Klaudia

Klaudia

2011. aug. 8.

Vízöntő jegy

gif mozgó 3Mottója: szabadon mint a madár

A Vízöntő csillagjegy uralkodó bolygója az Uránusz, szimbóluma a vízhordó {vízöntő}.  Mivel a változást jelképező Uránusz hatása alatt születtek, a Vízöntők a jövőben élnek. Szellemileg teljes mértékben függetlenek és egy cseppet sem elnézőek azokkal szemben, akik a megszokott felé akarják őket terelni, vagy egyszerűen nem értik meg eszméiket. A vita számukra szellemi kihívást jelent, de ha kialakították álláspontjukat, a végsőkig kiállnak mellette, és a másik véleményét azon a ponton már figyelembe sem veszik Azt nem lehet mondani, hogy a Vízöntők társadalomellenesek. Pont ellenkezőleg. A barátságot, a testvériséget legalább olyan fontosnak tartják, mint a szellemi eszméket, és állandóan ösztönzést várnak az emberektől. Emberszeretők, és mindig azon gondolkoznak, hogyan tehetnének többet az emberiség érdekében.  Álmodozók, idealisták, fejükben gyakran fordul meg az a gondolat, hogy meg kellene menteni a világot, a béke követei is lehetnek. Mindennek meg kell fizetniük az árát, és sok Vízöntő ábrándult már ki a valós világ realitásától. A Vízöntők gyakran járnak a fellegekben, ezért úgy tekintenek rájuk, mint csodabogarakra. Nagyban gondolkoznak, ha a problémamegoldás módjairól van szó, az apró részletek nem érdeklik őket.  A legnagyobb gyengeségük az, hogy mindenkiben hibát keresnek, míg a sajátjaikat elfogadottnak tekintik.  Nyugodtságuk szintén félrevezető lehet, és mögötte szellemi nyugtalanság rejlik. Amikor ismét a földön állnak, a zodiákus legkedvesebb emberei.
Könnyedek, soha nem lehet unatkozni mellettük. Ha megkapják azt a szabadságot, hogy önmaguk lehessenek, a legszórakoztatóbb, leghűségesebb társakká válnak.
Felülemelkedik a dolgokon és ebből a perspektívából kicsinek és lényegtelennek látja őket. Mégis ebben rejlik az a képessége, hogy a dolgokat összefüggéseiben lássa. Mindig a megvalósíthatóság és a gyakorlatiasság határán mozog sőt, még ennél többre törekszik.   Képes a régi és az új szintetizálására, így mindig megelőzi korát, az emberek nehezen értik meg szándékait. Öniróniája miatt gyakran excentrikusnak, álmodozónak, vagy bohócnak gondolják. Teljes függetlenségre törekszik. Szereti az eredetiséget és megpróbál szeretetreméltó lenni. Életre való és társaság kedvelő, annak ellenére, hogy néha igényli a magányt, amikor elmélyedhet gondolataiban.

Hűséges akikkel baráti kapcsolatra lép ,  személyes szabadságuk tiszteletben tartásával. Becsületes, diplomatikus, türelmes, tapintatos, nemeslelkű, megbízható,  és természetes becsvágyú. Nagy az igazságérzete,  ezért jó békítővé válik. Az egyenlőséget mércének tartja, ezért a kivételezést elítéli. Eszményeinek mindenkor hangot is ad. Akarata erős, állhatatos, akadályt nem ismerő. 

Nehezen viseli a kötöttségeket, annak ellenére, hogy hűséges, szeret jönni-menni szabadon. Könnyen felindul, de hamar meg is bocsát és visszatér víg kedélye.  Szerelemben a maximumot várja el és azt is igyekszik nyújtani. Szereti az izgalmas helyzeteket, mindig igényli a különlegességet a partnerkapcsolatban is. A szerelemben és házasságban is fontos számára a barátság. Mélyen tud szeretni. A szerelemben is újító forradalmár, mint élete összes megnyilvánulásában. Ha munkahelyén túl sok felesleges, értelmetlen szabályt akarnak rákényszeríteni, akkor inkább más munkahelyet keres. Bármilyen hivatást választ, mindig a haladó, új eszméket fogja képviselni. 

Talán két kép: a szfinx és az udvari bolond különösen megvilágítja mélyebb lényét. A szfinx messze tekintő, mindenen keresztülnéző mosolyát látjuk tükröződni a Vízöntő-ember arcán, jobban mondva azon a maszkon, amit hord. Nem árulja el mit érez, mit gondol és mit akar. Az udvari bolond szerep megengedi, hogy a legmélyebb igazságokat, a legragyogóbb szellemességeket, a legszélesebb megjegyzéseket dobhassa oda a hatalom birtokosainak.


Jellegzetes tulajdonsága az emberszeretet és a szociális érzék.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.