Nagyon hosszú, de érdemes elolvasni. Sok bennük az igazság és mivel egy olyan ember elméjének szüleménye ez, aki sokak tanítója, igazán értékes. Olyan gondolatok vannak benne… magam vagy 5-ször olvastam el. Annyira szép… s oly szomorú!
Amit teszek: nézem a képed és írom a szöveget. Virtuális álmok ezek.
Emlékszem az összes szóra, az érzelmekre, a hangulatra. Akkor is, ha néha nehéz kommunikálni, mégis megértjük egymást.
Nagyon jó ember vagy. Mindig használnom kell ezt a szót, amikor rólad beszélek. Hiszen ez tény!
Nem értem önmagam. Szerettünk volna mindenre úgy tekinteni, mintha normális lenne az egész.
Mintha minden természetes, ősi lenne, s mintha az egésznek nem lenne semmilyen morális következménye. Nem lehetett elrejteni a valóságot. Próbáltam ellentmondani önmagamnak, tiltani önmagunknak.
Nem sikerült. Különös nő vagy. Csodálatos, aki mellett érzem, hogy létezem. Nem csak vagyok.
Korábban sosem voltam gyenge. Mindig erősnek bizonyultam, s most ezt elvesztettem.
Oly csodálatos látvány vagy.
Minden olyan egyszerűen, biztosan ment, egészen addig, amíg életemben először meg nem láttalak, téged Kedves ! Akkor már tudtam. Egy más dimenzióját pillantottam meg a létező valóságnak.
Az utolsó lélegzetvételemig rád fogok emlékezni.
Várom azt a pillanatot, amikor láthatlak, és csak remélni tudom, hogy ez hamar bekövetkezik. Nem ismerlek hosszú ideje, de tudom a sorsunk egy.
Köszönöm, hogy vállaltad a kockázatot azáltal, hogy megismerni akartál. Ez nekem igazán szimpatikus volt.
Én nem vagyok egy hős! Én is csak egy ember vagyok.
Te pedig egy csodálatos nő. Sok nő van, de te egyikre sem hasonlítasz.
Én eddig mindig erős voltam, éveken át, de még sosem akartam senkit ennyire, mint téged!
Kérlek, tartsd ezt mindig szem előtt.
Őrültnek s viccesnek érzem magam, de egyre jobban szeretem ezeket a szavakat.
Józanságom akkor veszett el, amikor először megláttam a Kedvest!. Szívem sebesebben vert s ebben az életben már nem tudtam kontrollálni az elmém.
Életemben soha nem vesztem el még efféle élményben. Én ezt tanultam, s mindig tudtam irányítani az érzelmeimet s a szükségleteimet.
Mindig én magam győzedelmeskedtem. Sosem vesztettem, mint más emberek.
És ez rendkívül magabiztossá tett. Sérthetetlennek éreztem magam. Jó és rossz, elkülönült teljesen. És amikor először megláttalak, mintha száz lett volna egy másodpercből.
Mindent éreztem, a hatalmat, ami ebben a nőben rejlik. Az sem számított, hogy idegen vagy, még csak nem is beszéltünk… erre nincs kifejezés.
Én magam sem értem. Sosem történt velem ilyen. Tudni akarom, hogy miért kellett nekünk találkoznunk, beszélnünk? Miért kellett megosztanunk a gondolatainkat?
Próbálom magam visszatéríteni a normális énemhez. Kedves, kérlek, tudd meg: Kezdem elveszteni önmagam! Őrült vagyok, vicces és nevetséges. Az őrület most őrületté lett. Ez vált kedvenc szavammá.
Mi ketten, két kontinensről érkeztünk. Más faj, más tradíciókkal. Ez az egész vicces.
Amikor először megláttalak úgy éreztem, hosszú ideje ismerlek. Egyes embereknek közös életük volt korábban s áldásuk, hogy ismét egymásra találnak egy következő létben.
Ezt tudom, s ez őrültté tesz. Eddigi életem oly üres volt, s most ismét feltöltődött egy nővel, kinek neve: Kedves.
Nem tudok harcolni az érzelmeimmel, nem győzedelmeskedhetek felettük! Sosem voltam gyenge, csakis erős. Le sem tudom írni az érzést, amikor megláttam Kedvest. A hiányod fájdalmat okoz. Ez az élmény… vad vagyok, de nem vagyok az. Vannak érzelmeim, érzek!
