Írunk és csak írunk. Ha nem tudjuk elolvasni sírunk. Dobálózunk a szavakkal, mint a világ a sorsunkkal. Ha hibázunk mit számít? Majd kitörli a radír. Az élet miért ír? S az idő miért nem radír? A fájó szó nem mulandó. Nyomot hagy a szívben, ott marad a lelkünkben. De hova tűnnek a szavak? Elhomályosul a lap, a semmibe vész a szó, s ez elgondolkodtató. Majd ismét tollat ragadok s felélednek azok. Ha letörölnek a világról lesz olyan, aki visszarajzol?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Megjegyzés: Megjegyzéseket csak a blog tagjai írhatnak a blogba.