Ahhoz szólok - kiket az ANYÁK NAPJA feszélyezett érzésekkel tölt el.

                             

Most nem az Édesanyákhoz szólok, hanem mindazokhoz, kiket ez a nap feszélyezett érzésekkel tölt el. A gyermekekhez. Hozzátok, akik ilyenkor kissé zavarba estek. Erkölcsi érzéketek azt diktálja: ma ünnepelni kell. Megköszönni. Mégis zavart az ezzel kapcsolatos érzésetek.
Kimondom hát -bennem is voltak olyan pillanatok,órák  - napok ,amikor  harag élt. Nehéz volt nevén nevezni, lelkiismeret-furdalás kísérte ezt az érzést. Nem szabad ilyet éreznem! Hát milyen ember vagyok én, hogy ezt érzem? Küzdöttem ellene.Talán  szégyelltem...
Nem sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy  hajlandó legyek ezt az érzést nevén nevezni. Akkor aztán döbbenten álltam... Nem érezhetem ezt! Az nem lehet! És mégis: tény ami tény, ezt éreztem. Miért? Kínzó gondolat volt, saját emberségemet kérdőjeleztem meg legelőször. Nehéz volt átlépni a konvencionális gondolkodáson. Ember vagyok, képes mindenféle érzésre. A haragra is... még Anyámmal szemben is...
Sokatok felteheti a kérdést magának..: miért haragszom? A válasz gyorsan érkezhet és sablonos lehet: nem ért meg engem.... Nem szeret eléggé...Nem úgy, ahogy én szeretném...vagy szerettem volna. Pedig Te semmire sem vágytál vagy vágysz jobban, mint hogy szeressen, kivívjad az elégedettségét... Ismerős? Hát persze. Csak nem szokás kimondani, főleg nem Anyák napján. Pedig egyszer ki kell...
És rögtön lépjünk tovább. Miért és miért?
Elgondolkodtam ezen. Ehhez már élettapasztalat is kell és személyes bátorság. Szembenézni önmagammal..önmagaddal.és Vele.
Mire is vágysz? Lehet,Te személy szerint a Hét krajcárból megismert Édesanyára... Aki szegénység, betegség ellenére is képes (önmagán? az élet szörnyű tévedésein?) nevetni...és szeretettel átölelni gyermekét...
Lehet..a Te  anyukád nem ilyen. Nem volt soha se  a barátod, se a tanácsadód. Annyira vágytál pedig erre!
Mindig ellátott téged, pedig bizonyára nem volt könnyű dolga. Ezt bizony nem vizsgáltad meg eddig...
Az ő szemével nézve bizonyára furcsa kislány vagy kisfiú voltál.. Érzelemdús, szeret éhes. Kedveskedő. Már akkor is...szinte bocsánatot kértél, hogy élsz...gond van - volt veled...
Ma már tudod, szeretett ő: a maga módján. És még mindig szeret.
Egyrészt ezt "nevelési szempontból" nem tartotta helyesnek kimutatni, másrészt... Még ma is elcsodálkozik, ha - magadon erőt véve - eldadogod neki mi is fájt annyira, hogy akár 38 - akár 59 éves korodban is múlhatatlan sebként él benned... Istenem, milyen apró dolgok is a szemében... Nem is érti...
- Más világ volt! - mondja tétován.
Látod rajta, szeretné megérteni... de nem megy...

Szerelem

A szerelmet tudni kell viselni, és ez az egyetlen márka, ami sosem megy ki a divatból.

Már nem kellesz...

Már nem kellesz, de veled tudatom, hempereghetsz bárkivel Aranyom, a csókom bélyegként ott van a nyakadon! :D

Egyetértés

Nem sok mindenben értettek egyet. Tulajdonképpen semmiben. Állandóan veszekedtek, minden nap sértegették egymást. De a nézeteltéréseik dacára egy dolog közös volt bennük: imádták egymást.

Királylány...

A mama mindig azt mondta régen, bármi lehet belőlem (: de amikor akartam soha nem tudtam királylány lenni, soha nem tudtam a tündérekkel repülni, de ő mindig azt mondta, hunyd le a szemed édes, s a világ olyanná válik amilyenné akarod. Igaza volt. :) az álmaimban néha még mindig királylány vagyok tündérekkel repkedek és várok a hercegemre fehér paripán. :) ♥

Nem az számít...

"Nem az számít, hogy mennyire rossz, hanem hogy mennyi szép 
emléket okoz."

Az álmok...

Az álmok valóra válhatnak, és sokszor valóra is válnak, csak sajnos nem mindig időben.. Hogy miért ? Nem tudom. Ilyen az élet.. általában mindig megszívat, aztán ha eleget szenvedtél,szépen oda adja azt amire mindig is vágytál, egy igaz barátod, akár egy szerelmet is ♥

Az Én szívem...

Az én szívem általában mindig összetörik,mert nem bírok rá vigyázni.....

A női lélek

A magassarkú olyan, mint a női lélek: a legizgalmasabb, legbonyolultabb és legtitokzatosabb tárgy a dizájntörténetben.

Valami kell...

Valami kell, valami jobb, valami szebb, valami más, valami új, valami csoda, valami hitelen változás...

A kutya....

Egy kutyának nem kell se luxusautó, se hatalmas ház, se drága ruhák. Beéri egy útszélen talált bottal. Lehetsz gazdag vagy szegény, buta vagy okos, agyafúrt vagy tökkelütött, a kutyádnak mindegy. Õ csak szeretetet kér és ad. Hány emberről mondhatod ezt el? Hány ember szeret feltétlen és olthatatlan szeretettel? Hány ember mellett érzed, hogy ami te vagy, az különleges?

Ami elmegy....

"Hallotta távolodni a lépéseket, hallotta halkulni a zörgést, és nem fordult arra, hogy utánanézzen. Minek? Nem szabad utánanézni annak, ami elmegy. Az időnek, az életnek, az embereknek. Nem szabad. Elmennek úgyis, ha eljött az idő."

