A friss ablaküvegek ....

a friss ablaküvegek is
saját szobádat tükrözik:
befelé nyílnak, mint az álmok
- mutatva, mekkora a világod

/ Fodor Ákos: ÉJSZAKA /

Én soha másban...

Én soha másban
nem csalódom, csak saját
ítéletemben.

/ Fodor Ákos /

Annyira sok mindent akarnál kérdezni.....

Tudod milyen az amikor nem tudsz megszólalni a másik ember mellett és csak hallgatod a másik lélegzetét, szívverését, érzed az illatát? Annyira sok mindent akarnál kérdezni de nem tudsz mert leköt hogy megsimogasd az arcát, fogd a kezét, érezd minden mozdulatát. Beléd szerettem egyszerűen és tisztán

Egy kertnyi rózsa... hiányzik...

            

Egy kertnyi rózsa... hiányzik... Hiányzik az illata, a szirmok selyme, a léleksimogató bókolásuk. Hiányzik a tüskéjük. Karcoljanak meg! Fel akarok ébredni a téli lustaságomból ébren akarok álmodni. Ébren, nyitott szemmel. Szép leszel világ...!

és énekelni akarok, miközben hull az eső, és táncolni, míg meztelen talpam alatt nedves a fű, és hanyatt akarok feküdni, és úgy kacagni az égnek, és akarom, hogy a szivárvány egyedül az én lélektükreim miatt feszüljön odafent...

És...

Kergetni akarom a színek útjait... megmártózni a csodában, beburkolni vele testem és lelkem, hogy soha többé ne legyen kedvetlenség és bú a szívem mélyén. Hol is az igazi szabadság? A képzelet és a valóság határán, valahol... bennem... a határaimon, a képességeimen, a láncaimon, a megmászandó csúcsokon, a leküzdött és rám váró akadályokon túl. Akarom, akarom, hogy úgy és aképp legyen!

Hogy élünk mi kedveseim?

Én csak egyet tudok: nélkületek én sem élnék... Legalábbis nem így és nem eképp, és rossz lenne... Azt hiszem valóban megviselne. Mert most még van kivel kacagnom, van kit kirángatnom az esőbe, le a pokolba és felemelnem a mennybe. Vagy fordítva?

Valaki csak tudja az univerzum tükörképén...

Csak suttogjatok.Énem rosszabbik oldala néha kitör, néha tombol, de a részem, s amíg úgy érzem van értelme, legyőzöm újra és újra. Mindannyiunknak vannak belső démonai, mert így élünk mi.

Őrülten, szabadon, fékezhetetlenül, betörhetetlenül... Mert az sosem józan rab, ki őrült lélekben szabad.

Tudom...

Hinnem kell, hinnünk kell...

Csak melletted tudok rohanni...

Ha az ember megtalálta azt, amiben beteljesedhet, akkor sosem szabad feladnia azt. Hát te se állj meg minden göröngynél! Menj rendületlenül tovább! Ne kérd, hogy lökdösselek, nem lenne szívem... Csak melletted tudok rohanni, sem előtted, sem mögötted nem szeretnék lenni.

   Amikor legutóbb rád néztem, valahogy önmagamat láttam. Az ember társában mindig valahol saját képmását keresi. De te olyan különböző vagy mégis.

  Hát neked, mit hozott ez a megfáradtnak mutatkozó alak? Örömöt és könnyeket, de mi mást? Megsúgod, vagy hagysz találgatni?

   S hogy mit hoz majd a jövő számunkra? Nem tudom. Lehet nem leszek veled, csak eltűnök, ahogy az ősz is elillan sebtében, kopár fákat hagyva maga után. Nem vagyok én sem halál, se veszteség.. Összerándulok, s velem rándul a test. Elernyedek és a világ kiszélesedik.

   Hmm, talán eltűnök hirtelen?

  Vagy veled maradok örökre?

  Minden csak rajtunk áll! Élj, 

                                                 álmodj, 

                                                        harcolj velem... 

                      

  Feszítsenek a gondolatok. Nem bánom. Legalább van még mit adnom, kicsi-kincs egy láda mélyén. Hát legyen tiétek s enyém, arctalan gazdája leszek a lelkeknek.

