

Felnőtt, igazán  akkor lesz valaki, ha már nincs kit köszöntenie anyák napján. Ás ebben neki nagy igazsága van.

Szerintem az is a felnőttség jele, hogy tudsz felelősen dönteni, másokat figyelembe venni, tudsz uralkodni magadon, az indulataidon, tudsz őszintén örülni, és örömet szerezni. Ugyanakkor már tudod azt is, hogy nem attól felnőtt a felnőtt, hogy "olyan" arccal jár-kel a világban, hanem attól, hogy meg meri magának engedni, hogy felemelkedjen őszinte gyerekszintre és nevessen, játsszon, gesztenyét gyűjtsön.

Nem szeretem a bohócokat.

Nem szeretem a bohócokat.
Egy bohócot igen. Mert az "egy bohóc" mindig azon dolgozik, hogy rajta nevess. Azért zenél, azért csetlik-botlik, hogy téged szórakoztasson.
De ha már két bohóc van a porondon, akkor csak az egyik célja az, hogy rajta nevess. A másik szinte biztosan azon fog dolgozni, hogy a másikon nevess.
Megalázza, kellemetlen helyzetbe hozza, kigúnyolja, goni tréfát űz vele.
Azt már nem szeretem.

Valakinek a lelkébe belelépni azért, hogy ő így nevetséges, vagy nehéz, kellemetlen helyzetbe kerüljön, gusztustalan dolog.

Ilyen
megalázni a párom, hogy ezzel az erőmet, felsőbbrendűségemet megmutassam, azzal kérkedjek,
megalázni a beosztottam, hogy éreztessem vele, a ranglétra alján áll,
a szegényebb önérzetébe taposni, hogy azt mutassam, én több vagyok attól, hogy gazdagabb vagyok.

Kerülöm az ilyen helyzeteket. Évekkel ezelőtt megtanultam:
Veled nevetni és soha nem rajtad...

Bohóc

Parádézz csak, kicsi bohóc,
Nevettesd a népet,
Hadd mulassanak rajtad,
Borítsd fel a széket.

Mázold fehérre az arcod,
A könnycseppet se feledd,
Ess hasra egy párszor,
S a közönség nevet.

Akkor teszed jól a dolgod,
Ha kinevetnek téged,
Zuhanj le a drótkötélről,
Törd össze a képed.

Akaszd össze lábaidat,
Ügyetlenül lépve,
Csetlés-botlás - jó mulatság,
Megtapsolnak érte.

De ha egyszer igazából,
Nagy sikerre vágynál,
Mosd le minden festékedet,
S a porondra így állj.

Nézz szembe a publikummal,
És őszintén sírjál,
Sírd ki minden fájdalmadat,
Mit magadban hordtál.

S mikor már a nevetéstől,
Majd’ mindenki félholt,
Valaki majd így szól rólad:
- Igazi bohóc volt!
/Ki-P-A/

Ahol a darabokat játsszák.............

Színház az egész világ...

Na igen. Színészek vagyunk benne mindannyian, és igyekszünk a saját kényünk kedvünkre formálni a világot. Ez így van rendben, így kell lennie.
De létezik A Színház.
Ahol csodás, vagy kevéssé csodás darabokat tehetséges, vagy kevéssé tehetséges színészek játszanak.
Nekem az mindig is a varázslat igazi helyszíne volt, igazi szentély. A zenéé, a játéké, a nevetésé, a sírásé, a tehetségé...

Ezért ne csodálkozz, hogy nem tűröm, hogy a színházban a büfén kívül egyél, igyál, rohangálj, kiabálj és megkövetelem, hogy tiszteld azokat az embereket, akik a te szórakozásodért dolgoznak nap mint nap. Szöveget tanulnak, próbálnak, ajtón kívül hagyják magánéleti fájdalmaikat, hogy te nevethess, örömeiket, hogy te drámát láthass.

Ás igen, totálisan bunkónak tartom az anyukát, aki alufóliából zabál szendvicset a folyosón, zacskóból csipszezik, és a gyerekei kezét teletömi ropival a színházteremben.

Tisztelet.

Az ünnepekről...

 

 

Azt gondolom, az ünnepben az a fontos, hogy ne rontsuk el és ne engedjük, hogy a lelkünkben ünnepet más elrontsa.
Ás az is fontos, hogy a másik ünnepére is figyeljünk.
Hogy jusson eszünkbe: neki most ünneplőben van a lelke, még akkor is, ha mi magunk rohannánk. Mert a torta, a virág, a szeretet apró jelei neki is járnak mondjuk szülinapon, és az is, hogy jobban elnézzünk neki olyankor csibészségeket, hangulatingadozást.
Mert egyedül ünnepelni nem lehet. De társas magányban sem. Az inkább csak olyas megemlékezés-féle.

