Így vagyok...

Édes szavak kábítanak, azt hallom, amit szeretnék. Mint egy fürdő, meleg, illatos, habos, símogató....minden a szavakon át jut el hozzám. Így vagyok megkomponálva. Földbe tud döngetni és repülni enged. S milyen veszélyes, mert ki tudja igazat szólnak-e? Miért fél az ember? Mitől fél az ember? Hogy megkarcolják a a lelkét, hogy nevetnek rajta, hogy elképzel valamit, ami nincs is? Ilyen áldás, ilyen érzés mindent letarol, amikor nincsenek miértek, és nincsenek válaszok, csak függünk a pókháló finom rezdülésein, s minden, de minden annyira finom....elszakadhat bármelyik pillanatban és alattunk a szakadék, egy érzékeny vonal csak az egész. S mily könnyű billenni. Ez a szépsége, tán pillanatok szépsége ez, ami ésszel fel sem fogható, de semmiképpen nem magyarázható. Elengedem, nem kapaszkodom, lássuk megmarad e az érzékeny egyensúly....és fájni fog, tudom, hogy fájni fog....de becsukom a szemem.