Ismerjük az igazság védelmét, ami egy, szinte természetes folyamat. Foggal körömmel ragaszkodunk az igazunkhoz, bár rosszul esik, ha nem hisznek nekünk, mégis egy biztos pont van a támadások ellen, magyarázkodások tüzében, a belső bizonyosság.
Amikor azzal szembesülök, hogy egy hazugságon kapott ember ugyanúgy ragaszkodik a történetéhez, mint annak előtte, még akkor is, amikor a tények már a fejére potyognak, az ijesztő.
Főleg abban az esetben, ha a hazugsága másokat is besároz,olyanokat, akik közvetve is alig érintettek a dologban.
A „jó” hazudó embert csak az érdekli, hogy történetéhez hű maradjon, és így a neve ne kerüljön beszennyezésre. Hogy makulátlan maradjon, és ne lepleződjön le, képes bármennyi barátságot, családi köteléket, ismerőst, ismeretlent feláldozni.
Nem kell mást tennie csak úgy tagadnia, és úgy állítania mintha az igazát védené.
Határozottságával elbizonytalanít mindenkit, s bár a be nem ismerés, egy fennmaradó,meg nem szűnő konfliktust eredményez, mégsem gondolkodik egy percig sem azon, hogy szembenézzen önmagával.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.