Klaudia

Klaudia

2011. márc. 9.

Hullanak a szavak..a betűk


  Leült,betakarózott, majd olvasni kezdett.
Én a másik szobából figyeltem titokban – azt hihette,
már régen alszom -, de persze mindent láttam:                    
ahogy ott ült a szoba közepén ölében a könyvvel,
Láttam azt is, amikor bizonytalan lett
a keze, és a könyvből maguktól elkezdtek hullani
a szavak, először az igék, aztán a főnevek, melléknevek,
majd szép sorban az összes többi szófaj, ott hevertek
össze-vissza keveredve mind a földön, és nem volt,
aki rendbe rakja őket, csak a névelők maradtak,
de akkor engem hívott, szólt, hogy lapozzak helyette,
pedig nem is maradt abban a könyvben semmi,
amit felolvashattam volna neki aznap éjszaka.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.