Ha két ember között egyszer valaha kialakul egy vágy, azt nem igazán söpri el semmi. Sem idő, sem távolság, sem emberi élethelyzetek. Telik az idő, történnek fordulatok, de a vágy örök marad.
Adott két ember, nem is túlzottan egyformák, ezer dologban mások, de van egyfajta összhang. És van egy kölcsönös vágy, amit az ész überel és ezáltal elfojtottá válik. Lehet hogy egyszer sikerül elnyomni, de aztán mint jó főnixmadár újra és újra feléled, ha lehetősége támad rá.
A vágy mindentől függetlenül van jelen. Nincs neki kezdete és nincs neki vége... nem úgy születik hogy egy naphoz, pillanathoz kötni tudnánk, egyszerűen csak feléled és onnantól VAN. Persze nem erőszakosan tolakszik elő, csak úgy rezeg a háttérben, magas frekvencián, átjár mindent. Lehet egymással nem beszélni, nem találkozni, nem keresni egymást - a vágy attól még VAN. Elnyomva, mély álmát aludva. Nem kell neki sok, elég csak pár összefonódó gondolat és máris jön egy kis zavar, átlengi a dolgokat, a gondolatokat.
Vajon meg lehet "szabadulni" egy vágytól? Kalodába terelni, ott rabul ejteni és végleg egy mély tömlöcben örök fogságra ítélni? Néha nagyon jó volna ezt tenni, sokkal egyszerűbb és tisztább volna, semmint hogy szembesüljünk az újra és újra felébredő, be nem teljesülő vágyakkal.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.