Végtelenül megváltoztak az ünnepek és nem tudunk vele mit kezdeni.
Igen, tudom, a locsolkodás bizony pénzgyűjtés.
De észrevétlenül, kapcsolatok ápolása is és egy kicsi emlékfelidézés. Sőt, némi udvarolásra is ad lehetőséget. Ás apa és fia együttlétére.
Anyának pedig egy kicsit arra, hogy (ha van) a lányával töltsön egy kis időt. Kell-e otthon maradni? Nem, ha nem esik jól. De igenis, ha a leányzóhoz jönnek, akkor nem szaladhatunk ki a világból anyaként. Viszont, ha felvállaltuk, ha otthon maradunk, akkor legyen a mosoly őszinte. Mert ez egy klassz dolog: szép a gyerkőc, én szültem, neveltem, jönnek hozzá.
Ha meg nem jönnek? Akkor igenis el lehet menni kettesben. Hiszen néha így is kell lenni, anyának lányával összebújva, apának fiával újrakamaszodva. Arról nem is beszélve, hogy rengeteget lehet így tanulni egymásról, egymástól.
A karácsony pedig sokaknál csak pénzkiadás, rohanás, karácsonyi ételek főzése, aminek az lesz a vége, hogy anya fáradt, apa ideges, gyerkőc türelmetlen. Pedig az ebéd csúszhat is, az étel lehet együtt megcsinált kívánságműsor is, egy kicsit több nevetéssel és drukkolással.
És talán, ez az ezerszer átkozott válság visszahoz valamennyit az őszinteségből is: jelképes szeretemajándékot csak annak adunk, akit valóban, ha kell, meg is keresünk ilyenkor. Mert fontos a lelkünknek, hogy tudjuk: jól van.
Igenis, legyen szeretetre szánva az idő. 

A tiszteletet ki kell érdemelni, arra méltónak kell lenni.

Tiszteletet parancsoló?
Tiszteletre méltó?

Hol ezzel, hol azzal a kifejezéssel találkozik az ember. De a tisztelet és a parancs valahogy bennem nem fér össze.
Ha valami, vagy valaki tiszteletet parancsoló, az inkább riasztó, ijesztő, alárendeltség érzetet keltő, saját semmiségemet mutató. Az olyan katonai szigort, hierarchiát sejtető.
Szerencsére és néhány ember őszinte sajnálatára elmúlt az az időszak, amikor a tanárok, orvosok, hivatalnokok címük jogán kapták a tiszteletet. Dehogy mertek volna a régiek kételkedni az ő szavukban.
Nem gondolom, hogy a kor, a diploma, a beosztás, vagy önmagában a pénz tiszteletre méltóvá tesz bárkit is.
Ahhoz más, több kell. 
Ha egy orvos figyel rám, és nem csak a pénztárcámra, aki időt szán a panaszaim meghallgatására és igyekszik minden oldalról körbejárni a tüneteimet, az tiszteletre méltó. Amelyik csak vagdalkozik a latin kifejezésekkel, összeszid engem, lekezelően bánik velem, ahhoz nem igazán megyek vissza. Ha egy tanár elvárja, hogy a gyerek tisztelje, mert ő „A Tanár”, közben megengedi magának, hogy leplezetlenül alkoholizáljon, lehülyézze a gyerekeket, képtelen legyen fegyelmet tartani és figyelmet elérni, akkor ott valami végérvényesen sérül.

A tisztelet sosem kiabálós, az mindig csak úgy csendben jön.
Amikor azt érzi az ember, hogy a másiknak nem csak a szakmai szava fontos, hanem a mindennapi élete is képes értékeket továbbítani.
Amikor a gyerek tanárának a szava, tanácsa már nem csak a kiskorú előmenetelét, jobb eredményeit segíti, hanem összességében hatással van a gyerek és a szülő gondolkodására.
Amikor a belgyógyász azzal is foglalkozik, hogy a lelkedben mi zajlik,
amikor a főnöknek nem csak az értelmi, de az érzelmi intelligenciája is dolgozik.
Ugyanakkor a tisztelet kimutatása sem kell, hogy kiabálós, hirdetőtáblás legyen. Legyen az csak méltó ahhoz, akit tisztelsz.

A gyerekek szülők iránt érzett tisztelete sem szükségszerűen jelenti, hogy „mindig, mindenkor, mindenben szót fogadok” , hanem inkább ezt: majd felnőttként sem felejtem el az értékrendet, amit mutattál nekem, még akkor sem, ha nem klónként utánozlak, hanem a saját koromra, saját körülményeimre alakítva használom azokat.

Attól, hogy valaki számodra nem tiszteletre méltó, másoknak még lehet bálvány, példakép. Ez az egész csak értékrend kérdése és talán a helyzettől is függ, amelyben találkoztatok.
Ráadásul az, hogy valakit nem tisztelsz, nem ok arra, hogy megalázd, lekezeld, lenézd (ha nem muszáj). Beszélj vele udvariasan, vagy tekintsd egyszerűen levegőnek.

Anyós Após problémák

Az van, hogy minden ellenkező híreszteléssel szemben az anyós is nő, és ember (igen, a boszorkány is nő, tehát az összefüggés azért megvan).:)
Persze lehet ezen vitatkozni, csak nem érdemes.
Sokan szeretnek az anyósviccek alapján nekikezdeni az anyós- meny/vő kapcsolatnak, dehát van olyan, aki meg a pornófilmekre gondol, amikor szóba kerül a szeretkezés és a szex.
Ez is, az is elhibázott közelítés.
Igen, ez is egy kapcsolat, még akkor is, ha nem magunknak választottuk, hanem törvényszerű velejárója a párunknak.
Az évek során láttam már normális és mérgezett meny/vő-anyós viszonyt is.