Mi

                                      
Csak nézzük egymást. Most egymásra se nézünk. Csak tudomásul vesszük egymást. Most tudomást se veszünk egymásról. Csak tesszük a dolgunk. De minden mozdulatunk a másikban fejeződik be. Egymás vonzatában keringünk, mint a bolygók, mint a mondatrészek. Egymásnak ütközünk, mint a protonok. Egymás feltételei, egymás magyarázata, egymás égtájai, egymás törvényei, egymás katasztrófái, egymás kiegészítő színei VAGYUNK.

A szingli nő cipője...

Tény, hogy néha nehéz egy szingli nő cipőjében járni. Ezért is van néha szükségünk különleges cipőkre, hogy egy kicsit megkönnyítsük a lépteinket. ;)

Egyik felem....

Az egyik felem ki akar törölni a múltamból, míg a másik felem még mindig téged akar a jövőmbe.

Végül...

                  

"Végül, minden jó lesz. Ha mégsem, akkor még nincs vége."

Mielőtt elítélsz....

 

 

Mielőtt elítélsz, vedd fel a cipőmet és járd végig az utamat. Járd végig a 

múltamat, érezd a könnyeimet, éld át a fájdalmaimat, az örömömet.  

Tedd meg a lépéseket, amelyeket én megtettem és botladozz meg minden 

kövön, amelyen én megbotlottam S mindegyik botlás után állj fel és 

menj tovább, úgy ahogy én tettem. Csakis ezután ítélkezhetsz rólam, 

felettem. Akkor mondhatod, hogy ismersz!

Zárójelbe tett L betű....

Tudod, a kislányok még hisznek a szép szavakban és a szívecskékben amiket facebookon és msnen küldenek nekik, aztán egyszer csak rájönnek, hogy azok csak szavak és zárójelbe tett "L" betűk...

Amikor meglátom, mindig süt rá a nap

Amikor meglátom, mindig süt rá a nap, és olyankor olyan, mint egy angyal. Egy angyal, aki azért jött a földre, hogy szebbé tegye az életemet. De a nap sem süt mindig. Az angyali külső alatt, ki tudja, mi rejtőzik? Egy angyali belső? Vagy inkább egy ördögi? Erre várok választ. Várok egy választ, attól a gyönyörű angyaltól, kit még nem ismerek annyira, hogy tudjam. Tudjam, hogy ki ő, mit akar, és hová tart. Azt, hogy hová tart, és kit akar magával vinni. Merre megy? Meddig van itt? Meddig és miért van velem? Erre várok választ. Ez az angyal hirtelen tette széppé az életem, de most úgy érzem, amilyen hamar és hirtelen tette e fényes, csodálatos dolgot, olyan hirtelen, és fájdalmasan borította sötétbe a jelen fényes csillagait. A csillagok, ha nem látszanak, úgy érzik feleslegesek. Feleslegesek ahhoz, hogy tudjunk élni. Pedig ez nem így van. A csillagok nélkül nem tudunk élni. A csillagok szükségesek ahhoz, hogy legyen életünk. Életünk. De milyen élet az, ahol egy angyali külsőben ördög lakozik? Számomra ez nem élet. Az angyalom lehet ördög, és lehet angyal. De ha angyal, akkor milyen angyal? Hazudozó? Igazmondó? Igaz szerelmet adó? Vagy hamisat adó? Vajon ki az, aki ezt tudja? Talán maga, az angyalképű ördög illetve angyal? Lehet, hogy ő sem tudja. Ez az angyal tényleg szeret? Vagy csak játszik? Hihetek és bízhatok benne? Remélem. Remélem, hogy az, amit érzek, avagy amit éreztet velem, az nem átverés, hanem, hanem őszinte.

Weöres Sándor: A sors

Weöres Sándor: A sors

Cserélnél-e sorsot valakivel?

Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat. Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal, vagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorsodat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.

Mindenki csak a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.

A sors mindenkinek az egyedül-megfelelő táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyformán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti nehezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.

Kedves volt...

Kedves volt - nem szép; vázlat egy nőről, akiben mindenből van valami; sziluett, amilyet három ceruzavonással vetnek a kávéházi asztalra, vacsora után, egy pohár szesz és egy cigarettaszippantás közt. Az élet is ilyenformán alkot néha. -

Ez a Nő

... ez a nő nem csupán a faj fennmaradására rendeltetett asszony: több ennél. Különös, titokzatos megvalósulása bonyolult vágyainknak, melyek századokon át gyűltek bennünk, és eltértek az ősi isteni céltól, tétován eltértek rejtelmes, alig sejtett, megfoghatatlan szépségek felé. Vannak ilyen nők, akik csak az álmainknak virágzanak; költészet, eszményi szépség, kacérság, esztétikai varázs, és minden, amit csak a civilizáció a nő köré teremtett, őket ékesíti, az élő szobrokat. Mint a test láza, testetlen vágyakat keltenek. -Céltalan szépség-

Törd össze a poharat!

...Ekkor megfogtam egy poharat, és az asztal szélére raktam.

Le fog esni - mondta

Pontosan. Azt akarom, hogy lökd le.

Törjek össze egy poharat?

Igen, törjön össze egy poharat. Látszólag egyszerű, mégis nehéz megtenni, mert olyan félelmek rejlenek benne, amelyeket soha nem érthetünk meg igazán.

Mit számít az, ha összetörünk egy olcsó poharat? Hiszen mindenkivel előfordult már - véletlenül.
Törjek össze egy poharat? - kérdezte ismét. - De miért?

Magyarázhatnám - feleltem.- De igazából csak úgy; azért hogy összetörjön.

Érted törjem össze?

Dehogy.

Nézte az üvegpoharat az asztal szélén - és aggódott hogy le fog esni.

