Mindannyian arra várunk, hogy jöjjön már valaki és tegyen végre boldoggá minket, mert persze megérdemeljük mindannyian. Csak nagyon halkan kérdezem meg magunktól, hogy mindeközben mi mit teszünk azért, hogy igazivá csiszolódjunk valaki számára?
Megismerjük, megszeretjük és elfogadjuk már önmagunkat, miközben arra várunk, hogy Ő ránk találjon és belénk szeressen? Alkalmasak vagyunk már őszintén, felelősen, manipulációk és hamis játékok nélkül élni? Alkalmasak vagyunk már, nem csak az egészséges és szenvedélyes szexusokra, de egészséges és nagyon józan kompromisszumokat kötni is, ha kell? Alkalmasak vagyunk már lemondani fixált igényeinkről a másik javára? Alkalmasak vagyunk már adni, anélkül, hogy viszonzást várnánk cserébe? Alkalmasak vagyunk már minden körülmények között fogni a másik kezét és megtartani Őt a saját útján és közös úton egyszerre? Alkalmasak vagyunk már áldozatot hozni, nehézséget, konfliktust és küzdelmet felvállalni a másikért és a közös életért? Képesek vagyunk már érzékelni és nem megsérteni a másik ember személyes határait? És tudjuk már, hogy meddig tartanak a mi határaink? Képesek vagyunk már nagyon hálásan tisztelni is szeretett társunkat azért, mert el mer fogadni bennünket olyan esendőnek, mint amilyen esendőek valamennyien vagyunk? Ne csak várakozzunk, készüljünk! Készüljünk igazivá válni!
Én próbálok, igyekszem igazivá válni, de nagyon, nagyon nehéz...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.