HALLGATSZ-E, AMIKOR HALLGATNI KELL?

http://www.banfiandrea.hu
Oldaláról ajánlom:

KÉRDEZEL-E AMIKOR KÍVÁNCSI VAGY?
HALLGATSZ-E, AMIKOR HALLGATNI KELL?


Miért gondolkodunk úgy, ahogyan gondolkodunk?
Miért változtatunk, hogy aztán visszarettenve visszatérjünk a régi kerékvágásba?
Miért élünk úgy, ahogyan élünk, és nem jobban?
Miért?

A kérdések arra jók, hogy felrázzanak, rátereljenek egy nem ismert útra.
Ha vannak kérdések.

Ki emlékszik arra, amikor iskolába járva nem mertük feltenni a kezünket, nehogy valami ostobaságot kérdezzünk, és emiatt kinevessenek, netán ránk förmedjen a tanár.
Nem merünk kérdezni sem?
Akkor hogyan lépünk tovább?
Ha nincsenek kérdések, nincsenek válaszok sem.

Én most kérdezek.
Azért teszem, hogy felébresszek Benned valamit, ami ott szunnyad.
Azért kérdezek, hogy megismerd magadban a régen eltemetett fájdalmas tudást.
Azért jutott ez eszembe, mert én sokszor kérdeztem – de sokszor féltem is.
Féltem, hogy buta kérdést teszek fel.
Féltem, hogy valaki lehurrog.
Féltem, hogy majd nem tartanak okosnak.
Sokszor inkább hallgattam.

Amikor kérdezni akartál, előtte dobogni kezdett a szíved, egyre hevesebben?
Tudtad, mindjárt felszólítanak.
Hatalmas örömet éreztél, amikor mást szólítottak fel, és volt időd letenni a kezedet?

Miért ilyen nehéz?
Miért nem teszed?
Ha kérdést nem teszel fel, nincsenek válaszok sem.
Tanulj meg kérdezni!

Hogyan kezdd el?
Hogyan szeretnéd?
Olvasnál róla?
Tanfolyamra mennél?
Kitalálnád?

Tedd, ahogyan jól esik, de tedd meg.

Szerinted mi az első lépés?
Meg kell tanulnod hallgatni.
Nem, csak úgy, hogy na, jó becsukom a számat, hadd mondja…
Úgy hallgass, hogy minden szavára figyelsz, annak, aki ott van veled szemben, és megtisztel a társaságával.
Úgy hallgasd, mintha ezen múlna, életben maradsz-e a következő percekben.
Értő és gondoskodó figyelemmel hallgasd.
Szemed mosolyogjon, fejed bólogasson, tested kissé hajoljon előre.
Ez a tested beszédje. Érteni fogja. Érteni fogja anélkül, hogy tanulta vagy olvasta volna bárhol.
Egyszerűen érezni fogja, figyelsz-e rá, vagy csak megjátszod a figyelmet.

Panaszkodtál-e már arra, hogy „nem figyelnek rám!”.
Hagytál-e már abba egy belekezdett történetet, mert azt tapasztaltad, akinek mondod, lélekben még a közeledben sincs.
Emlékszel erre milyen érzés?
Lesújtott?
Elhatároztad, hogy többet nem mesélsz?
Vajon hányszor fordult elő veled ez gyermekkorod óta?
Hányszor kezdtél bele lelkesen valamibe, mire a környezeted leállított, hogy „majd máskor”, „most nem érek rá”…
Hogy érzeted magadat?
Némasági fogadalmat tettél, hogy többet te aztán nem…
Amikor jött egy újabb élmény, újra nekifutottál: talán most valaki meghallgat.
És jött vele egy újabb pofon.
Megint nem figyelnek rád.
Miért?
Talán mert nem volt elég érdekes?
Talán mert nem volt értéke a mondandódnak?
Talán az is átvillant a fejeden, hogy jelentéktelen vagy?

Lehet, hogy többet nem próbálkoztál. Miért is tetted volna?
Soha senki nem ért rá.
Lehet, hogy megtanultad, nem érdemes mesélni.
Abbahagytad.

