A benned élő gyermek...

Meghívtál egy kirándulásra Kedves!
Nem aggódom emiatt! Nem kerül pénzbe, nem kell átszerveznem az időbeosztásomat. Vagy mégis? Néhány perc nyugalomra szükségem lesz. De az amúgy sem árt.
Azzal kezdődik az utazás, hogy látlak téged, mintha a vonat ablakában ülnél, de nem ott vagy. Otthon ülsz, a legkényelmesebb foteledben. Egyedül vagy egy olyan pillanatban, amikor nincs veled senki, egyedül vagy, nem törnek rád a családtagjaid, és nincs telefonhívás sem. Halk, lágy, kellemes zene szól. Körülötted csupa olyan tárgy van, amit szeretsz.
 Puha párnák, egy-egy emlék a szüleidtől, emlékeztet a letűnt időkre, és a végtelen szeretetre.
Reggelente, ha korábban ébredsz, és még alszik a táj...leülsz..és hihetetlen lassúsággal kortyolod a kávét. Ez az optimális idő az utazásra. Örülök, hogy veled tarthatok ezúttal.
Elfoglalod a helyed, és fölidézed magadban, hogy milyen kisgyermek voltál. Visszaidézed a múltat, önmagad, látsz egy belső képet életed néhány percéről, amikor éppen arról álmodsz, milyen is lesz az életed.
Visszautazol önmagadhoz, megismerkedsz újra ezzel a kisgyerekkel, vagy kamasszal, aki valaha voltál.
Te egy kicsit esetlen, vékony nyolcadikos kisfiút látsz most, aki az ölében könyvet tart, a gimnáziumi felvételire készül elvileg, gyakorlatilag azonban egyfolytában álmodozik.Mintha aki elvágyódna  valahová messzire, ahol önmaga lehet, ahol szabad lehet. Több levegőre vágyik, és még mennyi mindenre.
Szeretett egyedül lenni. Kóborolni a domboldalon, érezted a föld illatát, a virágok illatát, hallottad a halk neszeket, és olyan szabad akartál lenni...
Még talán egy királylányt is akartál az utazáshoz.
Láttad kettőtöket tisztán, ahogy a királylány átkarol, illetlenül kicsit és mentek együtt a fény felé. Emlékszel ennek a képnek az élményére. Végtelenül biztonságban érezted magad, és kétség nélkül tudtad: ti ketten utazók vagytok. Ugye megtaláltad önmagad? Ez volt akkor.
Ma már nem érdekes. Vagy igen?
Most következik az utazásnak a nehezebb része. A történet folytatása. Mi történt vajon azzal a kisfiúval? Beváltottad az ígéretet, amit neki tettél?
Ha őszinte vagy önmagadhoz, tisztán hallod annak a kisfiúnak az akkori hangját. Tisztán látod a képeket, amiket akkor magad elé képzeltél. És hallod a kisfiú hangját, ahogy felteszi a kérdéseket neked most.
Nem lehet átverni a gyereket, nem érdemes hazudni neki. Éles a szeme, tiszta a szíve, és eleven az esze.
Te, különböző kanyarok után végül megtaláltad a magad hercegnőjét,valóban illetlen határozottsággal tudott ölelni. Ott is hagytál miatta minden más fontos és jelentéktelen dolgot. Ha erre gondolsz, elégedetten összekacsintasz kamaszkori önmagaddal. A történet jól indult.
Aztán egyre gyakrabban érezted,hogy túl szűk a tér, hogy benne vagy a gubóban, de remélted, kifelé haladsz.

– Ilyen hosszú az út? – kérdezi a kisfiú, és kicsit aggodalmasan néz rád. – Ugye nem fáradtál el? Ugye nem hagyod abba a keresést?
– De. Néha elfáradok – mondod. – Néha arra gondolok, hogy talán nincs is szabadság.
Kemény a szó. A kisfiú egészen rémült arcot vág, mint aki éppen elvágta az ujját egy májkrémes dobozzal.
– Ezt nem teheted! – mondja halkan. – Hiszen megígérted. Nem emlékszel?
Dehogynem emlékszel. Dehogynem emlékszel.
Mit tehetnél? Neki nem tudsz hazudni. Nem tudsz. Nem lehet egy gyereknek hazudni. Neki nem. Ez a legnehezebb és ez legjobb is ebben az utazásban. Pontosan látod, hogy hol tartasz az életed útján. Ebben a kivételes pillanatban azt is pontosan látod, hogy mit kell tenned. Kérdés, hogy megteszed–e?
Van ilyen is, olyan is. Van, amikor lesütött szemmel tovább sétálsz a rossz irányba, és van, amikor fölemeled a fejed, és irányt változtatsz. Mindkettő belefér.
Ám ha jó irányba mész, felkacag a benned élő gyermek, és téged is elönt a váratlan öröm. Jóban vagy önmagaddal!