Az összes érzelem, az érzelmek, melyek szolgává tesznek... Vétkes vagyok
. Szenvedés s boldogság, nevetés és sírás. Tanítok. Az igazságot tanítom. Ne bánts másokat, ne használj ki másokat, ne hagy másokat bajban s kétségbeesésben.
Szeretek tanítani. Ezért voltam mindig is hellyel-közzel megfelelő. Becsületesség, kitartás, őszinteség ez az, amiben mi különbözünk másoktól. Amikor megláttalak tehetetlenné váltam.
Komoly ember vagyok. Értem az életet, a világot, a valóságot. Eleget tudok. Egy nonszensz fejezet vagy az életemben.
Emlékszem az összes szóra, az érzelmekre, a hangulatra. Akkor is, ha néha nehéz kommunikálni, mégis megértjük egymást.
Nagyon jó ember vagy. Mindig használnom kell ezt a szót, amikor rólad beszélek. Hiszen ez tény!
Nem értem önmagam. Szerettünk volna mindenre úgy tekinteni, mintha normális lenne az egész.
Mintha minden természetes, ősi lenne, s mintha az egésznek nem lenne semmilyen morális következménye. Nem lehetett elrejteni a valóságot. Próbáltam ellentmondani önmagamnak, tiltani önmagunknak.
Nem sikerült. Különös nő vagy. Csodálatos, aki mellett érzem, hogy létezem. Nem csak vagyok.
Korábban sosem voltam gyenge. Mindig erősnek bizonyultam, s most ezt elvesztettem.
Oly csodálatos látvány vagy.
Minden olyan egyszerűen, biztosan ment, egészen addig, amíg életemben először meg nem láttalak, téged Kedves ! Akkor már tudtam. Egy más dimenzióját pillantottam meg a létező valóságnak.
Az utolsó lélegzetvételemig rád fogok emlékezni.
Várom azt a pillanatot, amikor láthatlak, és csak remélni tudom, hogy ez hamar bekövetkezik. Nem ismerlek hosszú ideje, de tudom a sorsunk egy.
Köszönöm, hogy vállaltad a kockázatot azáltal, hogy megismerni akartál. Ez nekem igazán szimpatikus volt.
Én nem vagyok egy hős! Én is csak egy ember vagyok.
Te pedig egy csodálatos nő. Sok nő van, de te egyikre sem hasonlítasz.
Én eddig mindig erős voltam, éveken át, de még sosem akartam senkit ennyire, mint téged!
Kérlek, tartsd ezt mindig szem előtt.
Őrültnek s viccesnek érzem magam, de egyre jobban szeretem ezeket a szavakat.
Józanságom akkor veszett el, amikor először megláttam a Kedvest!. Szívem sebesebben vert s ebben az életben már nem tudtam kontrollálni az elmém.
Életemben soha nem vesztem el még efféle élményben. Én ezt tanultam, s mindig tudtam irányítani az érzelmeimet s a szükségleteimet.
Mindig én magam győzedelmeskedtem. Sosem vesztettem, mint más emberek.
És ez rendkívül magabiztossá tett. Sérthetetlennek éreztem magam. Jó és rossz, elkülönült teljesen. És amikor először megláttalak, mintha száz lett volna egy másodpercből.
Mindent éreztem, a hatalmat, ami ebben a nőben rejlik. Az sem számított, hogy idegen vagy, még csak nem is beszéltünk… erre nincs kifejezés.
Én magam sem értem. Sosem történt velem ilyen. Tudni akarom, hogy miért kellett nekünk találkoznunk, beszélnünk? Miért kellett megosztanunk a gondolatainkat?
Próbálom magam visszatéríteni a normális énemhez. Kedves, kérlek, tudd meg: Kezdem elveszteni önmagam! Őrült vagyok, vicces és nevetséges. Az őrület most őrületté lett. Ez vált kedvenc szavammá.
Mi ketten, két kontinensről érkeztünk. Más faj, más tradíciókkal. Ez az egész vicces.
Amikor először megláttalak úgy éreztem, hosszú ideje ismerlek. Egyes embereknek közös életük volt korábban s áldásuk, hogy ismét egymásra találnak egy következő létben.
