Ilyen Téged kedvelni.....

Nem látlak, mert de nem is kell, hiszen ismerem arcod minden rezdülését...
Elképzelem, hogy kinyitod szemed, mélyén ezernyi kis szikra gyúl, ahogy mosoly ragyog fel benne, amitől apró szarkalábak jelennek meg szemed sarkában.. végül elkomolyodsz, mert én nem nevetek veled.
- Mi van?- kérdezed, és pillantásod aggódva fürkész.
Megrázom a fejemet, csak egy pillanatra belül valami fájt...
Érzed ezt, és tudom, hogy ezernyi kérdés kavarog most benned, talán átkozódsz is éppen, mert nem érted... nem érted, hogy egyik pillanatról a másikra hogy változhat meg minden.
Ó, ha el tudnám mondani, ha szavakba tudnám önteni a hirtelen felvillanó kép okozta félelmemet.
Az őszinteség, mely kapcsolatunk alapköve, megköveteli tőlem a választ...
Habozom, és mikor végre megvallom félelmeimet- kimondva nevetségesnek tűnnek, hiszen itt vagy s bármikor hozzád érhetek..., elbújhatok védelmező karod ölelésében...
Amint megteszem illatod beborít, kezed gyengéden simogatja a hátamat..
Más talán azt hinné, hogy nem vagyok boldog, pedig minden veled töltött percben olyan végtelen örömöt érzek, ami szavakban nem kifejezhető. Szívem táncot jár, s vele minden egyes dobbanással melegség árad szét bennem... ez a forróság pillangóvá lesz- s lényem legmélyéig hatol.
Hát ilyen téged kedvelni...
Félelem és öröm furcsa kavalkádja ez.., amely hol nevetés, hol félelem könnyeit csalja elő belőlem.
Vajon túlzás- e?..
Türelmetlen vagyok, belül valami sürget - most akarom megkapni a feleletet, hogy jól csináljam...
Birtokába akarok jutni annak a tudásnak, amely most nem lehet az enyém, mert- ó, hiába- az idővel nem lehet versenyt futni...
Miért vagyunk ennyire különbözőek?
Talán pont azért, hogy kiegészítsük egymást, hogy ott, ahol én kételkedem- te higgyél kettőnk helyett is, s ahol te feladod- ott én reméljek...
Te csendes vagy, én néha túl harsány, amikor engedsz én makacskodok.. Féltve őrzöm kincseimet,te pedig mindent a lábaim elé szórsz...
Így van jól?
Közelebb húzódom hozzád, vonz a belőled áradó meleg, a nyugodtság..
Lassan lecsukódik a szemem, pedig küzdöm ellene, mert még annyi mindenre nem tudom a választ.
Az idő nem a javamra múlik - makacsul őrzi titkait. Szeretnék a jövőbe látni, s mégis félek, mert lehet, hogy fájna a pergő képek sokasága...
Azt hiszem jobb, ha bizonyos dolgokat nem tud az ember...
De egyben biztos lehetsz - amíg félem a nélküled eltöltött jövő gondolatát - addig kedvellek  igazán...