Tudod van az úgy, hogy elbizonytalanodsz... a hirtelen jött öröm átcsap félelembe, és az elméd elkezd dolgozni, de kegyetlenül... kétségeket ébreszt, reményeket szül, rettegésbe űz... Aztán rájössz, hogy az Élet te magad vagy, és így minden csak jól tud megoldódni, még, ha a látszat nem is ezt mutatja... a valóság néha arcul csap és fáj... vöröslik égő fizimiskád... de tudod, mert tudatában vagy: mindez érted történik, miattad és az érdekedben... ráadásul te irányítasz... a szálak a te kezedben vannak, még ha valami ki is akarja rángatni a vékony, ámde annál erősebb fonalszálakat a karjaid közül... az a valami is te magad vagy, de legalábbis egy részed... csak nem szabad hagynod, hogy ő legyen az erősebb... Hát markold erősen azokat a szálakat, de ne ragaszkodj minden egyes zsinórvéghez... tudd, mert tudnod kell: minden pont úgy jó, ahogy van... és mindig minden pont úgy történik... az Élet úgyis elintézi... nem hagy magadra... nem is lehet másként... Miért hagynád magára magad magaddal? Engedd szabadon a benned repdeső pillangót... ne börtönözd be, és ne hagyd, hogy a félelem letörje könnyű, színes szárnyait... Hadd éljen, és hadd sodródjon az örvények fel-felkapó, majd el-eltünedező hullámain... neki is meg kell tanulnia szabadon szánkázni, hogy újra felemelkedhessen... Ne hidd, hogy minden csak rossz lehet... Ami most rossz, holnap már jónak fog látszani... Csak élj tovább!!! Úgy, ahogy eddig is... pont úgy... szárnyalj együtt, szabadon a pillangóddal...!!!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.