Mikor felborul az életed, de mégsem... Mikor érzed, minden meleg színű körülötted, és jól érzed magad... Mikor nem téped magad feleslegesen, mert tudod, nincs miért... Mikor nem rágódsz hülyeségeken, mert semmi nem az, amire gondolsz... Mindennek jelentősége van, és valamiért fontos, és mégsem ragaszkodsz a gondolataidhoz... Másnak jött el az ideje... Érzed, ahogy egyről a kettőre jutsz, nem hagyod magad a negatív dolgokkal eltántorítani... És tudod mihez lenne kedved? Belehemperegni egy zsák lisztbe, közben pedig hangosan nevetni, mert nem érdekel már, ki mit gondol :)
"Túl az elviselhetetlen magányon, a testből kilöttyintett mérgeken, túl a rideg vaságyon, a tél jégcsapos ablakán és az árvaságon, halld meg az első madár énekét, mely közeledbe röppen a hullámos víz felől. Engedd hozzád szavaim. Gyere, ne törődj a poklok elszánt ördögeivel, kik lopták szemünkből az örömöt. Ne figyelj azokra, kik a világban a szenvedélyt elsajátítani restek voltak, és féltékenységük, irigységük ránk erőltették. Ők nem ismerik a homlok melegségét, a társas utazást. Nem látják, amikor virágot növeszt csókodtól a világvárosi kőkert. Számukra szálltunk csak rossz álom, mert igazán a Holdat sem látják, nem ismerik tejfehér udvarát. Nem himbálóztak még a Göncöl szekérrúdján. Talpuk alatt nem érezték a tenger mélységét, se a lélek kimondhatatlan fájdalmát, csak a tört bokákét, s a kések húsba nyilallását. Ördögi táncukban a forgás is a körért fonódik, s úgy tapossák a földet, mint a szemétkupacot. Túl az összeborzadáson, a szilfák ösvényein, túl az ember-cápák éles fogsorán, s a felépült városokon innen, a zöld réten, hol a csillagok serege is megpihent, gyújtsunk lámpát! Minden időn, téren át, simulj hozzám, te egyetlen, szívem tiszta forrásgyöngye, és ragyogd be velem a ránk borult harangvirág-kék éjszakát. "
/Büki Attila/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.