Én nem tudlak
csak úgy egyszerűen szeretni. Sokkal inkább csak beléd ájult
konok vadsággal. Megriadva nélküled, a hiánytól. Újra és újra bújok
menekülve széttárt karjaidba. Láztestű lobbanásokban vágyad
perzsel kiolthatatlanul s képzeletben lágyan erős ujjaid,
ringó-hajló testemre fonódnak. Emitt hiányodba bújva, apró
mozudlatsorral szívedbe vésem hűségem holtomiglan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.