     Ez nem a pokol, nem is mennyország...

                    "Ki ide belépsz, álmodd csak át más álmát..." 

              Legyünk teljesek, legyünk azok amik, éljünk örökké...

                                                                ...Éljünk...

                         ...örökké...

A gyerekkor szépsége

 

A gyerekkor szépségéről szeretnék neked mesélni. Annyi rege és nevető kacagás jutna eszembe. Én is voltam gyerek, s mint olyan, természetesen másnak láttam a világot. Szeretném hinni hogy a gyerekkor sosem vész el, csal átalakul. (közhelyek tárháza lettem?)
    Amit érzel, azt oszd meg. Valahol irigyellek, hogy még mindig őrzöd napsütéses szíved mélyén a kacagást, és hogy olykor előcsalogatod.  Megfogod valakinek a kezét s vele kezdesz végtelen vágtába. Vagy papírhajót hajtogatsz, és messze idegenbe engeded, hagy ússzon a Dunán.
   Hintázni én is szeretek. Az emberek nagyrésze elfeledi milyen "primitív" örömöket rejt ringani az éterben. Kacagva előre-hátra dűlni, vagy azt kiáltani a hátunkra símuló nyár gazdájának, hogy: "Magasabbra, magasabbra!"

Csak mert nem vagy itt,

   Csak mert nem vagy itt, ne hidd, hogy nem gondolok rád tündér. Színpadod legyen kettőnk titka. Én tudom, hogy milyen csodálatos is a varázs mely betölt. Tudom, hamarosan újra felbukkansz. Illékony barát, áttetsző hercegkisasszony, sötét mesék szószónoka.
   Mikor fejezed be a képet, melyet ígértél nekem?
   Mikor játszunk megint az őrület határán?
   Eltúlzott szavak, bocsásd meg nekem. De a feketén olyan szép a fehér, és a kalicka tárt ajtaja sem szabad hogy becsukódjon. Élet az élettel, halál az élettel, halál a halállal. Mind szép a magamódján. Melyik vagy te, s melyik legyek én?

Tudod, ez az egy sor, annyi mindent jelenthet.

 

 

Az embernek valóban vannak olyan pillanatai, mikor egy szó, egy mondat, vagy épp egy lírai sor magával ragadja lelkét, s nem ereszti. Félelmetes...
"Mások álmát, ne álmodd át..." - idézted te. Felkaptam a fejem, és jól esett volna kacagni.

Hiszen, ez a gondolat mindenkinek mást jelent.Tudod, ez az egy sor, annyi mindent jelenthet. De sosem fogod megtudni maga az író mire gondolt, miközben kanyargós betűkkel leírta. Elmélkedhetsz rajta, találgathatsz, de sosem fogod biztosan tudni. Talán ő maga sem értette, csak levéste, mert le kellett hogy vésse. Ilyen bonyolultak lennénk? Naná...

 

Sok néma a sivatagban...

 

 

Sok néma a sivatagban, és nincs atya és nincs isten... Mert senki sem jobb vagy rosszabb nálam. Nincs jogom ezt mondani... Nincs jogom ítélkezni, bár előszeretettel szoktam. De legalább belátom: nem így kellene. Ez a haladás első lépése. Remélem...

Nincsenek urak és szolgák.

Nem vagyok különb másoknál. Mindenki ember akárcsak én. Ha meztelenül megállnánk egymással szemben, senki meg nem mondaná ki az úr és ki a szolga.
Nincsenek urak és szolgák. Rangok és jelvények és ruhák vannak. Emberi butaságok. De egy sötét szobában ki mondja meg, ki kicsoda?Mit ér a név? Attól még senki sem lett jobb, vagy szebb, vagy okosabb. Mindenki olyan, mint én. És én olyan vagyok, mint bárki más: ember; nincs ott a "talán több annál".
Leülnénk egy padra, és beszélgetni kezdenénk, mint két ismeretlen. Kinek lenne joga megmondani, melyikünknek van több joga élni, vagy halni? Sohasenki...