Ami foglalkoztat engem..

 

Az emberek manapság semmire nem figyelnek oda: nem veszik figyelembe mások érzelmeit, eltaposnak, ahelyett, hogy segítenének másokon. Fogyasztanak, és nem állnak meg a rohanó világban egy percet se gondolkozni. Hova is szaladunk ennyire? Mi elől menekülünk igazán?

Minden ember egyenlőnek születik, de mára már erről sem lehet beszélni. Mindig olyan esik áldozatul, aki normális életet próbál élni és senkinek nem árt. Ami a szívben van az igazi, romlatlan kincs, mondják, de sajnos ezt már senki nem veszi figyelembe. Az ember arra született, hogy BOLDOG legyen. Akkor élhetünk teljes életet, ha szeretünk, és szeretve vagyunk, egy embertárs szeretete, hogy egymásnak élünk, közelebb visz ahhoz, hogy még több embert szeressünk, és magunkat is megszeressük olyannak, amilyenek vagyunk! Kérdem én: ismerünk olyan embert, aki így él? Lehet, de nagyon keveset. Azon kevesek közé tartoznak szüleink, nagyszüleink, tanáraink. Mondhatnám ezek után diáktársaimat is, de nem teszem, mert őket már nem tartom ilyeneknek, sőt magamat sem. A moderné válás egyre közelebb viszi a velem egy időseket, és a nálam fiatalabbakat, ahhoz, hogy ne tudjanak lelkiekben teljes életet élni. Az alkohol társaságában, cigarettafüsttel elárasztott hétvégi szórakozóhelyek után, az úgy mondd „ felnőtteknek” már semmi kedvük nincsen tanulni, pláne iskolába menni. Mire is jó ez az életmód? Arra, hogy kiélvezzük az életet? Jó, élvezzük, de csakis mértékkel. Meg, kell egy 13-14 éves gyereknek disco-ba járnia, és hétvégén azt se tudnia hol van? Ebben a szülők is hibásak, de lehet, hogy nem is tudják, hogy gyerekeik merre járnak? Minden életszakasznak lenne saját stílusa, és tennivalója. Egy fiatalnak az lenne a fontos, hogy tanuljon és megalapozza jövőjét, hogy legyen miből megélnie később. Ehelyett elissza szülei pénzét, kihasználja őket. Idővel milyen szülő lesz belőle? Egyre több válás van manapság, korai, elrontott döntések, és gyilkosságok. Ez vár a mai fiatalokra is? Hamar fel akarunk nőni, elvárjuk, hogy felnőttként kezeljenek minket, de ha valami baj adódik, mégis belátjuk, hogy gyerekek vagyunk, és semmi közünk a rossz cselekedethez.

A ma emberének a pénz a fontos, belátom, vannak dolgok, amik megszerzéséhez pénzre lenne szükségem, de egyetlen, a legfontosabb dolgot nem veheti meg az ember, és az a szeretet. A mai világban, mit jelent a szeretet? Sokan nem tudják, mert szerepet játszanak, egy idő múlva már saját arcukat sem ismerik fel.

A szerelem is más már napjainkban. Egyre kevesebb, az örök, sírig tartó kapcsolat. Félrelépések, bánat, szomorúság jegyében telnek az évek, egyre kevesebb a szívből boldog ember. A virág is veszít tartásából, ha nem kap elég napfényt! Bimbózik… kibomlik… RAGYOG… hervad… szárad… lehull. Minden olyan életszakaszt le kellene zárni, ami tartalmas volt számunkra, de csak bánatot okoz már nekünk. Érdekes, mégis sok a depressziós ember. Az, aki egyedül van, aki mellett nem állnak barátok, úgy érezheti, hogy nincs is értelme élnie, és ezek a fiatalok, nem a „buliba járok, egész este hánytam és csak arra emlékszem” stílusúak, de mégse boldogok, mert kevesen vannak, és nem találják a helyüket ebben a furcsa világban. Látják társaikat, hogy mit művelnek, de nem találják odavalóknak magukat, és szerintem ez a rendes hozzáállás, csak az a baj hogy ezek után, már meg se próbálnak boldognak lenni.

Összegezve a mondanivalómat: Ami született, az el is múlik. Az idő múlása az alapja, az élet elmúlásának. Idős igazán csak az, aki már lélekben is megöregedett. A szeretet, és a szerelem tartja bennünk a lelket, de ezzel szemben a magány korábban előidézi az öregség képét. Élvezzük az életet, de mértékkel. Örülj az életnek, élj a mának, holnapokkal ne törődj! Minden tettünknek, amit a mában elkövetünk, van következménye, és ha egy hiba becsúszik- hiszen minden ember hibázhat, mert ember - mások nem oldhatják meg a problémáinkat! Ha legalább megpróbálnánk e szerint élni, javíthatnánk életünkön, világunkon, és jövőnkön. Ez a probléma az, ami engem igazán foglalkoztat.