Nézzük a normálisat.
Valahogy minden esetben az alapja a tisztelet és véletlenül sem a szeretet (ha meny/vő-anyós között még valami szeretet is fellelhető, az csak egy plusz ajándéka az életnek):
Tisztellek, mert életet adtál a páromnak
Tisztellek, mert felnevelted.
Tiszteletben tartom, hogy a saját házadban a saját szabályaid szerint élsz, ha ott vagyok, ahhoz alkalmazkodom.
Tiszteletben tartom, hogy azzal, hogy összeházasodtam a gyerekeddel, még a te szereteted, kötődésed nem múlt el.
Tiszteletben tartom, hogy ma is a legjobbat akarod a gyermekednek.
Tiszteletben tartom, és elismerem, hogy jogod van a gyermeked szeretetére.

Visszafelé is hasonló:
Tiszteletben tartom, hogy a gyermekem téged szeret.
Tiszteletben tartom az idő múlását (nem gyerek már a gyerek).
Tiszteletben tartom, hogy mások a szabályaitok a közös életetekre, mint ahogy én elképzeltem.
Tisztellek, mert szereted a gyerekem.
Tisztellek, mert te leszel az unokáim egyik szülője.
Ás még lehetne ezernyi más.

Minden olyan esetben, amikor az utálat lépett előtérbe, csak azt láttam, hogy valahol valamilyen módon ez a kölcsönös tisztelet sérült. Leginkább attól, hogy valamelyik oldalon előtérbe került a valós vagy vélt birtoklási vágy, valós vagy vélt sérelmek, és háttérbe szorult a tolerancia.
Akár az anya, akár a férj/feleség részéről.

Mi mozgat(hat)ja a meny-anyós ellenségeskedést?
Talán, hogy mindketten szerelemmel szeretik a férfit (anyós mondjuk egy elrontott házasság miatt)
Talán, hogy az anya a fiú tartós kapcsolatában vetélytársat lát, és vetélytársnak tekinti a nő is az anyósát.
Talán mert a saját családjukban ezt látták.
Talán mert a meny saját elképzelései szerint akarja a közös életet, nem akarja elfogadni, hogy a férje életében egy "másik NŐ" is van (féltékenység, hogy a másiknak is "van szava"?) .
Talán mert a nő bármilyen, számára, sérelmes dologból, mondatból azt tudja csak leszűrni, hogy az anyós beleszól.
Talán mert túl nagy a büszkeség megbeszélni a dolgokat.
Talán mert az anyós hibásan túlértékeli, piedesztálra emeli a kicsi fiát, és senkit nem tart elég jónak.
Talán mert a "ha te úgy, én méginkább..." játszma működik.

Ezeket az ellentéteket csak úgy lehet feloldani, ha elismerjük a másik tudását (olyan nehéz néha azt mondani, hogy k.va jó lett ez a leves?), jogait, helyét a családban. Mert az megvan az anyának és menynek/vőnek is.
De elsősorban az újnak kell igyekezni jobb helyzetet teremteni. Hiszen ő az, aki belép egy családi hálóba (hogy én ezt milyen nehezen fogadtam el!).
Persze az egész igyekezet kárba vész, ha a régiek-ből hiányzik a befogadó készség. Ha bigott módon rigolyáznak és feltételeket szabnak, a nyitás legapróbb jele nélkül.

Ugyanakkor nem várható semmilyen haladás, előrelépés, amíg a gyermek ki nem nyilvánítja mindenki számára jól érthetően:
ezt a nőt/férfit választottam, vele akarok új családot alapítani, és ezt nektek, a szüleimnek is el kell fogadnotok. A társamnak pedig el kell fogadnia, hogy a szüleim a szüleim maradnak, és a házassággal nem záródnak ki a családomból.

Mert amíg a gyermeket ölebként irányíthatja akár az anya, akár a házastárs, addig ezt az egész konfliktust biztosan nem lehet elsimítani.
Persze van olyan kapcsolat, amin semmilyen jóindulat, pozitív hozzáállás nem segít. De legalább meg kell próbálni.

A vő-anyós viszonyba nem látok bele egyértelműen. Erről Élet többet tudna mondani, bár ők mindketten kimondottan erős emberek, csak anyám ezt önbizalomhiány mögé bújtatja, Élet pedig olykor túlzottan is rámenős. A csörtéik minden esetre csendben zajlanak, apró szúrásokkal.
Az anya a lányától talán akkor válik meg nehezebben, ha nem hajlandó elismerni, hogy az felnőtt. Ha még mindig gyereknek tekinti, és ebből kifolyólag úgy érzi, joga van beleszólni a lánya életébe.
Vagy ha nem bízik önmagában. Nem bízik abban, hogy a lányát jól készítette fel az életre, és ezért örökös aggodalommal kiséri minden léptét, felülbírálja minden mondatát, döntését.

Anyu!:)

Tudok egy varázsszót,
ha én azt kimondom,
egyszerre elmúlik
minden bajod, gondod.

Ha kávé keserű,
ha mártás savanyú,
csak egy szót kiáltok,
csak annyit, hogy: anyu!

Mindjárt porcukor hull
kávéba, mártásba,
csak egy szóba került,
csak egy kiáltásba.

Keserűből édes,
rosszból csuda jó lesz,
sírásból mosolygás,
olyan csuda-szó ez.
„Anyu, anyu! Anyu!”
hangzik este-reggel,
jaj de sok baj is van
ilyen kis gyerekkel.

"Anyu, anyu, anyu!"
most is kiabálom,
most semmi baj nincsen,
mégis meg nem állom.

Csak látni akarlak,
Anyu, fényes csillag,
látni, ahogy jössz, jössz,
mindig jössz, ha hívlak.

Látni sietséged,
angyal szelídséged,
odabújni hozzád,
megölelni téged.

Érinthetetlen.......