Ezt tudom, s ez őrültté tesz. Eddigi életem oly üres volt, s most ismét feltöltődött egy nővel, kinek neve: Kedves.
Nem tudok harcolni az érzelmeimmel, nem győzedelmeskedhetek felettük! Sosem voltam gyenge, csakis erős. Le sem tudom írni az érzést, amikor megláttam Kedvest. A hiányod fájdalmat okoz. Ez az élmény… vad vagyok, de nem vagyok az. Vannak érzelmeim, érzek!
Az összes érzelem, az érzelmek, melyek szolgává tesznek... Vétkes vagyok
. Szenvedés s boldogság, nevetés és sírás. Tanítok. Az igazságot tanítom. Ne bánts másokat, ne használj ki másokat, ne hagy másokat bajban s kétségbeesésben.
Szeretek tanítani. Ezért voltam mindig is hellyel-közzel megfelelő. Becsületesség, kitartás, őszinteség ez az, amiben mi különbözünk másoktól. Amikor megláttalak tehetetlenné váltam.
Komoly ember vagyok. Értem az életet, a világot, a valóságot. Eleget tudok. Egy nonszensz fejezet vagy az életemben.
Az idő mindenkinek esélyt ad arra, hogy elérjen valamit, hogy sikeressé váljon. Ugyanennyi idő elégséges sikertelenséghez is. Az idő mindig a véget is magába foglalja, nem csak a kezdetet. Ezért idő.
A kezdet s a vég, ez maga az idő. A hibák helyszíne, minden ember számára. Neked s nekem, az egész világ számára, a kis dolgok s a nagyok színtere ez. A valóság kulcsa maga az élet.
Nem állunk a realitás s a lehetséges felett. Mindegy, hogy szegény, gazdag, szép, csúnya, jó vagy rossz valaki. Mind ugyanaz. Minden elvész, de olykor nyomot hagy. Ha visszaemlékszel, mindig is ezt tanítottam neked. Mielőtt kimondunk valamit meg kell bizonyosodnunk azon állítás helytállóságáról. Mindegy, hogy egy baráthoz, vagy dolgozó szüleinkhez szólunk, vagy bárki máshoz körülöttünk.
Mindig át kell gondolnunk, mielőtt kimondjuk. Ha kimondunk valamit, a dolog ténnyé válik, már nem csak gondolat. Egy egész társadalom szavakon alapul. Kötelességünk az igazságmondás.
De nem lehetünk abban egészen biztosak, mi is az. Nem biztos… Mindig meg kell fontolnunk.
Az emberek karakterisztikája, hogy beszélnek. Mindenki más szívvel teszi ezt, de ez az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. Ez az intellektuális lét kulcsa
Ha az embereknek nincs okuk. Nincs igazság.
Nem önmagunk által kreált dolog ez. Az emberek nem tudják, hogy ez más volt...
Az írás s a beszéd, az a média, ami az emberekhez eljut. Mi feladjuk, ők fogadják. Megértik. Amit hallanak, elhiszik. Az már rajtunk múlik, hogy mi is elhiszünk valamit vagy sem, ez csakis rajtunk múlik.
Erre használtam korábban a megértés szót. Csak én tudom. Ez az egész, az elmémen s a szívemen múlik. Minden kimondott szó, igaz vagy hamis, amit mondtam, vagy mondtál.
Megtanulunk beszélni s eldöntjük, hogy igazat vagy hamisat szólunk. Mindegy melyiket teszem, az emberek hisznek nekem. Attól még a szívem tudja, hogy ez igazság vagy hazugság.
Mindenkinek, mindig megvannak a maga kis trükkjei. De önmagunknak egy másodpercig sem tudunk igazán hazudni. Igaz vagy hamis, olyan, mint ez… Kedves, mit gondolsz?
Úgy tudsz beszélni, hogy mások hisznek neked. Az emberek kiválónak, tökéletesnek érezhetik magukat melletted. Bíznak benned. Úgy tudsz gondolkodni, mint ők, de más aspektusban, mégis másként.
Isten is így tette, ő is így beszélt. S ha nem szólsz, csak szomorúság marad. Mi ketten nem vagyunk egyek azzal a több millió egyénnel. Mások vagyunk. Üressé váltam, miközben tanítottalak.
