Félelem. Félünk a veszteségtől... egyszer elveszítünk valakit, valamit. Pedig, csak utak keresztezik egymást. Sok-sok út. Egyetlen nagy szövet ez amelyben ki-ki megy önnön rendeltetésének irányába. Egy út pedig sokszor kettészel egy másikat, kísér egy harmadikat, körbefon egy újabbat, néha pedig úgy érezzük, idejekorán a céljához érkezik egy, amelyik olyan sokáig haladt velünk. Ne sajnáld, ha nehéz is. Ne azt nézd, hogy nincs veled, hanem azt, hogy Ő már tudja, jó helyre érkezel majd: mindenhova.
Lényegében, elveszíteni senkit, és semmit nem lehet, mert nincs hova! Akit hiányolsz, mindenütt, mindenben Veled van. Sokkal inkább közelebb hozzád, mint eddig bármikor. Ez az igazán bensőséges kapcsolat, amelyet önmagaddal kapcsolatban is keresned és ápolnod kell.
A szeretet ugyanis, időről időre mélyül bennünk, és előfordul, hogy már mélyebb annál minthogy érthetnénk a lényegét. Ez pedig fáj. Ezért van szükségünk időre: felnőni, és utolérni magunkat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.