A történet ismeretlen szerzőtől származik, az üzenete viszont teljesen megfogott minket:
„21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik
nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette:
”Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”
És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem
más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám
és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon
jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy
vacsorára meg esetleg egy moziba utána. „Mi történt, jól vagy, minden
rendben?” kérdezte aggódva..
Talán nem is csodálom, viszonylag későn
este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen
randink soha nem is volt még. „Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó
lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. „Csak te és én”. Majd
egy kis néma csönd után rávágta, hogy „Nagyon szeretném, ez nem is
kérdés”.
Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál
egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a
randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még
fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát
viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy
mosolygott mint egy angyal. „Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz,
teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. „Alig várják,
hogy meséljek mi volt a találkánkon.”
Elmentünk egy hangulatos
kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna.
Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi
anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem
igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a
felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves
mosollyal az arcán. „Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked
amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy
elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis
beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai,
élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a
mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: „Mit szólsz
egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy
kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.
„Milyen volt a randi?” kérdezte
a feleségem, mikor hazaértem. „Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit
elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.
Pár nappal később édesanyám
meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen
váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig
jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve,
ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: „Előre kifizettem a
számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre,
egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen
fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”
Most már tudom, hogy
milyen fontos, hogy kimondjuk: „Szeretlek” és azt a másikat akkor
szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs
olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük
amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”
