A szépségről.....

Szóval,gondolkodtam,mennyire fontos a külső és belső érték a mai világban,ha partnert választ magának valaki.Nem azt akarom sugallni, hogy nem fontos a külső, vagy ne lenne fontos az, hogy adjunk magunkra, csupán azt: ne legyen előfeltétel bennünk egy olyan kép, ami nem igaz, amit a világ próbál ránk kényszeríteni, és tudat alatt sokszor át is vesszük. Ne ennek alapján szelektáljuk az embereket, akikkel ismeretségbe kerülünk.
Most pedig szeretnék rátérni arra a szépségre, ami az emberek jellemében mutatkozik meg. Istennél ez az igazán fontos, ebben tud és szeretne igazán gyönyörködni. A következő jól ismert igevers bemutatja azt a hibás gyakorlatot, ami bennünket, embereket jellemez: "Az Úr nem azt nézi, amit az ember, mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van." (1Sám 16,7)
Ugyanezt mondja Saint-Exupéry is A kis hercegben: "Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Fontos a külső, de még fontosabb a belső szépség. A külső szépség gyorsan felfedezhető, a belső szépség megismeréséhez azonban sokkal több idő kell. Gyakori hiba (én is beleestem), hogy ha meglátunk valaki szépet, számunkra kedveset, szeretjük "kiszínezni", mintegy piedesztálra állítani magunkban, és mindenféle belső tulajdonságot is hozzáadni a külső szépséghez. Azután ezt a képet csodáljuk, és szeretnénk megszerezni magunknak. Ezáltal eshetünk abba a hibába, hogy azt hisszük, szerelmesek vagyunk, holott nem is ismerjük a másikat igazán. Azt a "színezett" képet szeretjük, amit hozzáragasztottunk a vonzó külsőhöz.
"A szerelem olyan szent érzés, amit csak kevesen ismernek igazán... Ne feledd, hogy csak az ösztönös szerelem vak teljesen. Tárgya éppúgy lehet méltatlan, mint méltó. Parancsolj nyugalmat és hűvösséget az ilyen szerelemnek."
Az igazi belső szépségnek számtalan megnyilvánulási formája van. Megpróbáltam összeszedni néhányat, a teljesség igénye nélkül: ahogy valaki a buszon átadja a helyét, ahogyan rácsodálkozik az őt körülvevő megannyi szépségre/csodára, ahogyan megindul mások nyomorán, szükségletein - ezek mind-mind olyan megnyilvánulási formái egy-egy ember jellemének, amitől igazán szép lesz, és ha ezek hiányoznak, a külső szépség mit sem ér.
Az a szépség, amit objektíven is meglátunk egy-egy emberen, az életévek előrehaladtával itt a földön csak fakulni fog, ellentétben azzal a szépséggel, amely belülről fakad. Ha hagyjuk, hogy Isten munkálkodjék az életünkben, egyre inkább szépülni fog a jellemünk, ami a fizikai külsőnkön is meglátszik majd.
Lehet, hogy ez furcsán hangzik, de igaz. Ha egy fiú vagy lány nem modellalkatú és -arcú, ez nem jelenti azt, hogy nem lehet számunkra a világ legkedvesebb és legszebb személye. Nem jelenti azt, hogy nem fogjuk észrevenni, ha másnak esetleg jobb alakja van, vagy szebb az orra íve stb., de választottunknak lesz sok olyan apró megnyilvánulása (egy tekintet, egy mosoly, egy mozdulat), ami miatt számunkra a legszebb lesz az összes ember közül. És a belső értékek fokozatos felfedezésével a külső is nagyon sokat szépülhet számunkra. Érdemes elolvasni, hogyan jellemzi Salamon Énekek énekében (5,16) Sulamitot: "Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom." Mély baráti szálak fűzték egymáshoz őket, de azt is olvashatjuk több fejezetben, milyen szép volt számára Sulamit. Objektíven, a világi mércével mérve lehet, hogy nem felelt volna meg az elvárásoknak, hisz fiútestvérei így jellemezték őt: "Kicsiny húgunk van nékünk, akinek nincsen még emlője. Mit cselekedjünk a mi húgunk felől a napon, amelyen arról szót tesznek?" (Énekek 8,8) Aggódtak, hogy nem tudják majd kiházasítani a húgukat.
Lássunk még két másik bibliai példát. Az egyik Dávid esete. Amikor Isten elküldte Sámuelt, hogy kenje fel a Betlehemben lévő Isai egyik fiát, Sámuel nem tudta, hogy kit választott az Úr. Először csak a külsőt nézte, a fiak "termetének nagyságát", de Isten Isai egyik fiának királlyá kenését sem helyeselte. A legkisebbre, Dávidra nem is gondoltak. Fiatal volt, és külsőleg sem volt királynak való termetű, a Biblia mégis így jellemzi őt: "Ő pedig piros volt, szép szemű és kedves tekintetű." (1Sám 16,12) Néhány verssel később pedig a következő jellemzést olvashatjuk Saul egyik szolgája szájából: "...értelmes és szép ember, és az Úr vele van." (1Sám 16,18/b) Értelme, szépsége abból fakadt, hogy az Úr vele volt.
Istvánról pedig a következő jellemzést olvashatjuk az Apostolok cselekedeteiben (6,15), nem sokkal a halála előtti pillanatokról: "És szemeiket reá vetvén a tanácsban ülők, mindnyájan olyannak látták az orcáját, mint egy angyalnak orcáját." István hitének mélysége tükröződött az arcán. Nem tudhatjuk, milyen lehet egy angyal arca, de egy biztos: valami igazán szép sugárzott Istvánból, amit az összes kívülálló észre is vett, és sokakat megérintett.
Az igazi szépség lehet nagyon is szubjektív, és erősen összefügg vele a jellemben megmutatkozó szépség.