Egy férfi tollábol....

Hősökre szükség van

Ki vagyok én? A jóképű srác a másodikról? Az ügyintéző fiú, aki mosolyával intézkedik a hivatalokban? A barát aki azt hiszi, hogy ő a legjobb barát? A szerető aki azt gondolja, hogy ott érint és csókol ahol a legjobb? A bölcselkedő aki hallgatásba vonul, hogy a titka megmaradjon? A választékos kinek alsónadrágja és zoknija sosem tér el öltözéke többi részétől? A komoly aki vonásaival a félelmét és a szomorúságát fedi? A merev aki inkább lebénul mintsem játszana egyet önfeledten? A mániákus kinek nincs felesleges tárgya a lakásban? A mágnes ki hatalmas ajándékát kifordítja, hogy megközelíthetetlenné váljon?

Ez egyik sem. Pontosabban mint álcaháló rajtam van mind de olyan nehéz, hogy lábaim megrogynak súlya alatt. De akkor hol található testem lakója és ki ő valójában?


Randevút kértem.Ez még pár hónapja történt. Itt ezen a felületen játszódott és a szereplője egy szépen verselő blogírónő volt. Pár hónap és néhány ezer kilóméter után találkoztunk. A korban felnőtt férfi valószínűleg otthon maradt és a találkozónkra csak egy rettegő kisfiút vittem magammal. Kamasz lehetett még és mint anyátlan árva kinek a melegség ismeretlen élmény, lakatolt szívvel fogadta a nőt. A Nőt ki mindennek szűlője, teremtője. Ő a tenger, az ég, a tiszta és a látható. Illata a természet, a színe millió.

A felnőtt férfinak látszó tárgy aznap este inkább szorult segítségre mintsem az ő karjában bárki is békét és biztonságot talált volna.

És a nő (ez te vagy) aki nem kevésbé fél de feladhatatlan küzdelme edzi őt eljött. Elsősorban a családjához, a hazájához és hozzám. Azt mondta az írásom erőt adott neki és jelenlétemet idézte. Elhozta ő is és megmutatta szemében azt a kislányt aki cseresznyét csent, ki összepiszkolta a ruháját és nagynak látta apukáját. És láttam azt a lányt is aki félve adta ajkait elsőnek fiatal udvarlójának.


A feltalálók, tudosók mindig feltesznek egy újabb kérdést. A bátrabbak legalábbis. Én felteszek de ezzel döntöm korábbi elméleteimet is. Elemzek, agyalok, gondolkozok és manipulálok. Ez utóbbi egy különös képességem és oly ügyesen űzöm, hogy saját csapdámba estem már többször is.


Mi kell a nőnek? Én! Legalábbis ezen dolgozom és az első teszt eredmények jók. Kelendő iparcikké váltam azáltal, hogy jegyet váltottam a női oldalam világába.

Mégis hibás az arú. Beteg még. Belül. Mi a baj velem Gati? Én azt hiszem adok magamból...


Ha kifogást sorolnék azzal csak aláhúznám gyengeségeimet és nem vinném tovább küldetésemet. Viszont ha nem lenne min dolgoznom akkor valószínűleg már nem lennék lakója a földnek sem.


Ma bántottam C-t is. Telefonon beszéltünk. Azt mondta, hogy belefáradt a végtelen próbálkozásba amivel zárt szívemet nyitogatja. Gyerekes titkaim a bajaim alapja és nem érti miért nem vagyok őszinte. Legalább vele...

Sajnálom őt is, téged is. Vétlen áldozatai vagytok egy férfinak aki izomból akar akkorát ugrani, hogy az eget súrolja. Remélem még látlak.


Alternatív befejezések:

1.

Lehetek az a férfi aki szállítja havonta a zsuskát, viszi a gyereket az oviba és nem felejti el az évfordulót. Ha nem felejti el!

2.

Törhetek szíveket és mindennap húzhatok tiszta ágyneműt egy-egy kaland után. Megvolt mindenki és én is megvoltam mindenkinek.


Egyiksem leszek. Legalábbis a sablon szerinti nem. Míg erővel bírom de oldódom fel. És lesz egyszer egy kislányom. Tudom, már álmodtam vele, beszéltünk és egyszer, egy rövid időre már itt volt.


Nem akarok, sosem álltam be a sorba, kérdésekből élek és válaszokból táplálkozom. Kétélű vagyok. Van a mélységem, a másságom ami egyedivé tesz. És van a megfejthetetlen fonákja lényemnek ami szenvedtet. Nagyon szeretek és lelkem ha befogad nem ereszt el többé....


És minden percben velem van egy angyal aki súg. Tudom, különben nem könnyeznék. Küldetésem van és apró igazolások időnként érkeznek.

Mint a tudósnak már vannak kísérleteim amik sikerülnek de megismételni még nem tudom őket.


Szeretnék válaszokat, olyanokat amiket táblára írnak. A nevemre nem kell emlékezni, névtelen hős leszek.