Amikor meglátom, mindig süt rá a nap

Amikor meglátom, mindig süt rá a nap, és olyankor olyan, mint egy angyal. Egy angyal, aki azért jött a földre, hogy szebbé tegye az életemet. De a nap sem süt mindig. Az angyali külső alatt, ki tudja, mi rejtőzik? Egy angyali belső? Vagy inkább egy ördögi? Erre várok választ. Várok egy választ, attól a gyönyörű angyaltól, kit még nem ismerek annyira, hogy tudjam. Tudjam, hogy ki ő, mit akar, és hová tart. Azt, hogy hová tart, és kit akar magával vinni. Merre megy? Meddig van itt? Meddig és miért van velem? Erre várok választ. Ez az angyal hirtelen tette széppé az életem, de most úgy érzem, amilyen hamar és hirtelen tette e fényes, csodálatos dolgot, olyan hirtelen, és fájdalmasan borította sötétbe a jelen fényes csillagait. A csillagok, ha nem látszanak, úgy érzik feleslegesek. Feleslegesek ahhoz, hogy tudjunk élni. Pedig ez nem így van. A csillagok nélkül nem tudunk élni. A csillagok szükségesek ahhoz, hogy legyen életünk. Életünk. De milyen élet az, ahol egy angyali külsőben ördög lakozik? Számomra ez nem élet. Az angyalom lehet ördög, és lehet angyal. De ha angyal, akkor milyen angyal? Hazudozó? Igazmondó? Igaz szerelmet adó? Vagy hamisat adó? Vajon ki az, aki ezt tudja? Talán maga, az angyalképű ördög illetve angyal? Lehet, hogy ő sem tudja. Ez az angyal tényleg szeret? Vagy csak játszik? Hihetek és bízhatok benne? Remélem. Remélem, hogy az, amit érzek, avagy amit éreztet velem, az nem átverés, hanem, hanem őszinte.