Igazságtalan a sors????

Most találtam ezt az írást, elgondolkodtam rajta:
Gyakran tapasztaljuk szűkebb-tágabb környezetünkben, hogy nagyon jónak, becsületesnek, rendesnek, lelkiismeretesnek tartott emberek nem igazán élnek jól, egész életükben sokat szenvednek, és nem egyszer korán meghalnak valamilyen súlyos betegségben. Ezzel szemben vannak úgymond hitvány, semmirekellő, megbízhatatlan emberek, akik pedig egészen jól élnek, nem betegeskednek és még szerencse is segíti őket. Miért van ez, hol van hát az igazság? A sors vajon nem azonos mércét alkalmaz velünk szemben?
A válasz erre az, hogy a sors mindig és mindenkivel szemben megfelelő mércét alkalmaz. A sors mindegyikünkre testre szabott, mindig az érdekükben és értünk olyan, amilyen, és célja sohasem a büntetés, hanem annak segítése, hogy a világhoz való viszonyunk fejlődhessen. Nehézségeink, megpróbáltatásaink tanítanak bennünket, ilyenkor lehetőségünk van átértékelni azt, ahogyan korábban gondolkodtunk, tettünk, éltünk. És itt a nyomaték mindenekelőtt a gondolkodásra helyeződik. Az ún. jó és rossz emberek esetében jellegzetes különbség mutatkozik a gondolkodásban: a jó ember minden gondolatában jelen van a világ ítélete, míg a rosszéban ez csak csekély mértékben. A két embernél tehát jelentős különbség mutatkozik az ítélkezésben. Miközben a jó ember folyamatosan azt vizsgálja, hogy az egyes cselekedetek jók-e vagy rosszak, óhatatlanul elítéli azokat az embereket, akik szerinte rosszat tesznek. Sőt – és ez a legtöbb betegségének kiváltója – önmagát is folyamatos ítélkezés alatt tartja, hiszen szeretne megfelelni a saját elvárásainak, és mások szemében is mindig jónak szeretne maradni. Mivel senki sem lehet tökéletes, ezért a jó ember életében is vannak kisebb rossz cselekedetek, melyet éppen ő ítél el a legszigorúbban.
Ezeket az ítéleteket önmagában gyűjtögeti, ezekre rakódik a világ gyakran negatív minősítése, és egyre jobban telik az a bizonyos karmaedény. A rossz ember sokkal lazábban viszonyul mindehhez, és ez – bármily furcsa is – “megmenti” őt a karmikus vétkek nagy részétől. Különösebben nem foglalkozik azzal, hogy egy-egy cselekedet jó-e vagy rossz, ezért sokkal kevesebbet ítélkezik a külvilágról és persze önmagáról is. Korábbi bűnei miatt magát nem ítéli el, ezért szinte nincs is mit gyűjtögetnie a múltja kapcsán, nem emészti magát. A karmaedény tartalma ennek kapcsán tehát nem fog olyan intenzíven növekedni. A két ember esetében a gondolatok és tettek összhangjában is lényeges különbség mutatkozik. Ha a jó ember szeretne valamit, ezen sokat gondolkodik, mérlegel. Vizsgálgatja, hogy ebben mi a jó és mi a rossz. Mire a tettekre kerül a sor, valójában már egészen mást tesz, mint amire eredetileg gondolt. Ugyanez a rossz emberre nem jellemző, amit gondol magában azt meg is teszi. Vegyünk egy példát, tételezzük fel, hogy mindkét embert ugyanaz a kellemetlenség éri, mondjuk valamilyen várt pénzösszeget nem kaptak meg, amire a családnak szüksége lett volna. A jó ember ilyenkor nagyon elkeseredik, igazságtalanságérzete van (ítélkezik másokon), reménytelenné (ítélkezik a sorson) válik, még talán élni sincs kedve (ítélkezik önmagán). Legszívesebben jól berúgna, hogy elfelejtse egy kis időre ezt a csapást. Ám ezt nem teszi, mert ezt is elítéli, hazamegy tehát és bánatát környezetére is kisugározva lassú és folyamatos ítélkezésben telnek el a napjai. Közben persze család is ítélkezik és szenved. A rossz ember az eset után dühös lesz, amit gondol rögtön ki is mondja, azaz káromkodik, majd eszébe jut, hogy be kellene rúgni, mert a maradék pénz erre pontosan elég. Amit elgondolt, meg is teszi, jól berúg. Hazamegy és nincs bűntudata, jóllehet családja szenved miatta. A család azonban legfeljebb felőle ítélkezik, ami alapvetően nem új dolog már számukra. Azt látjuk tehát, hogy míg a jó ember esetében mind maga, mind pedig a környezete hajlamos az ítélkezésre, addig a rossz esetében többnyire csak a környezete teszi ezt. Nos, alapvetően ebben rejlik a magyarázat, tehát a két embernek a külvilághoz való különböző viszonyulásában.
Az tehát a végkövetkeztetés, hogy legyünk rosszak? Nem, erről szó sincs, a szándékos rossz, a szándékos pusztítás, a felelősség fel nem vállalása stb. ugyanúgy karmikus vétkek, tehát ez az út nem képezheti a jó szívvel választható lehetőségeket. Ezzel a gondolatmenettel csupán azt próbáltuk érzékeltetni, hogy a mégoly jó sem biztosíték számunkra akkor, ha életünk tele van ítélkezéssel, ha gondolataink és tetteink között nagy különbségek vannak.