E hetekben, csendesen, utazni kezdek.
Már nem szeretek messzire utazni. Már csak bensőségesen szeretek utazni. Néhány év előtt, ha megszállott az elképzelés, mentem - csak mentem. Már egészen közeli útszél vagy úti cél az irányadó , melyre ásítva gondoltam,mert más lobogott a szemeim előtt. De most már csak lassan szeretek utazni, ...tovább »nagyon lassan. Nem fontos, hogy a vonat haladjon. Az a fontos, hogy én haladjak. Ez sokkal nehezebb.
Goethe szerint a megérkezés sem fontos. Csak az utazás fontos, ez a lebegés, két állapot, az otthon és a végtelen, a meghitt és a veszélyes között.
A mostani utazásaim már máshogy teszem.Óvatosan és megfontoltan, nagy körültekintéssel, s oly gyanakodva, ahogy a lábadozó járni tanul. Néha csak a szomszéd utcába utazom, portakaróval, sétabottal és kézitáskával. Felébredek az idegen szobában, s a változás csodálatos kalandját bámulom, pislogó szemekkel, megrendülten és alázatosan. Egy idegen szekrény tud oly rendkívüli lenni, mint Bagdad. A világ bennünk van. Időnként el kell indulni feléje.
Ez az időszak, mikor a lakás útra kél mint egy hajó, s lassan halad életünkkel a szelídebb, melegebb égöv felé.
Reggelre ébredve észrevesszük, hogy életünk új kikötőbe érkezett.
Hajnalban partra szállunk, s szemdörzsölve észleljük, hogy idegen városban kötöttünk ki.Lassan elindulok a parton, az idegen földrész partján....
A lakás észrevétlenül megtelik virágokkal. A hétköznap, ünnepszerűen, virágfüzért aggat homlokára, s minden kissé húsos e hetekben, anyagias.
. Kissé bódultan élek e húsos érettségben, e nem egészen ártatlan testiességben, e nyári, meleg és kitakart anyagiasságban....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.