"De te hol voltál?
Mert különös módon mindig is tudtam, hogy vagy. Már gyermekkoromban is tudtam, hogy létezel valahol odakint, és velem együtt másodpercről másodpercre öregszel. És könnyen meglehet,hogy többször is arra a buszra szálltál fel, amelyikről épp leszálltam. Hogy valahol épp lehajoltam megkötni a cipőfűzőmet, amikor felhős égre szegezett tekintettel elhaladtál mellettem. Hogy én egy nyugat-kelet irányban feszülő hídon haladtam, te meg alattam északról dél felé. Ki tudja, hányszor érintkeztek a vonalak, amelyeken a térben közeledtünk. És mit sem sejtettünk. Így hát jól emlékszem arra a napra, amikor hirtelen azzal a gondolattal szembesültem, hogy talán sosem találkozunk. Annyi időt elfecséreltünk már- még egyszer ennyi, és már túl késő lesz. Valószínűleg olyan nagy volt közöttünk a távolság, hogy soha egyikünk sem tudta legyőzni; de még ha ugyanabban a városban, sőt, ugyanabban az utcában éltünk is, mi a biztosíték, hogy nem egy tréfás kedvű angyal szórakozott velünk, úgy rendezve a dolgokat, hogy folyton-folyvást elkerüljük egymást, mint habkönnyű komédiák szereplői, akik 4 felvonáson keresztül jönnek-mennek egy szobában, ajtón ki, ajtón be, és nincs feloldás, néhány másodperccel mindig elkerülik egymást. Kevés egy élet, Kedves, és hamar elmúlik."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.