"Te azt mondanád, hogy ez egy beavatási szertartás" - gondoltam, és kedvem lett volna kimondani. "Ez a tilos. Az ember nem töröget szándékosan a poharakat. Az éttermekben, és otthon is, mindig nagyon ügyelünk arra, hogy ne tegyük a poharakat az asztal szélére. A világ megköveteli, hogy vigyázzunk a poharakra, nehogy leessenek a földre.

De amikor véletlenül összetörünk egyet, rájövünk, hogy nem is olyan nagy dolog. A pincér közli velünk, hogy "semmi baj" , és én még soha nem láttam, hogy valakivel kifizettettek volna egy összetört poharat. A poharak összetörése hozzátartozik az élethez, és nem okozunk vele nagy kárt magunknak, az étteremnek vagy az ismerőseinknek.

Meglöktem az asztalt. A pohár megingott, de nem esett le.

Vigyázz! - kiáltott fel ösztönösen.

Törd össze a poharat - ismételtem

"Azért törd össze, mert ez egy szimbolikus cselekedet" - gondoltam. "Próbáld megérteni, hogy nekem sokkal fontosabb dolgokat kellett magamban összetörnöm, mint ez a pohár, és most boldog vagyok, hogy megtettem. Gondolj a lelkedben dúló harcra, és törd össze ezt a poharat."

Mert a szüleink megtanítottak arra, hogy vigyázni kell a poharak - és a testek - épségére. Megtanítottak hogy a gyerekkori szenvedély nem teljesülhet be hogy nem szabad szerzeteseket elcsábítani, hogy csodák nincsenek, és hogy nem szokás úgy elutazni, hogy nem tudjuk hova megyünk.
Kérlek, törd össze ezt a poharat - és szabadíts meg bennünket az átkozott előítéleteinktől, és a hülye mániától, hogy mindent meg kell magyarázni, és hogy csak azt merjük megtenni, amit a többiek helyeselnek.

- Törd össze ezt a poharat - kértem mégegyszer.
Mereven a szemembe nézett. Majd lassan végigcsúsztatta a kezét az asztalon, és megfogta a poharat. Aztán egy hirtelen mozdulattal lelökte a földre.


Paulo Coelho A Piedra folyó partján ültem és sírtam...

Mondjam? Vagy hallgassak?

 

 

Mondjam? Vagy hallgassak? A szomorú az, hogy így sincs mód a megismerésre. A megértetésre. A megértésre. Hiába minden, átalakulnak a gondolataink. Én ugyan ki akarom fejezni magam, szavakat közlök, megérted... de máris mást jelentenek. Neked is, másoknak is.

Holnap már nekem is...

/Pálnagy László/

Titok

Fodor Ákos

Nem az a titok,
amiről ,,nem beszélünk".
A titok: s z ó t l a n.

Az igazi, átütő erejű változás

Ehhez az igazi, átütő erejű változáshoz mindig a belső hangod az igazi útmutató. Ez a belső hang sokkal többször működne bennünk, ha egy kicsit jobban figyelnénk magunkra. Ha egy életfeladat, cél, probléma megoldása elején megkérdeznénk önmagunktól, elcsendesedve: hogyan is tegyem? S figyelnénk arra a belső válaszra, aminek semmi köze a gondolatainkhoz, ami egyszerűen csak megcsendül bennünk, a szívünk mélyén.

A változásba belerendülsz.

Biztosan Te is többször elhatároztad már, hogy na: mostantól másképp lesz!
Nagy elhatározással neki is veselkedtél a változtatásnak. Aztán úgy jártál, mint mikor a régi dolgaid között selejtezést végzel. Először még nagy a kidobásra váró kupac. Nézed. Hoppá! Ez még jó lesz valamire! S elkezded a haszontalan dolgokat visszagyűjteni. Aztán végül kidobsz egy-két kacatot, de a többsége a dolgaidnak marad. Így van ez a változtatással is. Megpróbálod apró léptekben, lassacskán, óvatosan. Aztán egy napon azt veszed észre, hogy nem jutottál sehova. Ugyan ott vagy, ahol voltál. A lényegi dolgok maradtak. A változás sohasem aprólékos. A változásba belerendülsz. Mert ekkor valami valóban új kezdődik!

Eljön egy pillanat ..

Eljön egy pillanat az életedben, amikor rájössz, hogy ki az, aki igazán számít; hogy ki az, aki sosem számított; ki az, aki többé nem fog és ki az, aki mindig is számítani fog.. ezért ne aggódj azok miatt, akik már a múltad részei: megvan az oka annak, hogy a jövődben ők miért nem szerepelnek.

Onnan tudod...

Onnan tudod meg, ha megtaláltad a herceged, hogy nem csak az arcodon ragyog mosoly, de a szívedben is. :)

Valamikor én is álmodoztam

Valamikor én is álmodoztam egy palotáról.. Azt hiszem, mi lányok mind így vagyunk ezzel. Aztán beköltözünk egy alig kétszobás lakásba, ahol nincsenek inasok, se
takarítók vagy szakácsnő, de ez a hely mégis szívünk minden vágyát kielégíti. Talán azért, mert ott él a királyfink.

Bolond a dombtetőn...

Lehet, hogy én vagyok a bolond a dombtetőn, de éppen onnan a legjobb a kilátás... :P

EGYVALAKI

Mindenkinek csak EGYVALAKI jut, akinek a nevét elkiálthatja a halál pillanatában.

Ha nem ismersz...

Ha nem ismersz, akkor ne ítélkezz felettem! Senki nem mondta, hogy szeretned kell.

Nem azért....

Nem azért megyek el, mert el kell mennem. Azért megyek, mert most elmehetek...

Nem tudom feladni!

Nem tudom feladni! Nem tudom,hogy kell!

Jó vagyok...........

