Klaudia

Klaudia

2011. jan. 5.

Mit hoz 2011? - asztrológiai előrejelzés







Németvölgyi-Nagy Renáta írása a Dívány horoszkóp oldalról:

Izgalmas évre számíthatunk, ám a 2010-ben válságba került kapcsolataink 2011-ben sem javulnak meg maguktól. Egyre nagyobb az igényünk, hogy mélyebb érzelmi kötődéseink legyenek, és amelyik kapcsolatban már nem tudunk mélyebbre menni, ott a Szaturnusz még jó ideig a múlt elengedését és a lezárást próbálja kikényszeríteni. A jó hír az, hogy egyúttal alkalmunk lesz új alapokat teremteni és megszilárdítani. Vonjuk le a tanulságokat, és vessük bele magunkat az új élményekbe. Az Erő velünk van!
Közeledik 2012, ami új értékrend kialakítására sürget, és ahogyan a Földünk is, mi magunk is komoly változáson megyünk keresztül. Az asztrológia nem gyárt jóslatokat, hanem a bolygók energiáinak lehetséges hatásait vetíti előre. Segítségével feltárható az az út, amit be kell járnunk fejlődésünk érdekében, akár az egyénre, akár a minket körülvevő világra értelmezzük.

Kitáguló érzékelés

Nem kell ahhoz különösebben ezoterikusnak lenni, hogy 2011-ben is megtapasztalhassunk egészen különleges, vagy furcsának vélt jelenségeket. Ne lepődj meg azon, ha a kimondott gondolataid visszaköszönnek, vagyis megvalósulnak. Ezért ha késztetést érzel arra, hogy túllihegd a dolgokat, inkább ne beszélj, vagy csak nagyon keveset. Minden kimondott szó teremt! A megfontolt szó sikert, a fecsegés sikertelenséget. Ha kicsit jobban figyelsz, és nem csak az anyagi értékekre koncentrálsz, nem csak teremtő képességed erősödik fel, hanem megérzéseid és telepatikus érzékelésed is. Ha odafigyelsz a kósza gondolataidra és az előtted felbukkanó képekre, tapasztalni fogod, hogy létezik gondolati kapcsolat az egyes társadalmi csoportok tagjai között, mely nem csak misztikus élmény számodra, de praktikusan is használhatod.

Eljött az alapok megteremtésének éve

A Szaturnusz Mérleg jegybeli tartózkodása idén alaposan átrendezte emberi kapcsolatainkat. Ha a 2010-es évet a párkapcsolatok próbatételének neveztük, amely kapcsolati válságokat okozott, akkor a 2011-es év lehet az alapok megszilárdításának, megteremtésének éve. Építkezni csak biztos alapokra lehet, és ehhez mi magunknak is késznek kell lenni erre. Arra hiába várunk, hogy majd párunk megváltozik 2011-ben, és tegyünk le abbéli szándékunkról is, hogy majd mi megváltoztatjuk. Mindkettő időpocsékolás. Ha kezdetben elfogadtuk őt mindazzal, amit adni tudott, hibáival együtt, akkor ezt a megállapodást már akkor megkötöttük egymással. Kapcsolatainktól olyat ne akarjunk elvárni, ami kezdetben sem volt meg.

A Szaturnusz továbbra is az elengedést tanítja

A Szaturnusz Mérlegbeli tartózkodása (2012. októberéig tart) tovább boncolja és kiélezi azokat az élethelyzeteket, amelyeknél még mindig a külsőségekbe próbálunk kapaszkodni, többnek látszani, vagy energiánkat egy idillikus állapot fenntartására pazaroljuk. Azoknak, akik kényszeresen próbálkoznak kapaszkodni kapcsolataikba, belső labilitásukat titkolva, az elengedést, a könnyedséget és önmaguk valódi felvállalását kell megtanulniuk, hogy új alapokat teremthessenek önmaguk számára. Nemcsak meglévő kapcsolatainkat fűzhetjük ezáltal szorosabbra, hanem akik egyedül járják, vagy járták ugyanezt az utat, megtalálhatják életre szóló igazi társukat.

