Ma sem csengettél be hozzám.
Nem léptél be olyan megismételhetetlenül,
szikrázó mosollyal ragyogva be az arcomat.
Az asztalon csak egy teríték lesz.
Az ágyon egy párna, egy takaró.
Ma is máshol alszol el,
hogy mással, képzelni sem merem...
... és nem merek nevet adni a hiányodnak,
mert valósággá színezik a szavak.
Nekem most csak egyenlőre az álom kicsiny pillanatai maradnak,
s hogy képzeletben csókollak.:)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.