Én nem akarom, hogy úgy emlékezzenek rám: "Tessék ez volt ő!" Inkább mondják azt: "Szép gondolat."
Mert van egy, aki vigasztal, van, amelyik dühöng helyettem. Van, aki elsírja a bánatát, és az, amelyik a pityergőt ostobának tartja. Van, aki nevessen és van, aki gondolkodjon. Van az együtt érző, az elutasító. A reménykedő és a pesszimistán belenyugvó. Van a nihil, a célratörő, az álmodozó, és az a fura-fura alak... Igen, akad keserű mérget köpő, akad bizonytalan. Hitszegő, s mint olyan, hazug. De olykor őszinte, olykor szeretni tudó és békéért áhítozó gyermek. Ezer meg ezer szilánkból készített ez a lélektükör.
Bennem, akár te is megláthatod magad.
Azt hiszem, bárkivel is találkoztam az évek folyamán, valahol mindet magamba fogadtam. Bennem lakik az is, aki bántott, ahogy az is, aki ölelt. Bár utóbbiból kevesebb adatott, de annál értékesebbek számomra azok a pillanatok.
És mégis... Én, csak én vagyok. Egyetlen ember, még csak nem is a legjobb. Egy merő rendszerezett káosz. Magammal kell kibékülnöm, ha mással veszek össze.
Lehet, hogy nem szép, így és ekképp kifejezni az érzéseim, de most még könnyebben megy. Most még csak így vagyok képes önmagamat odaadni úgy, ahogy vagyok, ahogy egészben és tökéletlenül létezem. Minden gondolatommal, minden hibámmal, örömömmel, fájdalmammal.
A világon a legnehezebb dolog felvállalni önmagunkat mások előtt. Mind félünk, hogy mély sebeket szerezhetünk.
Kifelé mindig erős vagyok, és igen, még a nevemet is a mellkasomra tűzöm, mint színes "én" kokárdát.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.