Lelki vívódásaim....hóesésben....

Régi - régi szám....Az élet ismétli önmagát.....Mikor tizenéves voltam..ugyanúgy itt ültem az emeleten a szobámba..néztem ki a hatalmas üvegportálon..akkor is szakadt a hó és nagyon szerettem volna valamit...talán szomorú voltam..vágyakozó...csoda váró gyermek...azt hittem,ha 1éves leszek...majd azt csinálok,amit akarok...de jó lesz...szerelmes voltam..és képzeletbeli szálakat szövögettem....és a hóesés pillanata boldogsággal töltött el..ugyanakkor szomorúsággal.Most ugyanúgy itt ülök a szobámban....majd 20év elteltével..ugyanúgy nézem a hóesést a nagy üvegportálon keresztül....és úgy érzem,ugyanaz a kisgyerek vagyok,aki voltam...sok keserű és sok boldog tapasztalat megélése után is....hallgatom ugyanazt a zenét...Bad Boys Blue...ugyanúgy álmodozom és reményekkel teli lufbalonokat gyártok,,melyeket felengedek az égbe.,..hagy repüljenek..az álmaimat engedem magasan röpülni....elveszni a hópelyhek között...találják meg az útjukat..minél kevesebb szenvedést hozva...inkább már boldogságot remélve....mert annyi mindenen túl vagyok..és még mindig kidobják a sziklákat elém..mikor azt hinném..megjártam az Anktartiszt...jéghegyeket másztam meg...mély sebeket szerezve...vérző...nehezen begyógyuló sebektől gyógyulva...megjártam a tűzzel borított erdőt..ahol néha az életemért kiáltottam..hányszor megfulladtam...míg kiértem a tisztásra..hányszor megégettem magam...a fájdalomtól ordítottam és zokogtam....de mentem tovább...ha kellett térdencsúszva...mert nem adhattam fel....tisztásra érve az égbe kiáltottam...:

Kormos arcom ki mossa le???Ki segít felállni???Aztán rájöttem,ha én nem segítek magamon,senki sem fog.Ültem szép hajón...amikor azt hittem..végre élvezhetem a víz hullámzásának morajlását...és óriási csatáját..mikor nagy szél kerekedett és a hullámok felcsaptak a fejem fölé....megtépázta hajómat....megszaggatta árbócait.,..csak kapaszkodtam és elmerültem...víz alatt voltam sokáig....de kűzdelmemben még észrevettem az óceán belső világát...az ott úszó élőlények üzenetét...hogy látod????A víz gyönyörű....mélységei vannak...minden benne van.....az élet és a halál....rajtad múlik....hogy viszonyulsz a vízhez...kapálózol és egyre mélyebbre süllyedsz..vagy elengeded magad és hagyod ,hogy a víz a felszínre hozzon....Igen tudom..az a legjobb verzió..hogy hagyom ,hogy kimosson a víz a partra....Levegőhőz jutva....zilálva...de élni...zokogni...és a víz mélységeit megismerve értékelni...ami a felszínen van...de tudni..mit rejt a mélység...Talán kikecmeregtem a vízből...Látom magam,ahogy fekszek a parton...remegek fázok.,,,megtépázott a kűzdelem....még mindig kűzdők....csak már magamba mélyen...nem láthatod...csak a szememből kiolvashatod...Kinyitom a szemem...és próbálom észrevenni...hol vagyok...milyen tájra sodort a víz....maradt rajtam még ruha???Vagy úgy fekszem itt a tenger habjaiban..magzati pózban..ahogy megszülettem..tisztán...ruha nélkül....igen..így fekszem...nem baj nem lát senki...csak önmagam vagyok és az érzéseim...ítéleteim...önmagamról alkotott képem és az álmaim...amelyekről magam rendelkezem,hogy hagyom e megvalósulni.Szép lassan felállok...és megfordulok.Visszatekintek a nagy mélységes már nem háborgó tengerre...mely ide juttatott...mOst milyen szép és nyugodt...szinte a hullám is lábujjhegyen mozog....kisütött a nap....KI gondolná,hogy ez a gyönyörűséges látványba illő vízrengeteg milyen rombolásra képes...nem tudod felvenni vele a versenyt...ellenállsz...összetör...nincs erősebb nála...de megmutatja jó oldalát is...megmutatja..hogy tud lágyan ringatni....simogatni....szeretni...rajtad múlik...hogy állsz hozzá.mit gondolsz róla....elismered őt vagy megtagadod...hisz a víz nem más mint saját érzelmeink megtestesítője.....Fekszem a homokparton ..megszárított a nap sugara..még mindig úgy vagyok..ahogy megszülettem,,meztelenül...ugyanaz a védtelen gyermek...aki voltam...elfáradtam a kűzdelembe...kijöttem a vízből...talán volt egy láthatatlan kéz...amely kivezetett...ami el nem engedett....azt a kezet annyira erősen szorítottam,hogy szinte húsig martam...pedig ha gyengébben fogom,ő akkor sem engedett volna el..de én nagyon féltem..és nagyon szorítottam...sok lila folt lett rajta...a szorításom néha keserű volt neki...nem értette miért szorítom ennyire,,hát nem bízom benne???????Tudhatnám,hogy nem enged el....fontos vagyok neki...és bíznom kell benne....nem szorítani annyira a kezét....mert Ő is sok sebet hordoz....

Ülök a szobámban...nézem a hóesést....hogy mit érzek???Elmondhatatlan....egyszerre vagyok boldog és szomorú.,.Talán mert az élet iskolájában egy olyan fejezethez értem a könyvben..ahol a türelmet tanítják.....rettenetesen nehéz számomra....földön kúszom néha kínomban...szenvedek saját türelmetlenségemtől....de tanulnom kell...mert a boldogságot nem adják ingyen....és karnyújtásnyira van....Nézem a hóesést...hallgatom a zenét....és időnként könnyezem....,mert az ujjászületés nagyon fájdalmas..mint ahogy egy gyermeknek életet adni is az.....Most Én kell hogy ujjászülessek....Összekuporodom és fogom a biztonságot nyújtó kezet....mely le kell,hogy romboljon,hogy újra tudjon építeni.......Szeretem!.......................................