                     


Jó vagyok, de nem egy angyal, követek el bűnt de nem vagyok ördög. Csak egy kislány vagyok a nagyvilágban, aki próbál találni valakit, akit szerethet!..

Itt az idő...

Első nagy szerelem. Felnősz mellette, mindent érte teszel, ő az első
mindenben. Aztán minden álmod kártyavárként omlik össze. Az ő álmaiban
már nem te szerepelsz. Itt
az idő, hogy most végre TE magad légy az első a saját életedben.
Megbocsájtasz és próbálsz felejteni. Majd szépen lassan egy újabb
csónakot engedsz a közeledbe, ami melletted halad egy irányba. Addig,
amíg jó...."

Te mennyire vagy jóban önmagaddal?

Életed összes dolga azon áll vagy bukik, hogy Te mennyire vagy jóban önmagaddal, mennyire fogadod el magad, mennyire tudod szeretni önmagad. Mert amíg az önmagaddal való úton sántikálsz, az összes többi úton is csak sántikálni fogsz. Amíg önmagaddal hadakozol, amíg önmagaddal elégedetlen vagy-másokkal is hadakozni fogsz és másokkal is elégedetlen leszel. Emlékszem arra a hatalmas, felemelő érzésre, amikor először tudtam önmagam a szívembe zárni, amikor rájöttem, hogy az összes erősségemmel és gyengeségemmel úgy vagyok jó, ahogyan vagyok! Kinyílt a világ! Megszűnt minden félelem! Már nem voltam bántható és nem bántottam magam! Többé nem érdekelt és nem érdekel ki mit mond rám, mert tudtam, tudom, hogy ki vagyok. Tudtam és tudom, hogy mit és miért teszek. Ettől a pillanattól kezdve tudok mindig és minden pillanatban őszinte lenni. Ettől a pillanattól kezdve tudok szeretni és a szeretet elfogadni. Megbocsájtani magamnak és másoknak. Szabad lettem. S szeretném, ha ez Veled is megtörténne.

Én - Én vagyok

Nincs a világon még egy ugyanilyen ember. Egyes részleteket tekintve sokan hasonlítanak hozzám, de egészében véve senki. Ennélfogva bármit teszek, azt magamnak tulajdoníthatom, hiszen én magam választottam.
Én rendelkezem mindenemmel –
a testemmel és annak minden mozdulatával;
az elmémmel, valamennyi gondolatommal és ötletemmel;
a szememmel és a képekkel, melyeket észrevesz;
az érzéseimmel, legyen bár az harag, öröm, csüggedés, szeretet, csalódottság, vagy izgalom;
a számmal és minden szóval, ami elhagyja, akár udvarias, akár durva, kedves, helyénvaló vagy sem;
a hangommal, legyen az hangos vagy kellemes;
minden cselekedetemmel, függetlenül attól, hogy saját magamra vagy másokra irányul.
Magam birtoklom a képzeletemet, az álmaimat, reményeimet és félelmeimet. Az enyémek győzelmeim és sikereim, kudarcaim és balfogásaim.
Mivel a magam ura vagyok, tökéletesen megismerhetem magamat. Ezáltal minden részemhez bensőséges szeretet és barátság fűzhet. Minden porcikámat érdekeimnek megfelelően használhatom. Tudom, hogy akadnak bennem érthetetlen vagy számomra még ismeretlen vonások, de amíg barátsággal és szeretettel viszonyulok magamhoz, addig bátran és bizakodva kereshetem a rejtélyek megoldását és önmagam jobb megértésének lehetőségeit.
Akármilyennek tűnök, bármit mondok vagy teszek, gondolok vagy érzek egy adott pillanatban, az mind-mind én vagyok. Bármely időpontban hitelesen képviselem saját magamat. Ha később visszagondolok arra, milyennek mutatkoztam, szavaimra, cselekedeteimre, eszméimre és indulataimra, talán ez vagy az tőlem idegennek tetszik majd. Akkor elvethetem azt, ami nem hozzám való, megtarthatom azt, amit lényemhez megfelelőnek bizonyult, és kitalálhatok valami újat ahelyett, amitől elfordultam.
Érzékeim és képességeim segítségével megállhatom a helyemet, közel kerülhetek másokhoz, eredményeket érhetek el, értelmet és rendszert vihetek az engem körülvevő személyek és dolgok tömegébe.
Bírok magammal, tehát irányíthatom magamat.
Én én vagyok, és így vagyok jó.

Nevetve jöttem a világra,

Nevetve jöttem a világra,
tréfának véltem az egészet.
Aztán gondosan, szépen, türelemmel
megtanítottak sírni.
Most már megy folyékonyan.

/Ágai Ágnes/

Vigyázz az érzéseidre!

     Egy nap a Mester így szólt Haikuhoz a Virágzó Kertben:
 - Vigyázz az érzéseidre! Lelked rezdüléseiből tudod meg, ki vagy.
     Miközben intette a lányt, félrehajtotta a lilaakác fürtjeit, és rámutatott egy másik élet megbúvó, vékonyka fonalára.
 - Minden, ami benned megfogan, a te lelked hajtása. Fedezd fel, értsd meg, és adj meg neki mindent, ami szükséges ahhoz, hogy azzá válhasson, amivé lennie kell. Csak őt lásd, de őt magát saját fényében - se többet, se kevesebbet ne láss a valóságosnál. Vigyázz hát érzéseidre! Egyedül te értheted meg őket igazán. Ne árts nekik még jó szándékkal se - sohase erőltesd rájuk rég kihűlt szavak túl bőre, avagy túlságosan szűkre szabott köpenyét.
     A férfi beszélt, a Nap sütött, a virágok kitartóan árasztották bódító illatukat. Haiku elábrándozott.
 - Mondd, Mester, lehetséges, hogy szerelmes vagyok?
 - Szerelem? Én nem tudom, mi az. Talán soha nem is találkoztam vele.
     Haiku lesütötte szemét.
 - Mondd el, mit érzel! - kérte a Mester.
     Haiku hosszan hallgatott, de aztán mégis szólásra nyitotta száját.
 - Ha te jutsz az eszembe, mosolyogva járok az utcán, és elfelejtek leszállni a villamosról.
     A Mester a lány vállára tette kezét.
 - Látod, Haiku, nem tudod, mi ez, de a tiéd, és ez mindennél többet ér.

