Most nem az Édesanyákhoz szólok, hanem mindazokhoz, kiket ez a nap feszélyezett érzésekkel tölt el. A gyermekekhez. Hozzátok, akik ilyenkor kissé zavarba estek. Erkölcsi érzéketek azt diktálja: ma ünnepelni kell. Megköszönni. Mégis zavart az ezzel kapcsolatos érzésetek.
Kimondom hát -bennem is voltak olyan pillanatok,órák - napok ,amikor harag élt. Nehéz volt nevén nevezni, lelkiismeret-furdalás kísérte ezt az érzést. Nem szabad ilyet éreznem! Hát milyen ember vagyok én, hogy ezt érzem? Küzdöttem ellene.Talán szégyelltem...
Nem sok időnek kellett ahhoz eltelnie, hogy hajlandó legyek ezt az érzést nevén nevezni. Akkor aztán döbbenten álltam... Nem érezhetem ezt! Az nem lehet! És mégis: tény ami tény, ezt éreztem. Miért? Kínzó gondolat volt, saját emberségemet kérdőjeleztem meg legelőször. Nehéz volt átlépni a konvencionális gondolkodáson. Ember vagyok, képes mindenféle érzésre. A haragra is... még Anyámmal szemben is...
Sokatok felteheti a kérdést magának..: miért haragszom? A válasz gyorsan érkezhet és sablonos lehet: nem ért meg engem.... Nem szeret eléggé...Nem úgy, ahogy én szeretném...vagy szerettem volna. Pedig Te semmire sem vágytál vagy vágysz jobban, mint hogy szeressen, kivívjad az elégedettségét... Ismerős? Hát persze. Csak nem szokás kimondani, főleg nem Anyák napján. Pedig egyszer ki kell...
És rögtön lépjünk tovább. Miért és miért?
Elgondolkodtam ezen. Ehhez már élettapasztalat is kell és személyes bátorság. Szembenézni önmagammal..önmagaddal.és Vele.
Mire is vágysz? Lehet,Te személy szerint a Hét krajcárból megismert Édesanyára... Aki szegénység, betegség ellenére is képes (önmagán? az élet szörnyű tévedésein?) nevetni...és szeretettel átölelni gyermekét...
Lehet..a Te anyukád nem ilyen. Nem volt soha se a barátod, se a tanácsadód. Annyira vágytál pedig erre!
Mindig ellátott téged, pedig bizonyára nem volt könnyű dolga. Ezt bizony nem vizsgáltad meg eddig...
Az ő szemével nézve bizonyára furcsa kislány vagy kisfiú voltál.. Érzelemdús, szeret éhes. Kedveskedő. Már akkor is...szinte bocsánatot kértél, hogy élsz...gond van - volt veled...
Ma már tudod, szeretett ő: a maga módján. És még mindig szeret.
Egyrészt ezt "nevelési szempontból" nem tartotta helyesnek kimutatni, másrészt... Még ma is elcsodálkozik, ha - magadon erőt véve - eldadogod neki mi is fájt annyira, hogy akár 38 - akár 59 éves korodban is múlhatatlan sebként él benned... Istenem, milyen apró dolgok is a szemében... Nem is érti...
- Más világ volt! - mondja tétován.
Látod rajta, szeretné megérteni... de nem megy...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.