 

 

A világon senki sem tökéletes, én meg végképp nem. De úgy szeretem őt, ahogy más nem tudná, és végül is csak ez számít. Vele van esélyem másra, valami jobbra, és ezt nem hagyom elveszni.

Út a boldogsághoz..............Párkapcsolat

„A legfontosabb dolgokat a legnehezebb elmondani. Ha ezekről beszélsz, nevetségesnek érzed magad, hiszen szavakba öntve összezsugorodnak - amíg a fejedben vannak, határtalannak tűnnek, de kimondva jelentéktelenné válnak. Ám azt hiszem, többről van itt szó. A legfontosabb dolgok túl közel lapulnak ahhoz a helyhez, ahol a lelked legféltettebb titkai vannak eltemetve, irányjelzőként vezetnek a kincshez, amit az ellenségeid oly szívesen lopnának el. Ha mégis megpróbálsz beszélni róluk, a hallgatóságtól csak furcsálló tekinteteket kapsz cserébe, egyáltalán nem értenek meg, nem értik, miért olyan fontos ez neked, hogy közben majdnem sírva fakadsz. És szerintem ez a legrosszabb. Amikor a titok nem miattad marad titok, hanem mert nincs, aki megértsen.”

Talán, épp ezért olyan nehéz a Boldogságról beszélni, s megtalálni a hozzá vezető utat…

36 éves NŐ vagyok. Éltem már Boldognak látszó párkapcsolatban, de naivitásom mindent felülmúlt. Csalódnom kellett, és pofont kellett kapnom az élettől – elég nagyot – ahhoz, hogy felébredjek, és megtanuljam, az élet nem ilyen egyszerű, és az a bizonyos nagybetűs, nem oly könnyen megtalálható, megtartható. Hiszen, nem egy tárgyról, nyereményről, vagy ajándékról beszélünk, amit megfoghatunk és birtokolhatunk, hanem egy olyan érzésről, ami formál minket, valamelyest megváltoztat, befolyásol, és mindemellett eléri azt, hogy szabadok és önfeledtek legyünk, a saját életünkben, a saját énünkben. Ehhez vezető út? Útvesztő? Segítség? Olvasmány? Mi kell ahhoz, hogy megtaláljuk a Boldogságot?

                   

A házasságról: sajnos, azt én is valóban úgy látom, hogy a „mai fiatalok” nem igazán barátkoznak meg a házasság gondolatával. Én ezt, azzal tudom magyarázni, hogy egyszerűen, nem nőnek fel. Nem mernek belevágni. Bizalmatlanok, pesszimisták, és képtelenek arra, hogy elképzeljék azt hogy elkötelezzék magukat egy életen át, valaki mellett. (Persze, vannak szerencsés kivételek). Lehet, hogy ha valaki „szingli” azt hiszi, hogy ő boldog és szabad lehet, azt tehet amit csak szeretne, oda megy, és akkor ahova akar, és nem köti őt semmi. Se kapcsolat, se hűségi kötelék, se jegygyűrű.  De egy valamit be kell látnunk: a szingli nők, (férfiak) magányosak. A magányos ember, márpedig: nem boldog. Hiszen, társas lények vagyunk. Az, hogy valakinek van egy-egy futó kapcsolata, és egyik „szerelemből” zuhan a másikba, az csak egy pillanatnyi állapot, ami nem visz előre… sőt, talán még ront is a helyzeten. Sok nő (férfi), egy nagyobb csalódás után, abba menekül, hogy ő „majd szingli” lesz és él mint Marci Hevesen. Ez sajnos, csak egy menekülési forma. Én tudom, én is azt hittem sokáig, hogy ez egy jó megoldás, hiszen az ember építheti a karrierjét, dolgozhat, szórakozhat, barangolhat, utazgathat és nem kell alkalmazkodni más valakihez. Igen, ám: de az nem fordul meg az ember fejében, hogy ugyanezeket a dolgokat, akkor is elérheti ha van mellette valaki, aki támogatja, segíti őt, és esetleg még szereti is? Mi ezzel a baj? Semmi. Ez lenne az élet rendje. Ha csalódik az ember, fél hogy újra megtörténik ugyanaz, elköveti ugyanazokat a hibákat, és újra csalódnia kell… gyávák vagyunk mi emberek. Nem merünk nyitni, nem merünk szeretni… és nem merünk boldogok lenni!  De, én magamon veszem észre, ha már ez megfogalmazódik valakiben, akkor azzal már lépett előre egy hatalmasat, és rájön: hogy az élet igen is arról szól, hogy megtaláljuk a másik felünket, - mindegy, hogy a Sors, Isten, vagy egy Csodatevőmanó akaratából – a lényeg az, hogy boldogok lehessünk, mert mindenki megérdemli. De ezért mi magunknak is tennünk kell.

                    

Talán még hiszek a működő párkapcsolatokban, hiszek a házasság intézményében, hiszek abban, hogy egy ilyen kapcsolatban, az ember formálódik, valamelyest átalakul a személyisége, komolyodik, és egy Igazi Életet kezd el élni, miközben mer önmaga maradni, a Párja mellett is.

Egymás „megszelídítése”, egymás elfogadása  - egy idézet:

Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...”