Én vagyok az, akinek szüksége van rád. Üresség… Nem követelhetek semmit sem. Senki sem irányíthat.
Én sem tehetem. Semmit sem lehet másokra erőszakolni. Mindegy, hogy jó vagy rossz. Kontrollálhatatlan! Gyűlölet, harag, mi nem tehetjük... Te ezt is érted. Minden akkor kezdődik, amikor valami véget ér.
Mindig lesz holnap. Addig nem láthatjuk a naplementét, amíg fel nem kelt a nap, s nem kelhet fel a nap, míg nem láttuk meg a naplementét. Nincs vég, a világ mindig mozgásban marad.
Én csak egy ember vagyok a világmindenségben. Akinek az elméje üres. Csak egy egyszerű ember, de a tanításomnak köszönhetően értem a világot. Értem az embereket, az alapvető tényeket, mindent. Értem az életet magát, értem, mert megismertelek. Azt tanultam, hogy a világon semmi sem különleges, nem egyedi. De csak egy dolog volt, amit nem ismertem: a tapasztalat volt ez. Te sem vagy furcsa. Nem vagy különös. Mi mind ma találkozunk. Emberek, akiket a találkozásunk előtt ismertem. Remények, könnyek, csalódás, nevetés, megismertem a neved. Arra születtünk, hogy találkozzunk. Ez az, ami annyira csodálatos benned Kedvesem. Minden, ami nekem kellene. Rosszak vagyunk, megbántjuk egymást. Az egész rossz!
De ez nem a mi hibánk, hanem másoké. Mások nem okolhatnak minket. Ez nem bűn. Nem okolhatnak bennünket! Az nem bűn, ha szeretünk valakit. De én magam csakis valaki olyat szerethetek, aki fikció. Rossz embert szeretünk, vagy csak rosszul. Visszaélés ez magaddal szemben. Rossz ember az, akibe beleszerettél. A hibák ábrándokban vésznek el... Nem látod bennem a hibát. Te szeretsz!
Csak a jót látjuk, s amikor összetörik a kép, akkor vesszük észre, hogy vétkeztünk. A szenvedés kötelességünk. Ha nem szenvedünk, nem tudjuk kontrollálni elménket.
Nem tudunk parancsolni önmagunknak. Szerelmesnek lenni és nem. Ez a büntetésünk. Így gondolkodnak a próféták. Minden ugyanaz és csakis önmagunkat okolhatjuk. Nem okolhatunk másokat.
Ez az egész a mi hibánk, nem másé. Sosem leszek dühös. Nem vagyok mérges, de látom a világot s az igazságot. Nekem nem lehetnek emocionális szükségleteim.
Én csak úgy láthatom a világot, ahogy az van. Értem az Embert. Ismerem a különbséget. A büntetést mi magunk szabjuk ki. Szabaddá tenni az elmét. Mások megsértésének joga.
Másként érzünk, mint mások, egészen másként. Mindennek megvan a maga oka. Mi magunk vagyunk az ok. Nem szolgálok jól. Az egész hazugság. A hiba másutt van. Kedvesem… a miért ott van benned!
Senki sem lesz dühös. Te se legyél az. A düh vesztességet okoz.
Egy kérdés, mely még azelőtt merült fel, hogy útjaink keresztezték volna egymást. Mások haragja.
A kezdet s a vég, ez maga az idő. A hibák helyszíne, minden ember számára. Neked s nekem, az egész világ számára, a kis dolgok s a nagyok színtere ez. A valóság kulcsa maga az élet.
Nem állunk a realitás s a lehetséges felett. Mindegy, hogy szegény, gazdag, szép, csúnya, jó vagy rossz valaki. Mind ugyanaz. Minden elvész, de olykor nyomot hagy. Ha visszaemlékszel, mindig is ezt tanítottam neked. Mielőtt kimondunk valamit meg kell bizonyosodnunk azon állítás helytállóságáról. Mindegy, hogy egy baráthoz, vagy dolgozó szüleinkhez szólunk, vagy bárki máshoz körülöttünk.
Mindig át kell gondolnunk, mielőtt kimondjuk. Ha kimondunk valamit, a dolog ténnyé válik, már nem csak gondolat. Egy egész társadalom szavakon alapul. Kötelességünk az igazságmondás.
