Egy Férfi tollából:
Kössünk békét. Önmagunkkal. Nem, nem lettem hittérítő, csak hirtelen ez jutott eszembe. Igazándiból még azt sem mondhatom, hogy békét kötöttem önmagammal, inkább csak annyit, hogy leültem, mint az iszap.
Tény, ami tény, sokat agyalok. Talán ezért is van az, hogy mikor érzek egyfajta békességet, az akkor van, mikor fáradt vagyok. Pedig milyen nagy igazságot hallottam tegnap: "Akinek én kellek, az nekem nem kell. Aki nekem kell, annak én nem kellek." Ezt a mondatot követte egy külsővel kapcsolatos megállapítás is. Erre eszembe jutott egy kettősség, ami bennem van. Nem ez az egy, sok ilyen van.
Azt vallom, hogy a külső nem számít sok esetben. Ki hogy néz ki. Hittem benne, hogy ha megismerjük a másikat, akkor nem számít a külső. Én nem tartom magam jó pasinak, nem vagyok Adonisz, még is, visszagondolva, az a nő aki szeretett engem, úgy szeretett, ahogy kinézek. Azért, mert hajlandó volt megismerni, mint embert. Nem számított neki a külső. Ez akkor boldoggá tett, és ennek a gondolata is azzá tesz. Még is, mikor egyedül van az ember, vagy sorozatos kudarcok érik, akkor ezek a gondolatok elvesznek, és eluralkodnak a kételyek. "Szarul nézek ki, kövér vagyok, sovány vagyok, ronda vagyok" stb... Ilyenkor keresem a finom egyensúlyt magamban, hogy ne inogjak meg egyik gondolat felé sem. Az első ugyan pozitív, de ha teljesen elfogadom, akár önhitté, és nagyképűvé is válhatok. A második negatív, ha azt fogadom el, bezárkózom, és elhiszem, hogy egyedül élem le az életem. Igaz, én most már itt tartok. Valahogy úgy érzem, hogy nekem nem rendeltek senkit életem végéig. Csak ideig-óráig. Azzal a feltétellel, hogy nagyon szeressem, és ő viszont szeressen.....De elmúljon. Ezért próbálom választani az egyensúlyt. Egyik se uralkodjon el a lelkemen, hanem egyszerűen maradjak ember.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.