Vágy...

Mindig is irigyeltem bizonyos embereket… Eleinte azért, mert népszerűek voltak, gazdagok és szépek… mert látszólag mindenük megvolt… s mert boldognak tűntek… Aztán az idő haladtával, ráébredtem arra, hogy ezek abszolút értelembe véve nem valódi értékek, amelyek önmagukban nem sokat érnek. Csak egy hatalmas kirakós apró részei. Olyan részei, amelyek jellemzően nem önmagukért, hanem a másokban fenntartott látszatért vannak. Többé már nem vágytam utánuk. És eközben kezdtem ráeszmélni, hogy vágyaink és hiányosságaink szorosan meghatározzák azokat az értékeket, amelyeket éppen szem előtt tartunk. És az idő haladtával egyre több vágy uralt el, amelyek többnyire a belső hiányosságaimból fakadtak. Megdöbbenve csodáltam azokat, akik kiváló nyelvérzékkel rendelkeznek s akár több nyelven is beszélnek. Azokat, akik képesek magukat kellőszerűen fejleszteni, és kihozni lehetőleg a maximumot, időről időre. Azokat, akik gördülékenyen haladnak, és sikerül magukat felfedeztetni, kiemelni a sötétség zajából. Azokat, akik képesek a nagy pillanatokat felismerni és megragadni. Azokat, akik tudják hogyan fejezzék ki érthetően magukat. Azokat, akiknek lehetőségükben áll a legjobb körülmények között előrehaladni. Azokat, akikben a motiváció és az akarat egyesül, és nem nyugszik egy percig sem. Azokat, akik képesek egy dologban úgy elmélyedni, hogy abban mindenki másnál mélyebbre jussanak. Azokat, akik bonyodalmasnak tűnő problémáimat a banalitás módszereivel oldják meg. Irigylem és egyben csodálom őket. Vágyom rá, hogy ilyen lehessek. Vágyom rá, mert nem vagyok ilyen, és hiányosságként élem meg. És a vágyaim lefoglalják elmémet; mint egy örökös hajsza, amely sosem ér véget. És miközben a vágyaim hajszolom, elfeledkezek azokról a dolgokról, ami után más vágyakozik, és nekem megvan. Élelem, lakhely, család, egészség, támogatás. Kergetjük a vágyainkat, és szem elől tévesszük azokat az értékeinket, amelyeket joggal nevezhetünk értékeknek. Amelyek után más sóvárog, hogy csakis egyszer megtapasztalhassa és átélhesse… egy meleg ágy érzetét… a színek pompázását… a jóllakottság érzését… a családi nyugalom pillanatait… a béke és a szabadság megízlelését… az örökös fájdalom elmúlását… egy meleg kéz segítségnyújtását… Dolgok, amelyek itt vannak előttünk. Amelyekkel életünk valamennyi pillanatában szembesülünk, s megszokottnak, normálisnak tekintjük. Eközben bele sem gondolunk, hogy valaki vágyik rá… valaki talán iszonyatosan vágyik rá… talán sokkal jobban, mint mi a saját kis dolgainkra… Fel se fogjuk, hogy mennyire, de mennyire szerencsések vagyunk… Sokaknak egy élet is kevés erre…