De nem lehetünk abban egészen biztosak, mi is az. Nem biztos… Mindig meg kell fontolnunk.
Az emberek karakterisztikája, hogy beszélnek. Mindenki más szívvel teszi ezt, de ez az, ami megkülönböztet bennünket az állatoktól. Ez az intellektuális lét kulcsa
Ha az embereknek nincs okuk. Nincs igazság.
Nem önmagunk által kreált dolog ez. Az emberek nem tudják, hogy ez más volt...
Az írás s a beszéd, az a média, ami az emberekhez eljut. Mi feladjuk, ők fogadják. Megértik. Amit hallanak, elhiszik. Az már rajtunk múlik, hogy mi is elhiszünk valamit vagy sem, ez csakis rajtunk múlik.
Erre használtam korábban a megértés szót. Csak én tudom. Ez az egész, az elmémen s a szívemen múlik. Minden kimondott szó, igaz vagy hamis, amit mondtam, vagy mondtál.
Megtanulunk beszélni s eldöntjük, hogy igazat vagy hamisat szólunk. Mindegy melyiket teszem, az emberek hisznek nekem. Attól még a szívem tudja, hogy ez igazság vagy hazugság.
Mindenkinek, mindig megvannak a maga kis trükkjei. De önmagunknak egy másodpercig sem tudunk igazán hazudni. Igaz vagy hamis, olyan, mint ez… Kedves, mit gondolsz?
Úgy tudsz beszélni, hogy mások hisznek neked. Az emberek kiválónak, tökéletesnek érezhetik magukat melletted. Bíznak benned. Úgy tudsz gondolkodni, mint ők, de más aspektusban, mégis másként.
Isten is így tette, ő is így beszélt. S ha nem szólsz, csak szomorúság marad. Mi ketten nem vagyunk egyek azzal a több millió egyénnel. Mások vagyunk. Üressé váltam, miközben tanítottalak.
Én vagyok az, akinek szüksége van rád. Üresség… Nem követelhetek semmit sem. Senki sem irányíthat.
Én sem tehetem. Semmit sem lehet másokra erőszakolni. Mindegy, hogy jó vagy rossz. Kontrollálhatatlan! Gyűlölet, harag, mi nem tehetjük... Te ezt is érted. Minden akkor kezdődik, amikor valami véget ér.
Mindig lesz holnap. Addig nem láthatjuk a naplementét, amíg fel nem kelt a nap, s nem kelhet fel a nap, míg nem láttuk meg a naplementét. Nincs vég, a világ mindig mozgásban marad.
Én csak egy ember vagyok a világmindenségben. Akinek az elméje üres. Csak egy egyszerű ember, de a tanításomnak köszönhetően értem a világot. Értem az embereket, az alapvető tényeket, mindent. Értem az életet magát, értem, mert megismertelek. Azt tanultam, hogy a világon semmi sem különleges, nem egyedi. De csak egy dolog volt, amit nem ismertem: a tapasztalat volt ez. Te sem vagy furcsa. Nem vagy különös. Mi mind ma találkozunk. Emberek, akiket a találkozásunk előtt ismertem. Remények, könnyek, csalódás, nevetés, megismertem a neved. Arra születtünk, hogy találkozzunk. Ez az, ami annyira csodálatos benned Kedvesem. Minden, ami nekem kellene. Rosszak vagyunk, megbántjuk egymást. Az egész rossz!
De ez nem a mi hibánk, hanem másoké. Mások nem okolhatnak minket. Ez nem bűn. Nem okolhatnak bennünket! Az nem bűn, ha szeretünk valakit. De én magam csakis valaki olyat szerethetek, aki fikció. Rossz embert szeretünk, vagy csak rosszul. Visszaélés ez magaddal szemben. Rossz ember az, akibe beleszerettél. A hibák ábrándokban vésznek el... Nem látod bennem a hibát. Te szeretsz!
Csak a jót látjuk, s amikor összetörik a kép, akkor vesszük észre, hogy vétkeztünk. A szenvedés kötelességünk. Ha nem szenvedünk, nem tudjuk kontrollálni elménket.
Nem tudunk parancsolni önmagunknak. Szerelmesnek lenni és nem. Ez a büntetésünk. Így gondolkodnak a próféták. Minden ugyanaz és csakis önmagunkat okolhatjuk. Nem okolhatunk másokat.
