Klaudia

Klaudia

2011. máj. 31.

Az elmúlt időszakom következtetései


Rengeteg eseményt megéltem az utóbbi időben, ami elég akár 10 évre is és annyi érzés, ami elég egy életre és mégis tanulságos.
Sok mindennel kellett szembenéznem: döntésképtelenséggel, akadályokkal, csapdákkal, útvesztőkkel, álltam a szakadék szélén, jártam már szakadékban, voltam tanácstalan és kaptam rossz tanácsot, voltak olyan meggondolatlan tetteim, amiket nem lehet visszacsinálni, vesztettem el fontos személyeket és tárgyakat, tévedtem el nagyvárosban, csaptak be emberek, lettek ellenségeim, csalódtam ismerősökben, voltak rémálmaim amiket ébren láttam és olyan dolgok, amikre egyáltalán nem számítottam, hogy valaha megtörténhetnek velem.
Jelentem tisztelettel, mindezek ellenére itt vagyok.

Persze, ezek voltak a negatívumok, amikről soha nem is kell beszélni, de volt sok olyan dolog is, ami miatt felnézek erre az időszakra: sikerült megtalálnom azt a Személyt,aki minden jóra megtanít , sokat nevettem magamon, tudtam igazán örülni, voltam már boldogtalan,voltam  boldog és még leszek is, megtapasztaltam, néha milyen negatív is tud lenni a szabadság (de ez a tapasztalat pozitívum), megtudtam, hogy kiben lehet megbízni, egyszóval sokat megismertem  önmagamból, szó ami szó, nem ragadtat el ez az énkép se még de alakul.! :))

Egyébiránt, találkoztam ezentúl fontos emberekkel, és van,aki kikerült a képből.De azt mondják,sose bánd,aki már nem életed része,aki eltűnik,mint szürke szamár a ködbe - nem véletlen!Kinyílt a szemem..de még hogy!..:)........ Megtanultam  szembenézni magammal, tehát elsajátítottam a dolog elméleti részét, lassan itt az alkalom gyakorlatba is ültetni, lassan megtanulom  hagyni a külső hatásokat leperegni, elmenni emberek mellett.
Az emberekkel való beszélgetésből sokat tanultam,sok jó könyvet vettem a kezembe és jártam olyan emberek társaságában, akivel nem csak azért kellemes beszélni, mert van közös téma, hanem mert megkapom az épülés lehetőségét is!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.