tokeletes par

Mindannyian viszünk magunkkal valamit. Na persze, jó ha együtt utazunk valakivel, aki képes enyhíteni a terhen. De általában könnyebb egyszerűen csak ledobni azt, amit addig hurcoltunk, hogy hazaérhessünk annyival is előbb. Feltételezve persze, hogy lesz valaki, aki tárt karokkal fogad amikor megérkezünk. Miért ragaszkodunk még úgy a csomagunkhoz akkor is, amikor kétségbeesve próbálunk továbblépni? Mert mindannyian tudjuk jól, hogy megeshet túl hamar engedjük el…

Mások félnek, kifogásokat keresnek, hogy nehogy újra szerelmesnek kelljen lenniük, de ritkán lelünk igaz társra, ha tehát ilyen szerencsések vagyunk, hallgassunk a szívünkre…
Mi lehetne jobb, mint egy második szerelem és egyúttal egy kicsit öregebbek, kicsit bölcsebbek vagytok és a lényeg, hogy óvatosabbak is. Mert bizony a szerelem lehet spontán és csodálatos. De ugyanúgy önző is. És néha a legjobb döntés, egyszerűen odébbállni…
Néha úgy tűnhet, hogy a feledés a legjobb döntés, legalábbis a legbiztonságosabb. De mi van ha valaki a puszta létével örömet okoz, holott már a nevetésről is lemondtatok? Akkor is elengednétek?...

Ugye ismerős a tökéletes pár? A két rokon lélek, akinek szerelme sosem múlik el, a két szerető, akinek kapcsolatát sosem veszélyezteti veszély, a férj és feleség, akik tökéletesen bíznak egymásban. Ha még nem volt szerencséjük a tökéletes párhoz, hadd mutassam be őket: ott állnak a legfelső tortakrém tetején. És mi a sikerük titka? Hát, kezdjük mondjuk azzal, hogy nem kell egymásra nézniük…

Van egy imádság arra, hogy erőt adjon azoknak, akik olyan helyzetbe kerülnek, amit nem akarnak elfogadni. Az ima ereje az emberi természet mélységes ismeretéből fakad.
Kérjük az Urat, hogy adjon erőt elfogadni a megváltoztathatatlant – mert olyan sokan, oly hevesen gyűlöljük a kártyát, amit az élet osztott nekünk.
Bátorságot megváltoztatni a megváltoztathatót – mert oly sokan oly gyávák vagyunk és félünk kiállni az igazunkért.
És bölcsességet, hogy felismerjük a különbséget – mert oly sokan átadjuk magunkat a kétségbeesésnek ha lehetetlen választás elé kerülünk.
A jó hír azoknak, akik elmondják ezt a fohászt az, hogy Isten meghallgat és felel imáitokra, a rossz hír azonban az, hogy előfordul, hogy a válasza: nem.

Senki sem akarja bevallani, hogy a könyörület és a kegyetlenség nagyon is jól megfér egy szívben és hogy
bárki képes bármire.

Olykor-olykor mindenki szívesen átadja magát a fantáziának, na és persze, hogy ki hogy játszik az nagyban különbözhet. Néha azt mondjuk magunknak, hogy a munka nem fog beleszólni a családi életünkbe. Néha elképzeljük, hogy bizonyos kapcsolatok nagyobb jelentőséggel bírnak, mint a valóságban. Alkalomadtán úgy teszünk mintha meg akarnánk győzni magunkat, hogy a titkaink nem is olyan rémségesek. Igen, a szerepjátszás egyszerű játék: ott kezdődik, hogy magunknak hazudunk és ha másokat is meg tudunk győzni a hazugságunkról, nyert ügyünk van.

Semmi sem tart örökké. Eljön az idő amikor mindannyiunknak búcsút kell venni a világtól, amit ismertünk, búcsút mindentől, amit magától értetődőnek tartottunk. Búcsút azoktól, akiről azt hittük sosem hagynak el. És mikor ezek a változások végre szemet szúrnak, mikor az ismerős távozik és az ismeretlen átveszi a helyét, mi mindannyian csupán annyit tehetünk, hogy így köszöntjük: Isten hozott!