"Mélyen magadba nézel. Egy pusztító vihar végtelen nyomait látod, millió darabra hullott emlékképeket egy kőtörmelékkel borított, elhagyott sivatag buckái között. Szedegetnéd a sokáig dédelgetett szép napok másodperceinek maradékait, letűnt vágyak, soha ki nem mondott szavak, meg sem született gondolatok utolsó felismerhetetlenségig rombolt atomjait. Ezer sebből vérző élettelen lelked felszínét vizsgálod értő figyelemmel, simogató gondoskodással. Már nem érted hullatott kevés könnyedet a homok végső reménységként mohón issza magába az új élet teremtésében bízva…Újra tanulsz élni…A könnyeid adnak hozzá erőt..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.