Gondolatsor....Élet...

Betegségünket, anyagi csődünket, netán egyébfajta nehéz körülményeinket szeretjük a múltra, a génekre meg ki tudja, mi minden külső dologra kenni, igaz? Könnyebb elhinni: ez jutott nekem, ezt érdemlem és nem többet meg hasonlókat. Talán könnyebb, mint felülvizsgálni ezeket az emberi lényt égbekiáltó módon lealacsonyító ostobaságokat és nekiállni átírni! Sokszor mégis győz az életösztön és egyesek vállalják, hogy erejüket nem a hiábavaló szenvedésre, hanem a "csakazértis meggyógyulok", "megtalálom a megoldást" stb folyamatára fordítják.

Sokkal nagyobb életerő van bennünk, mint amennyit sokszor hajlandóak vagyunk tudomásul venni. Soha nem mondhatjuk: "már ismerem magamat", vagy "jól ismerem a lehetőségeimet". Meglehetősen öntelt, valamint önmagával szemben tisztességtelen, aki ezt állítja! Én azt mondom, legyünk felnőttek és vállaljuk már be, hogy megtesszük mindennap magunkért, amire valóban képesek vagyunk, és amit szükséges, illetve amit megérdemlünk! (Sokszor ezek az egoépítmény számára nehéz, amúgy egyszerű és könnyű tettek.)     Van, akinek ez "csak" a végre-valahára nyitott szemmel járást jelenti, valaminek a meglátását, ami régóta ott van az orra előtt.

 Másoknak egy konkrét mozdulat megtétele, amihez talán kell egy kis bátorság; egy apró mozdulat, ami esetleg nagyságrendekkel megnöveli az önbizalmat, sőt történelmet formál. 

Megint másoknak az önempátia, amiért a belül kegyetlenül szenvedő kisgyerek régóta szívszorítóan könyörög süket gazdájának. 
És végül egyeseknek a kíméletlen tükörbe nézés és egy megfelelő, pontos leltár készítése a súlyosabb következmények elkerülése érdekében.   Lehet, hogy van, akinek egyszerre mind aktuális.