Nem azért, mert nem akartam, hanem mert valahogy tudat alatt próbáltam talán elnyomni magamban. Hogy miért? Bizonyára számos okom volt rá...de ezt inkább a tudatalattim tudná megmondani ;)... Tudatos énem mindössze furcsa reakciókat észlelt, amiket nem tudott hová tenni. Mivel azonban tudatosságról papolok, és minden igyekezetemmel azon vagyok, hogy ne bort igyak és vizet prédikáljak, ezért természetesen figyeltem magam: Figyeltem az érzéseimet, figyeltem mi "csorog át" rajtam, és figyeltem mit hogy élek meg... felrémlettek korábbi megtapasztalásaim a tudatalatti tagadás és elfojtás ellenére esetenként felszínre buggyanó érzelmeimmel kapcsolatban ...
Biztosan viccesen hangzik ez a tudatalatti dolog, de így utólag belegondolva, akkor valóban azt hittem, hogy maximálisan megélem az érzéseimet.
Tévedtem!
Önámítás, lebeszélés, és mindez jól, a határtalan és szívből jövő öszinte szeretet köpönyege alá mélyen elrejtve...
Viszont csodás dolog felismerni a valódi érzéseket, és csodás dolog elmerülni bennük... Fantasztikus érzés szembe nézni önmagammal és felvállalni saját magam előtt az érzelmeimet... és attól a perctől kezdve, hogy ez megtörtént, már képes vagyok elengedni az érzést... nem megszüntetni, nem ismét elfojtani... egyszerűen elengedni...
Elengedni, méghozzá azzal a biztosa tudattal, hogy ha itt az ideje, újra visszaszáll, ha pedig nem, én akkor is boldog vagyok, mert az érzélmeimmel együtt én is szárnyalok :)!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.