Aztán ott vannak a kérdések.
Hányszor tettél fel kérdéseket?
Hányszor tettél fel úgy kérdéseket, hogy nem kaptál rá választ?
Hányszor tettél fel kérdést, úgy hogy meg sem hallgattak?
Hányszor tettél fel úgy kérdést, hogy azonnal lehurrogtak, mire pironkodva összegömbölyödtél, behúztad füled-farkad és elnémultál?

Hányszor történet meg, hogy akitől kérdeztél, odafordult hozzád, belenézett a szemedbe, és mosolyogva végighallgatott, majd igyekezett választ adni a maga módján?

Melyiktől éreznéd jobban magadat?
Lehet, hogy az elsőtől, mert már ezt szoktad meg?

Az is lehet, hogy ezredszer próbálkozol, hátha valaki végre megáll egy pillanatra, rád néz és válaszol!
Erre vágysz?
Hogy végre valaki szenteljen neked egy pár pillanatot? Nem kívánsz többet. Csak pár pillanatot!

Hányan élik le életüket úgy, hogy várakoznak.
Mire?
Egy kis figyelemre.
Arra hogy végre valaki odafigyeljen.
Szükségünk van erre a figyelemre.
Mindenkinek!

Elfelejtettük hogyan kell?
Talán meg sem tanultuk?
Fogalmunk sincs róla, hogyan kezdjünk bele, mert amint valaki mesélni kezd, mi azonnal agyalni kezdünk, mit fogunk tenni a következő pillanatban, napban vagy héten. És már el is illant a figyelem. Ami egyébként nem is lett volna. Lehet, hogy érdekel, de nem tudjuk hogyan figyeljünk, elkószálnak gondolataink.
Miért viselkedünk így?

Ezt láttuk. Ezt tapasztaltuk. Ez a természetes?
Mennyire fájdalmas?
Nagyon!

Nem hallgatunk meg senkit.
Nem kérdezünk, mert nem érdekel.
Mi nem mesélünk már, mert úgysem figyel senki ránk.
Nem válaszolunk a fel nem tett kérdésekre.

Azt hisszük nincsenek kérdések.

Valamit meg kell, hogy érts!
Életünkben a kommunikáció életmentően fontos. Az emberi kapcsolatokat kialakító, fenntartó és ápoló momentuma.
Kommunikáció nélkül nincs kapcsolat.
Kapcsolat nélkül nincs élet.
A kommunikáció akkor működik, ha kétoldalú.
Egyik fél az adó, másik a befogadó!
Ez alól egyetlen kivétel van: amikor ott állunk szerettünk ágya mellett, ő nem tud kommunikálni, de mi el tudjuk mondani neki, milyen értékes!

Mikor dicsértél meg valakit?
Telnek el napjaid úgy, hogy senkihez nem volt egy jó szavad sem?
Vagy már odafigyelsz rá, mert rájöttél valamire, ami rendkívül fontos: örömet okozni a legcsodálatosabb dolog a világon.

Tanuljunk meg újra odafigyelni egymásra. Ehhez elég néha pár perc. Néha ennél több kell.
Az idővel senki nem veheti fel a versenyt. Nem hagyhatjuk le, nem csinálhatunk belőle többet.
Amikor elmegyünk mellette, már késő!
Vissza nem hozhatjuk.
Amikor ott a lehetőség ragadjuk meg: beszélgessünk, figyeljünk, kérdezzünk.
Amikor nincs ott a perc, teremtsük meg!
Ne feküdjünk le úgy, hogy nem beszélgettünk, nem hallgattunk meg valakit, vagy nem mondtunk egy-két kedves szót valakinek.

Azt hiheted, nem lehet mindenkit megdicsérni, mert olyan, amilyen: elviselhetetlen, goromba, bántó, támadó, agresszív.
Azt hiheted az ilyen ember közelébe nem is akarsz lenni, nemhogy még dicsérjed.
Pont ezeknek az embereknek van a legnagyobb szüksége egy-egy kedves szóra. Lehet, hogy a te szavaid változtatnak meg benne valamit.
Amint így kezded napjaidat élni, rá fogsz döbbenni valamire: mindenkiben van valami érték. Mindenkit meg lehet dicsérni valamiért.
Nem kell kitalálni!
Elég odafigyelni, és meglátod!
Ez egy folyamat, amit tanulni kell. Tanulni és csiszolni.

