Azok szerint, akik gyerekkorom óta ismernek (szüleim, régi barátaim) mindig, mindenben elérem, amit szeretnék. Legyen az kis cél, egy apróság vagy legyen akár nagy dolog. Azt mondják nem adom fel könnyen, ha mégis akkor annak már komoly oka van. Szerintük jóindulatú és kedves vagyok. Azok akik nem régóta ismernek inkább úgy fogalmaznak, hogy cseppet akaratos és makacs. Bár talán ez a két tulajdonság bizonyos szinten kell is ahhoz, hogy az ember elérje a céljait. Én magam úgy gondolom, hogy hirtelen élek. Egyik nap itt vagyok a másik nap meg már ott. A céljaim habár hosszútávra szólnak, szinte egy nap alatt születnek meg. És míg a nagy dolgok, amik az életemet formálták eddig mindig egyik nap csak gondolatok voltak, addig ugyanezek másnap már megvalósultak. Én irányítom az életem, mégis mintha csak sodródnék vele. Kigondolok valamit, aztán ha nem is volt még igazi elhatározás akkor is neki vágok. Nem vagyok gyáva, sem elveszett. A párkapcsolatokban talán túl nagy a birtoklási vágyam és szinte telhetetlen a szeretet éhségem. Viszont, ha valaki így szeret amilyen vagyok én őszintén, tiszta szívből tudok viszont szeretni úgy ahogy szinte senki más. Vannak boldog pillanataim, néha egy pohár gyümölcslének csillogó szemmel tudok örülni, viszont néha búskomor vagyok és akár sírok is vagy kétségbeesek. Alapjában véve talán inkább realista vagyok, mint optimista, de nem esek át a ló túl oldalára és nem vagyok depressziós. Ha valamit elképzelek vagy szeretnék, legyen apró vagy nagy dolog és mégsem sikerült, mégsem úgy lesz, akkor nagyon el tudok kenődni, szomorú leszek és kis ideig vigasztalhatatlan. Aztán hamar megint jó kedvre derülök, főleg ha támaszt kapok. A haragom gyorsan jön viszont ugyanilyen gyorsan is megy. Ilyen vagyok én.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.