Dömdödöm

"Aromo úgy meséli, hogy Dömdödöm egyszer nagyon megszeretett valakit. Igen megörült, te is tudod, mennyire megörül az ember annak, ha megszeret valakit. El is indult Dömdödöm, hogy majd odaáll az elé a valaki elé, és azt mondja: szeretlek. Igen ám, de útközben látott két asszonyt. Éppen azt mondta az egyik a másiknak: "Én igazán szeretem magukat, de ha még egyszer átjön a tyúkjuk a kertembe!..." Mi az hogy "de ha még egyszer" - gondolkozott Dömdödöm -, akkor már nem fogja szeretni? Aztán jobban odanézett, s akkor ismerte meg a két asszonyt. Világéletükben gyűlölték egymást. "Ejha!" - mondta Dömdödöm, és odaért a templomtérre. Ott éppen egy zsinóros zekés poroszló püfölt egy rongyos gyereket. "Én szeretem az embereket - ordította a poroszló, és zitty! a somfa pálcával -, de azt nem tűrhetem...!" - óbégatta a poroszló, és zutty! a somfa pálcával. "Már megint ez a szó, már megint ez a szeretni szó!" - mormogott Dömdödöm, és elgáncsolta a poroszlót, s amíg őkelme feltápászkodott, ő is meg a rongyos gyerek is kereket oldott. S úgy futás közben fülébe jut egy beszélgetésfoszlány. Egy fiú éppen azt mondja a másiknak: "Én a világon a legjobban a pirított tökmagot szeretem." Erre már igazán elkeseredett Dömdödöm, de ez nem volt elég, mert akkor meghallotta, ahogy a ligetben egy lány azt mondja egy fiúnak: "Én igazán szeretlek." "Mi az hogy igazán?! - háborgott magában Dömdödöm. - Akkor talán olyan is van, hogy nem igazán? Ha nem igazán, akkor az már nem is szeretet. S ha szereti, akkor miért kell hozzá az az igazán? Vagy szeret valakit az ember, vagy sem." S akkor elgondolkozott ezen a szeretni szón. Mit is jelent igazából? Mit jelentett annak az asszonynak a szájából? Mit a poroszlóéból? Mit a tökmagevő fiúéból, és mit a ligetbeli lányéból? Mit? De már akkor oda is ért ahhoz, akit megszeretett. Megállt előtte, rápillantott, és azt mondta: "Dömdödöm." Azóta se hajlandó mást mondani, csak ennyit, hogy dömdödöm."

Antoine de Saint-Exupéry: A kis herceg (21. fejezet)

