Nem szeretem a bohócokat.

Nem szeretem a bohócokat.
Egy bohócot igen. Mert az "egy bohóc" mindig azon dolgozik, hogy rajta nevess. Azért zenél, azért csetlik-botlik, hogy téged szórakoztasson.
De ha már két bohóc van a porondon, akkor csak az egyik célja az, hogy rajta nevess. A másik szinte biztosan azon fog dolgozni, hogy a másikon nevess.
Megalázza, kellemetlen helyzetbe hozza, kigúnyolja, goni tréfát űz vele.
Azt már nem szeretem.

Valakinek a lelkébe belelépni azért, hogy ő így nevetséges, vagy nehéz, kellemetlen helyzetbe kerüljön, gusztustalan dolog.

Ilyen
megalázni a párom, hogy ezzel az erőmet, felsőbbrendűségemet megmutassam, azzal kérkedjek,
megalázni a beosztottam, hogy éreztessem vele, a ranglétra alján áll,
a szegényebb önérzetébe taposni, hogy azt mutassam, én több vagyok attól, hogy gazdagabb vagyok.

Kerülöm az ilyen helyzeteket. Évekkel ezelőtt megtanultam:
Veled nevetni és soha nem rajtad...

Bohóc

Parádézz csak, kicsi bohóc,
Nevettesd a népet,
Hadd mulassanak rajtad,
Borítsd fel a széket.

Mázold fehérre az arcod,
A könnycseppet se feledd,
Ess hasra egy párszor,
S a közönség nevet.

Akkor teszed jól a dolgod,
Ha kinevetnek téged,
Zuhanj le a drótkötélről,
Törd össze a képed.

Akaszd össze lábaidat,
Ügyetlenül lépve,
Csetlés-botlás - jó mulatság,
Megtapsolnak érte.

De ha egyszer igazából,
Nagy sikerre vágynál,
Mosd le minden festékedet,
S a porondra így állj.

Nézz szembe a publikummal,
És őszintén sírjál,
Sírd ki minden fájdalmadat,
Mit magadban hordtál.

S mikor már a nevetéstől,
Majd’ mindenki félholt,
Valaki majd így szól rólad:
- Igazi bohóc volt!
/Ki-P-A/