Mi történik olyankor, mikor egy csukott ajtó mellé kuporodunk és nem akarjuk elhinni, hogy soha többé nem fog kinyílni?
Megunva a dörömbölést és feladva a hallgatózást… Támasztjuk az ajtót továbbra is… Majd apró fényekre figyelünk fel…
Hirtelen huzat támad a felpattanó ablakoktól. Megzavarva a szeretett ajtó melletti fájó nyugalmat.
Csendesen nézegeted az ablakokon beáradó ismeretlen érzéseket, illatokat, hangulatokat. Szinte elfelejteti a zárt ajtó mellett töltött hónapokat. Jobb kedved lesz…szemed újra mosolyog…Egyre több ablak pattan fel a semmiből. Megijedsz és visszafordulsz az ajtóhoz…erősen hozzászorítod a tested. Nem akarod látni a jövőt…továbbra is a múltat akarod szagolgatni. Akkor is, ha hiábavaló.
Majd letérdel melléd valaki és kezét mosolyogva feléd nyújtja. Isten küldte? Biztosan. Elindulsz. Egyre inkább távolodsz az ajtótól… Néha még visszanézel…visszaszaladsz és hozzáérsz a kilincshez, de már nem próbálod meg kinyitni…már csak az érzés hiányzik…az az erő, amit megmutatott.
Kihúzod magad…szeretettel az ajtóra mosolyogsz.
Megköszönöd Istennek, hogy zárva tartja… és ezentúl abban hiszel, hogy a legjobb döntés következményeit éled át…nem pedig egy szomorú mese utolsó sorait. Tudod, hogy néha visszatérsz majd…de egyre ritkábban és egyre boldogabban. Mert sejted, hogy az ajtó is ezt várja Tőled…még akkor is, ha hallgat…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.