    Akkor jelent meg a róka.- Jó napot! - mondta a róka.
- Jó napot! - felelte udvariasan a kis herceg. Megfordult, de nem látott senkit.
- Itt vagyok az almafa alatt - mondta a hang.
- Ki vagy? - kérdezte a kis herceg. - Csinosnak csinos vagy...
- Én vagyok a róka - mondta a róka.
- Gyere, játsszál velem - javasolta a kis herceg. - Olyan szomorú vagyok...
- Nem játszhatom veled - mondta a róka. - Nem vagyok megszelídítve.
- Ó, bocsánat! - mondta a kis herceg. Némi tűnődés után azonban hozzátette: - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Te nem vagy idevalósi - mondta a róka. - Mit keresel?
- Az embereket keresem - mondta a kis herceg. - Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Az embereknek - mondta a róka - puskájuk van, és vadásznak. Mondhatom, nagyon kellemetlen! Azonfölül tyúkot is tenyésztenek. Ez minden érdekességük. Tyúkokat keresel?
- Nem - mondta a kis herceg. - Barátokat keresek. Mit jelent az, hogy "megszelídíteni"?
- Olyasmi, amit nagyon is elfelejtettek - mondta a róka. - Azt jelenti: kapcsolatokat teremteni.
- Kapcsolatokat teremteni?
- Úgy bizony - mondta a róka. - Te pillanatnyilag nem vagy számomra más, mint egy ugyanolyan kisfiú, mint a többi száz- meg százezer. És szükségem sincs rád. Ahogyan neked sincs énrám. Számodra én is csak ugyanolyan róka vagyok, mint a többi száz- meg százezer. De ha megszelídítesz, szükségünk lesz egymásra. Egyetlen leszel számomra a világon. És én is egyetlen leszek a te számodra...
- Kezdem érteni - mondta a kis herceg. - Van egy virág... az, azt hiszem, megszelídített engem...
- Lehet - mondta a róka. - Annyi minden megesik a Földön...
- Ó, ez nem a Földön volt - mondta a kis herceg.
     A róka egyszeriben csupa kíváncsiság lett.
- Egy másik bolygón?
- Igen.
- Vannak azon a bolygón vadászok?
- Nincsenek.
- Lám, ez érdekes. Hát tyúkok?
- Nincsenek.
- Semmi sem tökéletes - sóhajtott a róka. De aztán visszatért a gondolatára: - Nekem bizony egyhangú az életem. Én tyúkokra vadászom, az emberek meg énrám vadásznak. Egyik tyúk olyan, mint a másik; és egyik ember is olyan, mint a másik. Így aztán meglehetősen unatkozom. De ha megszelídítesz, megfényesednék tőle az életem. Lépések neszét hallanám, amely az összes többi lépés neszétől különböznék. A többi lépés arra késztet, hogy a föld alá bújjak. A tiéd, mint valami muzsika, előcsalna a lyukamból. Aztán nézd csak! Látod ott azt a búzatáblát? Én nem eszem kenyeret. Nincs a búzára semmi szükségem. Nekem egy búzatábláról nem jut eszembe semmi. Tudod, milyen szomorú ez? De neked olyan szép aranyhajad van. Ha megszelídítesz, milyen nagyszerű lenne! Akkor az aranyos búzáról rád gondolhatnék. És hogy szeretném a búzában a szél susogását...
     A róka elhallgatott, és sokáig nézte a kis herceget.
- Légy szíves, szelídíts meg! - mondta.
- Kész örömest - mondta a kis herceg -, de nem nagyon érek rá. Barátokat kell találnom, és annyi mindent meg kell ismernem!
- Az ember csak azt ismeri meg igazán, amit megszelídít - mondta a róka. - Az emberek nem érnek rá, hogy bármit is megismerjenek. Csupa kész holmit vásárolnak a kereskedőknél. De mivel barátkereskedők nem léteznek, az embereknek nincsenek is barátaik. Ha azt akarod, hogy barátod legyen, szelídíts meg engem.
- Jó, jó, de hogyan? - kérdezte a kis herceg.
- Sok-sok türelem kell hozzá - felelte a róka. - Először leülsz szép, tisztes távolba tőlem, úgy, ott a fűben. Én majd a szemem sarkából nézlek, te pedig nem szólsz semmit. A beszéd csak félreértések forrása. De minden áldott nap egy kicsit közelebb ülhetsz...
     Másnap visszajött a kis herceg.
- Jobb lett volna, ha ugyanabban az időben jössz - mondta a róka. - Ha például délután négykor érkezel majd, én már háromkor elkezdek örülni. Minél előrébb halad az idő, annál boldogabb leszek. Négykor már tele leszek izgalommal és aggodalommal; fölfedezem, milyen drága kincs a boldogság. De ha csak úgy, akármikor jössz, sosem fogom tudni, hány órára öltöztessem díszbe a szívemet... Szükség van bizonyos szertartásokra is.
- Mi az, hogy szertartás? - kérdezte a kis herceg.
- Az is olyasvalami, amit alaposan elfelejtettek - mondta a róka. - Attól lesz az egyik nap más, mint a másik, az egyik óra különböző a másiktól. Az én vadászaimnak is megvan például a maguk szertartása. Eszerint minden csütörtökön elmennek táncolni a falubeli lányokkal. Ezért aztán a csütörtök csodálatos nap! Olyankor egészen a szőlőig elsétálok. Ha a vadászok csak úgy akármikor táncolnának, minden nap egyforma lenne, és nekem egyáltalán nem lenne vakációm.
     Így aztán a kis herceg megszelídítette a rókát. S amikor közeledett a búcsú órája:
- Ó! - mondta a róka. - Sírnom kell majd.
- Te vagy a hibás - mondta a kis herceg. - Én igazán nem akartam neked semmi rosszat. Te erősködtél, hogy szelídítselek meg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Mégis sírni fogsz! - mondta a kis herceg.
- Igaz, igaz - mondta a róka.
- Akkor semmit sem nyertél az egésszel.
- De nyertem - mondta a róka. - A búza színe miatt. - Majd hozzáfűzte: - Nézd meg újra a rózsákat. Meg fogod érteni, hogy a tiéd az egyetlen a világon. Aztán gyere vissza elbúcsúzni, s akkor majd ajándékul elárulok neked egy titkot.
     A kis herceg elment, hogy újra megnézze a rózsákat.
- Egyáltalán nem vagytok hasonlók a rózsámhoz - mondta nekik. - Ti még nem vagytok semmi. Nem szelídített meg benneteket senki, és ti sem szelídítettetek meg senkit. Olyanok vagytok, mint a rókám volt. Ugyanolyan közönséges róka volt, mint a többi száz- meg százezer. De én a barátommá tettem, és most már egyetlen az egész világon.
     A rózsák csak feszengtek, ő pedig folytatta:
- Szépek vagytok, de üresek. Nem lehet meghalni értetek. Persze egy akármilyen járókelő az én rózsámra is azt mondhatná, hogy ugyanolyan, mint ti. Holott az az igazság, hogy ő egymaga többet ér, mint ti valamennyien, mert ő az, akit öntözgettem. Mert ő az, akire burát tettem. Mert ő az, akit szélfogó mögött óvtam. Mert róla öldöstem le a hernyókat (kivéve azt a kettőt-hármat, a lepkék miatt). Mert őt hallottam panaszkodni meg dicsekedni, sőt néha hallgatni is. Mert ő az én rózsám.
     Azzal visszament a rókához.
- Isten veled - mondta.
- Isten veled - mondta a róka. - Tessék, itt a titkom. Nagyon egyszerű: jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan.
- Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az idő, amit a rózsádra vesztegettél: az teszi olyan fontossá a rózsádat.
- Az idő, amit a rózsámra vesztegettem... - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.
- Az emberek elfelejtették ezt az igazságot - mondta a róka. - Neked azonban nem szabad elfelejtened. Te egyszer s mindenkorra felelős lettél azért, amit megszelídítettél. Felelős vagy a rózsádért...

- Felelős vagyok a rózsámért - ismételte a kis herceg, hogy jól az emlékezetébe vésse.

Egy Rák útja...

                            Egy nagyeszű fóka rámordult a rákra:

                              – Ne haladjon hátra,

                            hisz nem jut előbbre soha, 

                            kinek vissza van az oda. 

                            Ám a ráknak, mi tagadás, 

                            visszásnak tűnt ez a tanács. 

                            Azt értette belőle, 

                            szégyenszemre hátráljon meg előre. 

                            De kevéssel előbb úgy gondolta aztán, 

                            más kárát tanulná meg a saját hasznán, 

                            hogyha maga mögött egy célt is kiszabva, 

                            előregázolna hátra az iszapba. 

