Kitártam az ablakom, és sok minden berepült rajta. Amikor kitárjuk az ajtónkat is, akkor nem csak friss levegő áramolhat be azon, hanem olyanok is besétálhatnak, akiket nem vártunk, és ez okozhat örömet is, de kellemetlenséget is. Az emberekkel való találkozásoknál sokszor jó érzés kapcsolódni, ismerkedni, adunk és kapunk, megérint minket valaki, mi is megérintjük a másikat, de az is előfordul, hogy próbálkozásaink ellenére sem tudunk jól viszonyulni a másikhoz, állandó a taszítás, félreértés, zavar. Az embereket nem tudjuk mindig a szerint kiválogatni, hogy kivel kellemes együtt lenni, és kivel nem. Ez legfeljebb a barátaink esetében sikerülhet, de sem a szüleink, sem a gyerekeink, sem pedig a munkatársaink terén nem válogathatunk. Néha az élet más területein sem. A szabadság valamilyen formában persze rendelkezésünkre áll, de hogy mekkora a választás szabadsága és az elrendeltetés kényszere közti arány, az egyénenként változó.
Azon gondolkodtam mostanában, hogy az emberek milyen szempontok szerint kapcsolódnak egymáshoz, párok, emberek munkában, közösségben, és rájöttem, hogy ezeket a kapcsolódásokat a testi vonzódás, szellemi szint, érdekek és egyéb köti össze. Pároknál gyakran testi vonzalom, munkahelyen képességek, klubokban érdeklődések, üzleti életben érdekek. Aztán próbáltam egy olyan víziót elképzelni, hogy egyszerre mindenkiről lehullik a teste, az elméje, ezzel a világi tudása, tanulmányai, képzettsége, érdeklődései is, és csak a lélek marad. Sok lélek, test nélkül, bőrszín nélkül, származási osztály nélkül, címkék nélkül, és elképzeltem, mi történne a korábbi kapcsolódásokkal. Azt hiszem, amikor lélek szintjén kötődne mindenki egymáshoz, jelentős arányban megváltoznának. Valószínűleg onnantól másokhoz kezdenénk el vonzódni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.