AZ IDŐ KIJELŐLT MINKET

                          
Fölemellek vállaimra, fölemellek az égig,
hogy lássalak. Furcsa az nekem, hogy hajadban
rügyezik a madár-boldogító tavasz

és hogy melleid párájában áttetsző angyalgyermekek
pihennek, én nem tudok mást csinálni előtted,
csak nyűtt süvegemet leveszem és köszöntelek,
mert oly gyönyörű vagy piros színű ruhácskádban,
a pacsirták keringőt ropnak kezeidben,
hogy soha ne unjuk meg egymást
s hogy lélegzeteink virágozzanak a jelenben,
majd a holnapok szigetére evezünk királyi nászra
abban az órában az élettel bizalmasan nézünk szembe
szeretlek méhbalzsamos nőiességedért,
gyöngédségedért, amely körötted lebeg.
Csupa ígéret vagy. Boldogság könnyeiben szunnyadok.
Nézd csak kedves, amikor a hajnali tenger szellőjétől
megújulva dolgomhoz látok
a te mosolyod énekel megdagadt szemhéjamon
amikor véget ért a fájdalom.

(Leleszi Balázs Károly)