                        

Ezzel az idézettel, lehet a legjobban kifejezni azt az érzést, amit bennem ez a fejezet keltett. Mégpedig azért, mert lehet hogy az a fiú ugyanolyan, mint a többi… nekem mégis ő lesz az „egyetlen” és én leszek a róka, akit meg kell szelídíteni. Most épp, tényleg olyan korszakomat élem, hogy szelídítésre szorulok. Arra, hogy elfogadjanak, olyannak amilyen vagyok, még akkor is, ha nem vagyok egyszerű eset. Én, ha szeretek valakit, elfogadom őt. Nem csak a bizalomról van szó, hanem elfogadásról is… hiszen, nincsenek tökéletes emberek, mint ahogy tökéletes párkapcsolatok sem. Viszont, ha valaki szereti a másikat, és „megszelídíti” őt, akkor elfogadja úgy ahogy van, a hibáival együtt. Akkor is ha horkol, és lehúzza rólam a takarót éjjel, akkor is, ha olykor türelmetlen, vagy hirtelen haragra gerjed… én sem vagyok tökéletes. Sőt mondhatni: tele vagyok hibákkal. De ha valaki szeret, akkor annak szeressen, ami én vagyok, és ne akarjon megváltoztatni, ha az élet úgy hozza, én majd úgyis változom magamtól. Az, hogy a kapcsolat, vagy majd a család, mennyországgá vagy pokollá változik, az valóban tőlünk függ. Egy barátnőm, egyszer azt mondta, - bár valakit idézett, de nem emlékszem ki volt az – hogy, a mennyország és a pokol itt van a Földön. Nem fenn a felhőkben, és nem lenn a föld alatt… Őszinte leszek, nem hiszem az hogy Isten tárt karokkal vár majd a halálom után, és azt sem hiszem, hogy az Ördög, a pokol bugyraiban fog kergetni engem. Azt hiszem, hogy amíg élek, addig kell megteremtenem azt a mennyországot, azt a boldogságot, amire az embernek szüksége van, amiben kiteljesedhet. Ez lenne hát a Boldogság, az a nagybetűs. Van-e nagyobb és szebb esély erre a boldogságra, mintsem hogy „megszelídítsük, elfogadjuk, és megszeressük egymást”?

Ha egyszer szembejön a nagy Ő, – akkor azt egyszer csak érezni fogom. Egyszer majd bevillan egy érzés, hogy: „Igen Ő az”… ő kell nekem, és nekem vigyáznom kell rá. Megszelídítettem és egyetlenné vált. Az én egyetlenemmé, és jó esetben én is az övé lettem. Bizalom, szeretet, szabadság… úgy gondolom, ezek egymástól elszakíthatatlan gondolatok, érzések, és elemei az életnek. Az lesz igazán szabad, aki szeret, és ha valaki szeret valamit/valakit akkor igen is elkötelezett, de ettől még nem lesz rab. Erről szól az élet. Kiteljesülés, és örömteli kapcsolatok. Ez a mennyország, és így lesz a kisfiúból róka, a rókából kislány és fordítva… ez a megszelídítés, az elfogadás lényege. Egyszer én bújok róka bőrbe, máskor meg kibújok a bőrömből, de ha a Párom így is szeret, és elfogad, akkor annál nincs nagyobb öröm a világon. Akkor nem kell tovább keresni… mert ez az igazi Boldogság.

A hűség, és az elköteleződés nem azt jelenti – hogy a másikat magamhoz láncolom, hadd fuldokoljon csóri. Arról szól, hogy ő és én szabadon döntünk úgy – Együtt akarunk lenni! Ő is szabadon dönthet, én is szabadon dönthetek. Rajtunk múlik mihez, kihez akarunk alkalmazkodni – és akihez akarunk alkalmazkodni, ahhoz tudunk is és ebben nincs semmi megerőltető, mert ha két ember szereti egymást, nem jelenthetnek akadályt ilyen jellegű dolgok. Az ember hibázik – Így van ez – mindenki a saját útján tanulja meg amit meg kell tanulnia. Egy megélt rossz tapasztalatom se  bánom , mert erősebb vagyok, mint valaha – és az ember a pofonoktól lesz egyre erősebb, ezt mindenki tudja. Nos én már kaptam eleget, megtanultam és tudom jól mi az amit szeretnék, mi az amit nem – és ennek tudatában élem az életem. Így talán lassan már rátalálok arra az útra – ami elvezet a Boldogsághoz.:)

Illúzió...:)

Valami Buborék, csak nem tudom mi. A hiány talán? Vagy a várakozás? Mi lehet, az ... érzem, hogy színes, hogy kedves, hogy csupa szép, de belül mégis buborék. Mi lehetne? Hisz minden szép. Valami hiány...valami, hiányzó rész, az lehet a Buborék. Meg kéne tölteni. Valamit, valamivel. Kellemes illattal, mosollyal, öleléssel. Valami hiányzik..vagy Valaki.Akit még nem is ismerek.... hiányzik... A buborék, előttem cikázik. Csillog, színes, vidám emlékeket idéz. Szép.  De akkor is csak egy Buborék. Szeretném megtölteni, szeretném, ha itt lenne Valaki és a fülembe súgna valamit. Amitől majd jobb lesz, amivel megtelik.

