Szeretem a végeket, minden pillanatomnak szép véget szánok, minden mondatomat úgy kunkorítok, hogy a vége, ha nem is boldog, de tanulságos legyen. Vajon a könyvemet, amit már olyan régóta írok, hogy fogom befejezni? Akármennyire is szeretem a boldog befejezéseket, szerethetem is én, miközben tudom, előbb- utóbb a
könyveket becsukják, a pillanatokat elfelejtik. Lehet ki se nyitják már többé, félrerakják majd, olyanokkal fognak majd foglalkozni, amiket még nem fejeztek be. De akkor én miért is írom évtizedeken át? Hogy ne olvassák? Hogy félrerakják? Hogy egyik pillanatról a másikra tovaszálljanak gondolatai? Akármilyen kopott kis történet lesz, de be kell fejeznem, nem tudhatom, hogy mikor..... talán holnap, talán nem.Talán 10 év múlva, talán 20. A lényeg, hogy nem egy örökkévalóságig húzható történet. Lapozom, lapozom..... minden oldalra új írás, új gondolatok, szerelmek, a végén pedig a "csattanók" amiket oly annyira szeretek. Jöhet ősz, tél, a végek úgyse maradhatnak el. Majd ha a könyvem befejezéséhez kell hogy eljussak, majd ígérem olyan befejezést keresek majd, ami pillanatnyi lesz, de örökké megmarad majd..... a szívekben..... az emlékezetben.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.