Akik szeretik egymást, képesek a veszteség, csorbulás érzete nélkül összecsiszolódni. Ez nem a megfelelni vágyásból adódik, hanem az emberi szeretet csodás alkalmazkodóképessége.
Dolgokat, rossz és jó tulajdonságokat letenni szinte öntudatlanul azért, mert szereted a másikat és mert gördülékenyen szeretnél vele együtt élni.
Pont vele.
Ha évek múltán visszanézel és előveszed a "kívülről látás" képességét, akkor könnyen észreveheted, hogy nem csak te, de a másik is változott, alakult és ennek köszönhető, hogy az ő vállgödre pontosan úgy alakult, hogy a te arcod hibátlanul belesimulhasson.
Ez persze nem szabad, hogy kizárja a különbözőséget. Mert biztos vagyok benne, hogy mindenkiben meg kell, hogy maradjon a lényeg a saját identitásából, egyéniségéből, egójából, szelídégéből vagy vadságából. Bizonyos dolgok, élethelyzetek, jellemvonások tudatos feladását csak akkor szabad végigvinni, ha nem fenyeget a szemrehányás veszélye.
De összecsiszolódás ide vagy oda, vannak tulajdonságok, amik megmaradnak, annak ellenére, hogy nem jók. De ez nem gonoszságból, dacból történik így, hanem mert így hoztuk magunkkal és régebbről, sokkal messzebbről gyökereződött belénk, mint mondjuk azok a rossz tulajdonságaink, amiket "csak" egy előző generáció, a szüleink tápláltak belénk.
Ezt meg kell tanulni elfogadni. Ás bele kell vésni az agyunkba mélyen élesen, hogy nem vagyunk teremtők és nem kérhetjük számon a másiktól, hogy más, mint mi és nem az álmainkból lépett elő .
"Egy kapcsolat igazi próbája, hogy bár nem értünk egyet, nem eresztjük el egymás kezét."
(Alexandra Penney)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.