Romantika, érzések, érzékiség, érzékenység, élet... szeretet, szerelem, szenvedély, szapora szívverés, szavak nélkül is szép lehet, minden ami Buborék. Mosolygós szappan szélű szépség. Szeretném, ha messze repülnél...és magad helyett valami Egészet küldenél. Az én Buborékom most, egy hiányt jelez, ami a kis lelkemből épített magának falat, már csak azért is - mert megtehette, hisz a hiányról nem beszél általában, senkise.  De most Buborékot öltött...és érzem, hogy van egy kis apróság, apró mégis szép szappanbuborék - amiben benne van, minden ami, nincs. Érzékiség. Lágyság. Kellemes illatok. Gyertyafény. Meglepetés. Romantika. Szó nélküli szeretlekek. Szenvedély. Vágy. Valóság. Illúzió. Elrugaszkodás. Álom. Remény. Kíváncsiság. Érdeklődés. Nyitottság. Lélek. Lehetséges. A Buborék repül, majd kipukkad....

Sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap.

 

Minden olyan váratlanul, s hirtelen ér el bennünket. Sosem tudhatjuk, mit hoz a holnap. Egyszer csak rádöbbenünk, hogy "jé" már túl vagyunk ezen is, azon is... és amikor tudatosul bennünk a tény, igazán hirtelen érint...megrendít, s elgondolkoztat. Gondolhatunk csupán apróságokra,.
Sokszor észre veszem...megint egy hatalmasat fordult velem a világ. Újra. S most fogom csak fel mekkorát. S mindig mikor visszanézünk, feleszmélünk és az egész olyan hihetetlenül gyorsnak, és megtörténhetetlennek tűnik. S mégis megtörtént. Annyi mindenen vagyunk már túl és annyi minden jön még. Régi szerelmek, a múltba hullanak, s az érzések mit akkor éreztünk, most mintha hirtelen egyesültek volna a köddel, a széllel, a levegővel...nem látszik többé, de tudjuk hogy volt. Hirtelen jövünk rá, hogy alakult át az életünk egyik hónapról a másikra, hogy éltük át azt a sok traumát, vagy bajt...ami bennünket ért. S mostanra, már mindenen túl vagyunk, hisz az Idő a maga hirtelenségével tényleg eltávolítja tőlünk a dolgokat. S hogy jó-e ez így? Nem tudom. Csak sokszor észreveszem.

Régen.... felemésztette a máimat a tegnapok sokasága. Minden mában benne volt egy múlt hét, múlt hónap, vagy múlt év... mindig gondoltam valamire, ami nem volt oda való...s most meg előre szaladok, s oly gyorsasággal száguldanak a fejemben a gondolatok, hogy valóban az bennem a benyomás, az egész élet mostanság egy nagy hirtelenség, egy nagy rácsodálkozás, és mégis jó és mégis furcsa és mégis kell és mégis kusza... Érthetetlen, olykor miért állok meg a percben? Miért nem akarok tovább lépni, se előre, se hátra... s ha megrekedtem egy percben, egy másodpercben miért van az, hogy csak hallgatok? Ilyenkor pihenni állok meg. Próbálom elcsitítani a gondolataimat. Próbálok nem remélni túl nagyot - mint régi hibába újra beleesvén igyekszem megkímélni magam a csalódástól... s mégis, e percben mikor hallgatom a saját csendem, érzem hogy lebegek és jól esik remélnem,hinnem... Egy percig. Megállni. Próbálnám kizárni, mindent ami hirtelen érinthet, s megremegek bele de nem lehet. Mindig lesz valami, amire nem számítunk. S ha az élet úgy akarja, oly hirtelenséggel tud lecsapni ránk, hogy hiába is próbálnánk tenni ellene... így hát igyekszem, nem kapálózni és nem tenni hirtelen mozdulatokat. Csak várni, várni...várni valamire.

Az igazi vonzalom - Mindenkinek Más

Vágy, varázs, vonzalom. Mi kell ahhoz, hogy az Igazi Tüzet érezzük a szívünkben? Izmos kocka has, csupasz mell, kék szemek és sport kocsi? Talán diploma, nyelvvizsga, pénz és ékszerek? Csak szex és más semmi? Vagy egy mosoly kell, egy mozdulat, egy gesztus vagy elragadó belépő? Mi kell ahhoz, hogy ájultan szerelembe zuhanjunk valakivel és honnan tudhatjuk, hogy ő-e a Nagy Ő? Ezekre a kérdésekre keressük a választ – Mindannyian.

Fiatalság bolondság–mondják a bölcsek. Nem tartom magam bölcsnek, de vannak általános tények, melyek mindannyiunk életét befolyásolják. Már kislányként arra törekszünk, hogy kitűnjünk a tömegből. Befonatjuk anyukánkkal a hajunkat, és ha mégis a másik kislány masniját dicsérik meg többen az oviban, szomorúak vagyunk. Ugyanaz megy kicsiben – mint nagyban. Ahogy növekszünk, érünk és fejlődünk, tanulunk, alakulunk és építkezünk, egyre több mindenben kell „jónak” lenni, egyre több a terület, ahol meg kell felelni, bizonyítani kell, vagy kitűnni/feltűnni. Mindenki arra vágyik, hogy elismerjék és szeressék – ez alól senki sem kivétel, egymás közt élünk és mindenki meg akar felelni mindenkinek, - még akkor is, ha azt mondja nem így van. Arról feledkeznek el sokan, hogy elsősorban magunknak kell megfelelni, magunknak kell elég jónak lenni. A társadalom azt neveli belénk kicsi korunktól fogva, hogy hangsúlyozni kell az egyéniséget, a különlegességet, mert csak így érhetünk el célt. Egy ideig meg is erősít bennünket a kortárscsoport, a televízió, ami előtt tinédzserkorunkban (és most is) oly szívesen üldögélünk, meg a divatlapok, amelyek megszabják, milyennek kell(ene) lennünk, hogy menő(bbe)k legyünk. Mert azt látjuk, hogy a csinos, cickós lányoknak hamarabb lesz barátjuk, hogy az új ruhákban könnyebben hódítanak, hogy azok a „jó pasik” akiknek van autójuk, lakásuk, pénzük, konditerembe járnak vagy fociznak. Mi nők versengünk egymással mindenben - hogy ki veszi meg hamarabb az új parfümöt, hogy kinek lesz meg előbb „az a táska” és ki az, akinek jól áll a kék szemhéjfesték, vagy a nagy kérdés: Kinek van pasija? JÓ pasija…