                            Viszont azt is tudta a nyomorult pára, 

                            az ilyesmi nem megy úgy holnapról mára, 

                            és hogy ne hagyja a drága időt veszni, 

                            elhatározta, már tegnap el is kezdi.

Hogy valaki szeret-e

valaki szeret-e engem vagy nem, azt csak én tudom megmondani. Mert a másik mondhatná, hogy nagyon szeret engem, de ha nekem teher, akkor nem szeret. Vagy ha engem úgy szeret, ahogy ő gondolja, hogy engem szeretni kell, és nem úgy szeret, ahogy én szeretném, hogy engem szeressenek, akkor nem szeretnek. Tehát engem meg kell ismernie annak, aki engem szeretni akar. És nekem meg kell ismernem azt, akit én szeretni akarok.
(Feldmár András)

Érintés

Arról szeretnék írni, amiről sem beszélni, sem írni nem lehet. Arról, ami nem fér bele a szavak mindig szűknek bizonyuló ketrecébe. Megtapasztalhattuk, mindahányszor a beszéd túljut a mindennapok egyértelműségén, tétovává válik, cserben hagynak a szavak és marad a csend. Közölnivalónk hídjának marad az érintés. Az érintés, mely túl van a szavakon, túl a csenden. Az érintés, amely túl van a test bármely pontjának találkozásán a másik testtel. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Könnyű a Napnak, mert nem kell szólnia ahhoz, hogy a pirkadat pírjával reményt öntsön a szívünkbe, sem a virág szirmán a harmatcseppnek, hogy parányi ékkőként beragyogja a lelkünket. Egyszerűen csak vannak, nem tesznek semmit és létük csodája önmagunk csodájának felismeréséhez segít. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. De mit tegyek - ha nem érinthetlek szellőként, sem friss forrásvízként s nem vethetek rád óvó árnyékot, mint a dúslombú fa? Ember vagyok és fizikai valómban nem lehetek ott, ahol vagy, hogy megérintselek a tekintetemmel, a hangommal vagy a kinyújtott kezemmel. Lehet, hogy mire az érintésem eljut hozzád, a testem már régóta az enyészeté. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak, és az érintéshez nincs más eszközöm, csak a szó. A szó, amely túl van a tér és idő határán, és a csendből forrásozik. ...

Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak. Mert nem lehet szólni. Minden szó a teljességet töri darabokra. Csak a csend igaz. A csend a teljesség, a csend az időtlenség, a csend a változatlanság. Minden szó az időtlen teljességcsendből időt teremtő szárnyalással kél és ereszkedik vissza. A lét hullámverésének kiszakadt, elkülönült cseppjeként felragyogtatja a tengert és visszahull. Minden szó a teljesség gondolat szülte tükrének egy-egy cserépdarabkája. Minden szó az elveszett teljesség feletti fájdalom jajkiáltása. Minden szó hamis, mert az egészet részbesűrítetté, az időtlent időbeágyazottá, a változatlant változás-látszatúvá varázsolja. ...
Nem szólni akarok hozzád, hanem érinteni akarlak a szavakkal. Mert minden szó igaz, benne a változatlan, időtlen teljesség az időben, a részben és a változóban nyilatkozik meg. Mert minden szó a csend szava, minden szó a csend törődése, minden szó a csend odaadottsága. Mert minden szó teremtés. Minden szóban a teremtő csend és a teremtett szó eggyé válik. Minden szóban a teremtő és a teremtett eggyé válik. Ez az érintés teljessége. Minden szóban a teljesség van jelen. ...

Lehet, nem a szavak lesznek, amelyek megérintenek. Hanem a szóközök fehér némasága. A csend könyvét nem lehet üres lapokkal megírni. Az csak a süketszoba csendje lenne. Reményem, hogy a szavaim olyanok lesznek, mint a szellőtől rezdülő falevelek susogása, vagy a madárdal, amelyek csak mélyítik a természet csendjét. A szíved csendjét.
/Biegelbauer Pál: Érintés /

 

Ahány ember, annyiféle boldogság

"Ahány ember, annyiféle boldogság. Ha meg akarod ismerni az embert, ne azt nézd, mit mond, mit szeretne, mi után sóvárog - hanem mi az a konkrét lépés, amit megtesz, mert ez mindig az az irány, ahol boldogságát sejti.
Ez adja lelki dinamikájának legnagyobb erejét.
Hinni, mondani, remélni sok mindent lehet, de amikor válaszút elé kerül, és döntenie kell, kivétel nélkül mindenki abba az irányba indul el, ahol a nagyobb boldogságát véli!
Ez az, ami tetteinket előidézi.
Lelkünkben számos, egymással ellentétes erő él: különféle hitek, elképzelések, nosztalgiák, ambíciók, sokféle "szeretném ha", és "jó lenne ha" ... de végül mindig a Tett lesz az eredő.
Ez mutatja meg utólag, mi volt bennünk a legerősebb, mi volt az a "boldogság", amiért minden más irányú késztetést áldozatul odadobtunk."

/Müller Péter/ 

Sokáig azt hisszük....

"Sokáig azt hisszük, ismerjük vágyainkat, hajlamaink, indulataink természetét. Ilyen pillanatokban fülsüketítő explózió figyelmeztet - mert a csönd pianisszimója is tud olyan fülsüketítő lenni, mint a fortisszimo -, hogy merőben másfelé élünk, mint ahol szeretnénk élni, más a foglalkozásunk is, mint amihez igazán értünk, más emberek kegyét keressük vagy haragját ingereljük, s közönyösen és süket messszeségben élünk azoktól,a kikre igazán vágyunk, akikhez minden következménnyel közünk van...Aki e figyelmeztetésre süket marad, örökké sután, balogul, melléje él az életnek."

