A másik

És szólt a nő:
-Hajam ében, és lágyabb, mint a lágy selyem.
És itt a szivem közepében újjong a boldog szerelem. Tied a lelkem, tied a testem.
Te vagy az első akit öleltem. Boldog vagyok, mert a tied vagyok.

És a férfi szólt:
-A másik elhagyott.

És szólt a nő:
-Piros az ajkam, és harmatosabb, mint a rózsa kelyhe.
És végigfut az üdvök üdve rajtam, mikor így tartasz forrón átölelve.
Szemem sötétebb, mint az égbolt, mikor fergeteg zavarja.
Oh, mondd a másik szintén szép volt?
Fehér a válla, gömbölyű a karja?
Tudott-e súgni-búgni szintén?
Tudott-e édes csókot adni?
Meghalni karjaidban, mint én, és új gyönyörre feltámadni?
És lángolt, mint a nap?
Vagy szelíd volt, mint a hold?

S a férfi szólt:
-A másik csúnya volt.

És szólt a nő:
-És mégis nappal, éjjel sóhajtva gondolsz vissza rája.
Amellyel az enyém nem ér fel, mi volt a titka, a varázsa, bája?
Miben olyan nagy dicső, elérhetetlen?

S a férfi szólt?
-A másikat szerettem.