Kezdődik a Vénusz éve

A Mérleg jegy az egyensúly megteremtéséről is szól. A Szaturnusz itt nemcsak kapcsolatainkra hat, hanem mindenfajta egyensúly megteremtésére is. Éppen ezért az egzisztenciális alapok fontosságára is felhívja a figyelmet. A szellemi értékek megőrzése mellett az anyagi értékek megteremtése ugyanolyan fontos cél kell legyen 2011-ben. Önértékelésünk mindig összefüggésben áll a pénzzel. 2011. március 21-étől a Vénusz éve kezdődik. (Most a Nap évében vagyunk még, ami az Oroszlánhoz tartozik. A Nap képviseli az öntudatunkat és az egót.). Az asztrológiában a Vénusz az anyagi értékeket (pénzt) és a nem anyagi értékeket (művészet) is egyaránt szimbolizálja, nem csak a kapcsolatokat. Ezért 2011-ben is kiemelt hangsúlyt kap értékteremtő képességünk, melynek legfőbb forrása az önérték. Helyén kezelve anyagi örömökre is számíthatunk.

A Napfogyatkozás inkább a férfiakra hat

Az új esztendőt egy napfogyatkozással kezdjük, 2011. január 4-én, ami a túlzott ambíciókat letördeli és önfegyelemre int. A napfogyatkozások mindig újhold idején válhatnak láthatóvá. 2011-ben még három napfogyatkozásunk is lesz, különleges hatásai legerősebben a Bak, Rák, Ikrek és Nyilas hangsúlyú emberek tudatára hat majd, főként a férfiakra. A nőkre és lelki életünkre a holdfogyatkozások hatnak intenzívebben, lesz belőlük is kettő: júniusban és decemberben.

Új lendület, és lehetőség a szükséges változtatásra

Álló dolgaink új lendületet kaphatnak, amikor a Jupiter a Kos jegyébe lép 2011. január 22-től, és ott is tartózkodik egészen nyár elejéig (2010. június 5-ig.). Március 11-től az Uránusz növeli feszültségszintünket, amikor belép újra a Kosba. Ez a nyughatatlanság és szabadságvágy késztethet arra, hogy most többre vágyjunk és gyorsabban haladjunk, mint valaha. Február 25. körül a Jupiter és a Plútó ismét feszült fényszögbe kerül egymással, immáron harmadjára, és egyben utoljára. Ideális esetben sikerült eddigre kitalálnunk, hogy min kellene változtassunk életünkben, és ezt most sikeresen véghez is vihetjük. Jelentős, sorszerű időszakot élhetünk meg március végén, április elején, amikor a Szaturnusz és Jupiter egymással szemben állnak. Kiderül, hogy erőfeszítéseink jó irányba haladnak-e. Az év további rengeteg és különleges lehetőséget rejt magában, amelyeket ha ki tudunk várni, és időben meg tudjuk őket ragadni, és persze nem félünk befogadni új élményeket, igazán különleges évre számíthatunk.

Semmi sem történt véletlenül

Mielőtt nagy elvárásokkal átlibbennénk 2011-be, álljunk meg egy kis időre, és gondoljuk végig az elmúlt év történéseit, tanúságait. Életünkben semmi sem történik véletlenül, mint ahogyan véletlen találkozások sincsenek. Érzéseink sem véletlenül törtek elő váratlan helyzetekben, legyen az a harag, a düh,a féltékenység, a szomorúság, vagy éppen a szenvedélyünk, szerelmünk valaki iránt. Csak az tud megnyilvánulni, ami mélyen bennünk is megvan. Egy-egy új esemény, siker, öröm vagy válság újabb és újabb érzéseket hozott felszínre, amelyek megértése fejlődésünk javára íródott. Tudjunk köszönetet mondani azoknak, akik tükröt tartottak nekünk, mert általuk lettünk most azok, akik, és igyekezzünk szembenézni azzal, amit tanítottak. A következő év csak akkor lehet sikeres, ha képesek vagyunk felvállalni azokat a változásokat, amelyeket 2010 hozott az életünkbe.
Olyan átmeneti időszakban vagyunk, ahol most tesszük le az alapjainkat az új minőségbe való belépőnkhöz. Az alapok már nem pénzben mérhetőek, stabilitást kell megteremtenünk, pontosan kell tudjuk, kik vagyunk, és mi a feladatunk, hogy az intimitás és szeretet legtisztább forrásához eljuthassunk.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.