Akkor tisztázzunk néhány kérdést, és ha őszintén válaszoltok ezekre a kérdésekre magatokban, akkor remélem, eljuttok egy pozitívabb énképhez és megértitek azt: Mindenki egyedüli és megismételhetetlen. Mindenki személyiség, mindenki kitűnik valamivel, mindenki értékes és csodálatos, és ami fontos: Mindenkinek van egy Másik Fele!

1, Kezdjük az elején. Masni ide vagy oda, mindenki a maga módján szép – és mivel a szépség relatív fogalom – mindenki másképp fog látni Téged. Lehetsz te akár melegítőnadrágban is, meg egy sima kék pólóban – nem kell felvásárolnod a fél üzletsort a méregdrága ruhákból, kiegészítőkből és parfümökből falatozva. Mert, ahogy a régi mondás tartja: Nem a ruha teszi az embert!

2, Az hogy méhpempős samponnal vagy no name termékkel mosol hajat, az hogy B kosaras melltartód van vagy műszempillád – teljességgel mindegy. Nem a samponod, a melled, vagy az arcod tesz egyéniséggé, nem attól leszel különleges – hogy épp milyen maszkot pakolsz magadra, és nem mindenkinek az jön be, amit a reklámok ontanak magukból. Van, akinek a nagy mellek, van akinek a kicsik, van akinek a husis lányok, van akinek a vékonyak, van akinek a rockerek, van akinek a pláza cicák jönnek be. Van aki a szemüvegért vadul, van aki a szegecses karkötőre gerjed… Mindenki különleges, és mindenkinek meg van egy szintén különleges párja… aki…

3, Aki nem attól lesz különleges, egyedi, vagy „JÓ pasi” – mert autója van, pénze, izmos kocka hasa, vagy kék szeme. Persze értem én az ideálokat, de vajon elképzelhető-e hogy általános iskolás – vagy gimis korunkban, álmodunk a „Nagy Ő”-ről, aki magas, barna, és kajakozik… aztán végül boldogan megyünk férjhez, egy alacsony, pocakos hentes fiúhoz? Miért ne lehetne?  

4, Tegyük fel, hogy beleszerettünk a pocakos hentes fiúba, aki lehozná nekünk a csillagokat. Ő is szeret, Te is szereted, minden tökéletes. Mi maradt ki a felsorolásból? A szex. Be kell látnunk, hogy a szex a párkapcsolatok nagyon fontos része, és azt is, hogy érzelmek nélkül mit sem ér az egész. Nincs meg az a varázs. Persze, mindent ki lehet próbálni és nem vetnék követ senkire, aki belebonyolódik egy-két egy éjszakás kapcsolatba, vagy egyéb ágykalandba mással/másokkal – hisz fiatalság, bolondság és a szabadság legfontosabb eleme, hogy mindent lehet, ami boldoggá tesz. De hosszútávon azt hiszem, mindenki arra vágyik – hogy szeressék, elkényeztessék, figyeljenek rá, és boldoggá tegyék. Természetesen, ez oda vissza kell, hogy működjön. Ha mindez megvan, ha kell a másik, akarom, szeretem és átadom magam az érzésnek, olyan terek nyílhatnak meg előttünk, amelyeket azelőtt soha nem ismertünk.

Varázslat, vágyak, vonzalom – ez a Valóság! Minden elérhető. Mikor két test összeforr, és egyszerre lüktet a vér, mikor annyira elengeded magad, hogy megszűnik az idő, a lét s az ájulás határán, csak az érdekel, hogy Ő ott van Veled. Akkor elmondhatod, nincs jobb annál: mint szeretni ájulásig…

Cserháti Zsuzsa - Boldogság gyere haza

Gondolataim - Lelked rejtekében

 

 

 

Elveszek a gondolataidban....hisz labirintusba tévedtem....túl bonyolult ez nekem..vagy mégsem????Nem találom a kiutat..de lehet...nem is akarok kitalálni....Azt akarom felfedezni..ami láthatóvá válik előttem....lépésenként...sok a zárt kapu...néha ok nélkül becsukódik..Miért??? - kérdezném...de választ nem várok - hisz úgysem kapok.M...ég időzöm.Érdekes....egy ajtó félig nyitva....benézek....beljebb lépek...zöldellő tavasz van....nyiladozó virágok....egy pad...egy érdekes virágültetvény...mind egyforma virág...talán egy két másféle akad...nem talállak...visszacsukom az ajtót..megyek tovább....a következő ajtón szabályosan beesek...melegem van..ég a tűz....forróság a szívemig ér....perzselő...egyszerre jó és fájdalmas...aztán egyszer csak fázom....hirtelen tél lett...karcol a hideg....a jégcsapok nem olvadnak...ha hozzáérsz..húsodba mar...Látlak!!!Komor vagy!..........háttal ülsz...gondolkodom...közelebb lépjek -e...de inkább szavak helyett gyújtok egy kis tüzet a közeledben...bízva,hogy nemcsak a levegő enyhül meg..de a szíved is....magadra hagylak....majd átlépek a láthatatlan szobába...ahol csak a víz hangja van....vízesés...aláállok...há​tha elmossa a víz a gondolataim.......ruhátlan vagyok....fedetlen...ne annak láss akinek látni akarsz - hanem aki vagyok..............olvadj....​ ........jég....