/Márai Sándor/

Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól... "

"Nem vetted észre? Naponta mindent újra kezdünk. Újra mosdunk, újra borotválkozunk, újra fésülködünk, újra öltözünk. Újra megfőzzük az ételünket. Újra elmegyünk ide vagy oda. Újra dolgozunk, újra vesződünk, újra bosszankodunk, újra örvendünk, újra hazatérünk, újra lefekszünk. És ez így megy folyton, folyton.
Nem is lehet másként. A nap reggel újra felkel és este újra lemegy. Újra jön a szél, újra szállanak a felhők, újra esik az eső, újra kiderül az ég. Újra, mindig újra.
A természet örök rendje ez és mi kötve vagyunk a természethez, mint a növények, vagy mint az állatok.
A fák levelei tavasszal újra kihajtanak és ősszel újra lehullanak. A virágok újra kinyitnak és újra elhervadnak. Újra jön a tavasz, újra jön a nyár, újra jön ősz és újra jön tél. És Te természetesen azt mondod erre, hogy nem is lehetne másként, mert így van ez jól. Miért vagy úgy kétségbeesve tehát, hogy újra elölről kell elkezdd az életedet?
Minden vagyonodat elvesztetted. A virágok is elvesztették színpompás ékszereiket, csak puszta gyökerük maradt meg a föld alatt. Azért ne hidd, hogy most már többé sohasem fognak virágozni.
Életed, megszokott munkád kerete szertehullott. Itt állasz puszta kézzel, egyetlen szál ruhával és nem tudod, mihez kezdhetnél, mert ilyesmi még nem történt Veled.
Nézd a költöző madarakat. Fáradt csapatokban most térnek meg tengeren túlról. Semmijük sincs, igazán semmijük. Csak az a két kis fáradt szárnyuk.
Szinte ájultan hullanak alá pihenni a bokrok közé.
De holnap reggel, ha felkélsz a nappal és kijössz ide, hogy megkeressed őket: vidám füttyüket messziről hallhatod már. Fürgén szökdelnek az ágak között, hernyót keresnek és száraz mohát a fészekrakáshoz. Figyelheted, milyen vidáman hordozzák csőrükben a vékony gallyakat s fonnak belőle nótaszó mellett új otthont fiaiknak.
Amiért ember vagy, azért tanulhatsz még sokat a madaraktól... "

/Wass Albert: Mindent újra kezdünk/

Élj hát most a kérdéseknek.

“Arra kérlek tiszta szívemből, hogy légy türelemmel szíved rejtelmei iránt, és igyekezz úgy szeretni a kérdéseket, akár a lezárt szobákat vagy az idegen nyelven írott titokzatos könyveket.

Ne kutass olyan válaszok után, amelyeket nem kaphatsz meg, mert nem tudnál együtt élni velük. Az egyetlen cél, hogy megélj mindent.

Élj hát most a kérdéseknek. S így fokozatosan, anélkül, hogy észrevennéd, egyre közelebb kerülsz ahhoz a távoli naphoz, amikor majd választ kapsz mindenre.”

/Rainer Maria Rilke/

 

Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe

"Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk" 

Gondolati háttér:

 

"Az igény valóságot szül. A dolgok megvalósulásának az a kezdete, ha makacsul rájuk gondolunk" 

Gondolati háttér: Minden, ami igazán fontos, eljön az életünkbe. Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.

 

/Popper Péter: Belső utak könyve/

Személyiségünk, karakterünk, belső igényeink törvényszerűen formálják sorsunkat. A hívásokra válasz érkezik. Sokszor észrevehettük, hogy vágyaink, igényeink megkeresik a tárgyat maguknak. Az emberek megérzik azt, ami bennünk van és eszerint közelednek vagy távolodnak. Azok felelnek, akikkel közös hullámhosszon működik az "adó-vevő berendezésünk." Ugyanabban a városban néha elmagányosodunk, néha sokan körénk gyűlnek. Ezért írhatta tréfásan Füst Milán: "Apróhirdetés. Meglevő szenvedélyekhez tárgy kerestetik!" Szeretnénk szerelmesek lenni - és beleszeretünk valakibe. Ami fontos, azt csöndesen ébren kell tartani magunkban napról napra; egy pillanatra sem szabad elengedni. Egy napon valóság lesz.

 

/Popper Péter: Belső utak könyve/

A tapintat...

"Mert van valami, ami több és értékesebb, mint a tudás, az értelem, igen; becsesebb, mint a jóság. Van egyfajta tapintat, ami az emberi teljesítmény felsőfoka. Az a fajta gyöngédség, mely láthatatlan, színtelen és íztelen, s mégis nélkülözhetetlen, mint fertőzéses, járványos vidéken a forralt víz, mely nélkül szomjan pusztul, vagy beteg lesz az ember. Az a tapintat és gyöngédség, mely, mint valamilyen csodálatos zenei hallás, örökké figyelmeztet egy embert, mi sok és mi kevés az emberi dolgokban, mit szabad és mi túlzás, mi fáj a másiknak és mi olyan jó, hogy ellenségünk lesz, ha megajándékozzuk vele és nem tudja meghálálni? Ez a tapintat, mely nemcsak a megfelelő szavakat és hangsúlyt ismeri, hanem a hallgatás gyöngédségét is. Vannak ritka emberek, akik tudják ezt. Akik a jóságot, mely mindig önzés is, párolták és nemesítették, s nem okoznak soha fájdalmat barátságukkal vagy rokonszenvükkel, nem terhesek közeledésükkel, nem mondanak soha egy szóval többet, mint amit a másik el tud viselni, s mintha külön, nagyon finom hallószerveik lennének, úgy neszelik, mi az, ami a másiknak fájhat? S mindig tudnak másról beszélni. S oly élesen hallanak mindent, ami veszélyes az emberek között, mint az elektromos hallgató fülek érzékelik a nagy magasságban, felhők között közeledő, láthatatlan ellenséges gépmadarakat. 
A tapintat és a gyöngédség emberfölöttien érzékel. Igen, e két képesség emberfölötti."