A tenger vize olyan kék színnel kápráztatott el, amelyet eddig még sosem láttam. Nem is tudnám meghatározni az árnyalat lényegét. Sem az tavaszi ég mélykékje, sem a nefelejcs halvány szirma nem tündököl ilyen fajta tónussal.
Szemem elveszett a messzeségben, és minden egyes fodrozódó hullámra azt hittem, hogy végre megláthatom, amiért kiültem ide. Delfineket vártam, hiszen még sosem láttam igaziból. De nem jöttek…
Pillanatnyi csalódottságomért bőven kárpótolt a látvány, miközben az járt az eszembe, hogy ma ezt látom ennyire szépnek, de holnap, ha kisétálok a kedvenc otthoni erdőmbe, és felpillantok a tölgyfák őszbe forduló leveleire, akkor abban lelem majd gyönyörömet.
Mi az a szép? Mitől van az, hogy valakit a tenger kékje, van akit a lombok zöldje, vagy a rózsa piros szirma ragadtat el…
Merengésemből Őrangyalom zavart fel.
- Na! Itt is vagyok.-mondta.
Meglepődtem, hogy tüllruhája ugyanolyan színben ragyogott, mint a tenger.
Azt hittem ezt a szint csak a természet tudja kikeverni, de ezek szerint nem, bár fogalmam sem volt, hogy a tündérek ruháját ki és hogyan szövi.
- Neked tudnod kell Tündérem! Mitől szép a szép? – tettem fel jó tündérem felé a fejemben motoszkáló kérdést.
- Ugyan már! – legyintett kezével Tündér.– Gondolod, olyan fontos probléma ez? Különben meg emberek vagytok, tudhatnád már! Mindenkinek a sajátja a fontos, és mindenkinek a saját látványvilága a legszebb. Jól van ez így, ne töprengj feleslegesen!
Ez egy olyan válasz volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Mondta, mondta, de nem volt se füle, se farka. Megszoktam már tőle. Akkor beszél így, ha arra akar rákényszeríteni, hogy gondolkozzak, és önmagam találjam meg a megoldást, vagy a helyes utat.
Tündérem rám mosolygott, és ismét könnyű volt rájönni, hogy a gondolataimban turkál.
- Kérlek, most ne fáraszd felesleges gondolatokkal az agyadat. Az elkövetkezendő napokban sok élményben lesz részed . Vissza kell térned az Emlékek Kútjához, jobb ha erőt veszel magadon! – szólalt meg, és mintha kicsit elkomorodott volna.
- Jól elvagyok Tündérem mostanság. Biztosan muszáj? – kérdeztem tőle, de elég együgyűen nézhettem rá, mert olyan arckifejezést kaptam cserébe, amire kapásból elszégyelltem magam.
- Könyörögni fogsz érte! – felelt a tündér, de nem mondott mást. Felállt és elindult az olajfák irányába.
Ahogy visszapillantottam, egészen közel a parthoz, a megismételhetetlen kék ragyogásban egy csapat delfin bukdácsolt keresztül a hullámokon…
Szemem elveszett a messzeségben, és minden egyes fodrozódó hullámra azt hittem, hogy végre megláthatom, amiért kiültem ide. Delfineket vártam, hiszen még sosem láttam igaziból. De nem jöttek…
Pillanatnyi csalódottságomért bőven kárpótolt a látvány, miközben az járt az eszembe, hogy ma ezt látom ennyire szépnek, de holnap, ha kisétálok a kedvenc otthoni erdőmbe, és felpillantok a tölgyfák őszbe forduló leveleire, akkor abban lelem majd gyönyörömet.
Mi az a szép? Mitől van az, hogy valakit a tenger kékje, van akit a lombok zöldje, vagy a rózsa piros szirma ragadtat el…
Merengésemből Őrangyalom zavart fel.
- Na! Itt is vagyok.-mondta.
Meglepődtem, hogy tüllruhája ugyanolyan színben ragyogott, mint a tenger.
Azt hittem ezt a szint csak a természet tudja kikeverni, de ezek szerint nem, bár fogalmam sem volt, hogy a tündérek ruháját ki és hogyan szövi.
- Neked tudnod kell Tündérem! Mitől szép a szép? – tettem fel jó tündérem felé a fejemben motoszkáló kérdést.
- Ugyan már! – legyintett kezével Tündér.– Gondolod, olyan fontos probléma ez? Különben meg emberek vagytok, tudhatnád már! Mindenkinek a sajátja a fontos, és mindenkinek a saját látványvilága a legszebb. Jól van ez így, ne töprengj feleslegesen!
Ez egy olyan válasz volt, amivel nem tudtam mit kezdeni. Mondta, mondta, de nem volt se füle, se farka. Megszoktam már tőle. Akkor beszél így, ha arra akar rákényszeríteni, hogy gondolkozzak, és önmagam találjam meg a megoldást, vagy a helyes utat.
Tündérem rám mosolygott, és ismét könnyű volt rájönni, hogy a gondolataimban turkál.
- Kérlek, most ne fáraszd felesleges gondolatokkal az agyadat. Az elkövetkezendő napokban sok élményben lesz részed . Vissza kell térned az Emlékek Kútjához, jobb ha erőt veszel magadon! – szólalt meg, és mintha kicsit elkomorodott volna.
- Jól elvagyok Tündérem mostanság. Biztosan muszáj? – kérdeztem tőle, de elég együgyűen nézhettem rá, mert olyan arckifejezést kaptam cserébe, amire kapásból elszégyelltem magam.
- Könyörögni fogsz érte! – felelt a tündér, de nem mondott mást. Felállt és elindult az olajfák irányába.
Ahogy visszapillantottam, egészen közel a parthoz, a megismételhetetlen kék ragyogásban egy csapat delfin bukdácsolt keresztül a hullámokon…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.