"Szeretem az életet.
Minden apróságát. Azokat, amelyek mindenki számára másképp kedvesek. Azt hiszem a szeretet ilyen kis dolgokból gyökeredzik. Ezért intenzív. Ha odafigyelünk rá.
Most én is figyelek. Oda befelé. Oda ahol végre kiteljesedni látszanak a dolgok - élni kezdek. Talán csak most igazán...
Tudom, hogy ha ez az egész most nem ilyen gyorsan történne, lenne időm feldolgozni. Lenne időm, hogy dühös legyek magamra a "megszokás-életemért". Lenne időm könyörögni, megígérni, hogy ezentúl más lesz már. Lenne időm összeroppanni, időm megbékélni.
De itt, most, hogy ejtőernyőm zsinórja rostjaira szakadva hever a kezemben, a zuhanáson kívül csak a jelenem maradt. Múltam élettelen, jövőm nem létezik. Állandóan a múltamat éltem, nem csoda hát, hogy mindig hirtelen ért a jövő... fogalmam sem volt, milyen az: most!
Szeretem az életet - az élet szeretetét. És most megtanultam - a hátralévő pár pillanatnyi életemre-, hogy szeretni mindig csak itt lehet, és Most! Holnap már nem teheted - tegnap még nem tehetted, mert a szeretet az egyetlen ami nem halogatható... "
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.