A hegedű..

 

 

Nem mindenki muzsikus, aki hegedűvel mászkál.

Nesze semmi fogd meg jól!

"Vegyünk neki ajándékot!" - Nesze semmi fogd meg jól!

Látlak

 

 

 

Látni akarlak................látlak!​!!!!......látlak???????

Megkísérelni...

 

 

Megkíséreltem, hogy a tájat ugyanazokkal az érzelmekkel ruházzam fel, mint az emberi figurákat.

- Vincent Van Gogh

A pasik....

 

 

Töksötétben megszerelek egy motort, de a legragyogóbb napfényben sem fogom soha megérteni a pasikat...............

Az igazi felfedezőút...

 

 

Az igazi felfedezőúthoz nem más tájakra van szükség, hanem új szemre. 

- Marcel Proust

Melletted...

 

 

Sokan állnak körülötted és csak kevesen melletted!

Az ész és a szív

 

 

 

Nekem az eszem és a szívem már beszélőviszonyban sincs.

Az alkohol......

Az alkohol az az egyetlen dolog ami nem ad választ semmire viszont elfelejted a kérdést..

A csönd.......

A csönd teljes szabadságot ad, hogy megértsem azt a világot, amelyben minden működött, és megtaláljam azt a pillanatot, amikor minden elromlott.

Facebook..:)

 

 

Most látom,ma már meglett a 4000. ismerősöm is a facebookon.Naponta 60 - 120 - an jelölnek!!Hihhetetlen!!!!Sőőőt!!!!!!:)))

Ha beszélsz.........

 

 

Csak akkor jössz rá, milyen sokat vagy milyen keveset tudsz, amikor elkezdesz beszélni.

Egyetlen bűnöm....

Egyetlen bűnöm, túl törékeny vagyok.

Egyet mondok Nektek!

 

 

Egyet mondok Nektek!( kettő lesz belőle)..........
Mocskos lélekkel nem lehet a világot jobbá tenni!!!

Késni baj....de

 

 

Késni baj,de még nagyobb baj túl korán indulni.

Az embert "Aki még nem nőtt fel"

 

Az embert "Aki még nem nőtt fel" a nehézség földhöz csapja.
Az Igazi Embert a nehéz korszak -mint a íjat - megfeszíti:minél jobban feszül,annál messzebbre ló majd.

Nézzük a Hitedet!

 

 

Az egyik hang azt mondja benned:Jajj,sosem érem el!
A másik hang azt mondja:De igen,eléred!
Válaszd a hitedet!
...Minden csoda a tiéd lehet - a legmerészebb vágyaidat is elérheted - de lassan.
Téglánként.
Minden tégla lerakásához türelem kell,kitartó szorgalom,s főleg hit,hogy ebből végül ház lesz!
Minden egyes téglánál látni kell a HÁZAT!
Ez a hit!"A nem látható dolgok valósága!"

Le akarsz szokni a dohányzásról??

 

 

Le akarsz szokni a dohányzásról??
Sokan évekig készülődnek,hogy legyőzzék magukban a dohányzás szenvedélyét.Nem sikerül.jön egy nap -és többé nem gyújtanak rá.Nem történt semmi,csak rájött,hogy ez nem kell neki!Otthagyta.Elfordult a szenvedélyétől.
Nem úgy,hogy önkínzó módon szíven döfte magában a dohányzó embert,hanem úgy,hogy elment m...ellette.elterelte a gondolatait.Többé nem adta át magát a sóvárgásnak.
Ezt fordíthatnánk akár emberi kapcsolatainkra is.Ugye????
Olyan szekér után futni,melyre felülve gyors vagy lassú halál közül választhatsz - nem tanácsos.És olyan után futni sem,ami nem vesz fel...vagy ha fel is vesz,5percenként ledob..balgaság!

 

  Én nem dohányzom - még ki sem próbáltam SOHA!!!Szívtam épp eleget enélkül is......van,aki mellre szívja...

 Nem hiába,Van aki arra születik,hogy hajtsa a lovakat..a szekér legmagasabb pontján ül...van aki arra..hogy fusson a szekér után..és közben eltüntesse ballépéseivel a nyomokat..merre járt a szekér..!És van,AKIT VISZ A SZEKÉR!Nem mindegy,bakker!

De lehetsz a ló is,aki 2 kockacukorért cserébe mosolyog!:)Ha balfék vagy!:D
Ámbár a lóba még mindig több büszkeség van..mint a szekér után futó..szerencsétlenbe!

A szívem néma...

"Hangzavar van,
csak a szívem néma."

Olyannak ismerj,amilyen vagyok.........

"Nem akarok semmit titkolni előtted. Akarom,hogy olyannak ismerj, mint amilyen vagyok. Mert ha szeretsz, valami egészen más leszek. Valami új, valami jobb."

Kifújta a levegőt............

.

..........kifújta a levegőt, és felnevetett, azzal a nevetéssel, ahogy az emberek nevetnek, ha valami egyáltalán nem vicces, de azt kívánják bárcsak az volna.