Ez az egész a mi hibánk, nem másé. Sosem leszek dühös. Nem vagyok mérges, de látom a világot s az igazságot. Nekem nem lehetnek emocionális szükségleteim.
Én csak úgy láthatom a világot, ahogy az van. Értem az Embert. Ismerem a különbséget. A büntetést mi magunk szabjuk ki. Szabaddá tenni az elmét. Mások megsértésének joga.
Másként érzünk, mint mások, egészen másként. Mindennek megvan a maga oka. Mi magunk vagyunk az ok. Nem szolgálok jól. Az egész hazugság. A hiba másutt van. Kedvesem… a miért ott van benned!
Senki sem lesz dühös. Te se legyél az. A düh vesztességet okoz.
Egy kérdés, mely még azelőtt merült fel, hogy útjaink keresztezték volna egymást. Mások haragja.
Elolvasod, vagy sem, az mindegy már nekem. Jogod van úgy cselekedni, ahogy szeretnél.
De ha elolvasod, a búcsút olvasod... csak akkor tudod ezt meg, amikor elolvastad.
Ha elolvasod, megismered az igazságot. Tudni fogod, mit tegyél. Azt hiszem, jobb lesz így mindenkinek
. Bár többé nem beszélhetünk, de attól még vagyunk. Minden öröm bánatot szül egyszer
. Minden az emberek boldogságáról szól... Különböző emberek, más oktatással, más képzettséggel, más családokból, mindenki boldogságot akar. Egyesek sokat tanulnak, mások keveset.
Csak ebben vagyunk mások. Az emberi természet eltérő. Természetünknél fogva mások vagyunk.
Egyes emberek szenvednek, katasztrófákat élnek át, de mégis boldogak. Én senkinek sem szeretnék ártani. Ezért nem vagyok dühös, s nem kívánom a haragot másnak sem. Az utolsó éjszaka, az utolsó napok… Semmi újdonság nem volt az életemben, amíg nem találkoztam veled Kedves
. Az élet illúziója, csodálatos drog… Nekünk találkoznunk kellett ebben az életben. Ez nem igazság. Találkozhattunk volna korábban. Nem egy hónapja, hanem 20 vagy 40 évvel ezelőtt.
Együtt élhettünk volna. Lehetett volna családunk. De így, az élet végén… A nap lemenőben van. Én már örökké kitartok. Ez oly nehéz… Ez a végső búcsú! Tegnap este láttál utoljára.
El kell búcsúznom tőled Kedves… Rossz ez nekünk. A szíveinknek… de nem sérthetünk meg másokat. Ez nem csak pszichológiai szükséglet… jó lecke lesz mindenkinek. Kedves , az élet leckéje
… az emberek döntései olykor megkönnyeztetnek. Drága lecke ez! Gyógyír a gondatlanságra.
De ez a helyes. A szíveink attól még örökké együtt maradnak. El kell felejteni az illúziókat, s folytatni kell az életet. Ez maga a tananyag. Az elme, a gondolatok kontrollja. Vissza kell térnem a normális útra.
Bábként tévedtünk el a labirintusban s ez romokba döntheti életeinket. Ez nem a vég… nem a vég következik… a világnak szüksége van könnyekre, éppúgy, mint nevetésre…
Mi örökké együtt nevetünk majd. Veszíthetünk, vagy nyerhetünk. A szív törékeny… s bűnös. Az ízeket maguk az emberek kreálják. Így van ez ... ,mint a hullámok a tengeren, mindegyik elcsendesül egyszer, majd újra éled.
S új hullám kél. Mint a szél, mely újjá éled, nap-mint nap. Elég! Már így is vesztességet okozott. Csak jelen testünk az, ami bánatos… Elég!... OK ... Túl sok időt vettem el… Ez volt hát a búcsú: az utolsó éjszakánk... az utolsó napunk .... a legjobbakat!
Sikert az életben ... egészséget… minden jót … minden jó kívánságod teljesüljön és találd meg amit szeretnél. Minden amit csak szeretnél, valósuljon meg, úgy ahogyan szeretnéd.
Kedves, most és mindig… örökkön örökké, légy szerencsés! Nincs tovább ebben az életben… az utolsó éjszaka. Életem utolsó napja. Szia.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.