Megfigyelted-e már az emberek reakcióját, amikor megdicséred őket?
El kezd magyarázkodni, hogy „jaj, ne mondj már ilyeneket”, „zavarba hozol”, ”nem is igaz”…
Ennek az üzenete: „Nem tudok mit kezdeni a dicsérő szavakkal”
A cél: megköszöni és mosolyog.
Biztos vagyok benne, hogy innen számítva jobb napja lesz.

Amikor azt mesélik nekem emberek, ők „gyógyítók” szeretnének lenni, eszükbe jut-e, hogy bizony egy „gyógyítónál” megfordulnak sértett, goromba, agresszív emberek is. Ők azok, akinek a legnagyobb szükségük van jó szóra. Lehet, hogy nem tud mit kezdeni vele, de a jó gyógyító érti ezt.
A „gyógyító” tudja-e hogy nem mondhatja ki a segítséget kérő helyett a megoldást?
Meghallgatni fél siker.
Jól kérdezni, rávezetni a gyógyulásra maga a teljesség. Amikor a hozzám fordulók saját maguk mondják ki saját igazságukat! Ez a gyógyulás útja.
Aki tudatosan él, már önmagának is tud feltenni kérdéseket.
Gyógyító kérdéseket!
Öngyógyító kérdéseket.
Hogy aztán tárt szívvel fogadhassa az érkező választ.

Aki rendszeresen meditál, az tudja, hogy az elmélyült állapotban feltett kérdésekre mindig megérkezik a válasz.
Hát erre gondolok.
Ez az, amit meditáció kívül is meg kell tennünk. Nap, mint nap.

Aztán elérkezik az az idő is, amikor már nem teszünk fel kérdéseket, mert tudjuk minden úgy jó, ahogy van. Nem akarjuk tudni a miérteket, a hogyanokat, mert már érezzük.
Ehhez sok idő telik el, végül is ráérünk.
Telnek, múlnak a percek, a napok, a hetek, hónapok, az évek az életek.
Halogatunk mindent, majd holnap elkezdem.
Lesz holnap?
Lesz következő perc?
Ami fontos, lépjünk felé!

Kapcsolataid fontosak?
Vajon elindultál már feléjük?
Vagy ezután teszed meg?
Vagy meg sem teszed, mert annyira haragszol?

Az utóbbi jó pár évben pozitívan állok a holnap elé.
Arra készülök, hogy minden szép és jó lesz, örömben lesz részem. Nem mástól várom, én teszek érte: hiszek benne, hogy így lesz, majd megteszem a lépéseket is.

Megtapasztald-e már, hogy egy előadás közben felmerült kérdéseidre – anélkül hogy hangosan feltetted volna - megkaptad a választ?
Azt tapasztaltad-e hogy hiába kérdeztél egy előadótól vagy ismerősödtől, mégsem kaptál kielégítő választ?
Gondolkodtál-e ezen, miért lehet ez?
Talán nem kérdeztél jól?
Lehet, hogy nem a megfelelő embert kérdezted?
Milyen érzés volt újra válasz nélkül maradni?
Hiányérzeted támadt?
Ürességet éreztél?
Visszakopogtatott a régi érzés…

Azt a kérdést feltetted-e már, hogy ha nem kaptál a másik embertől választ, nem kéne-e befelé figyelve saját magad hangját meghallgatnod végre?
Nem kellene-e odafigyelni arra, aki a legjobban ismeri a választ számodra?

Ha válaszokat szeretnél, igenis kérdezned kell.
Ha azt szeretnéd, hogy meghallgassanak, hallgass meg te is másokat!
Ha örömet okozna, hogy odafigyeljenek rád, figyelj oda másokra.

Ebben a világban az egyik lehető legfontosabb feltenni a kérdést, amikor kíváncsivá tesz valami. A gyermekek hatalmas, tágra nyílt szemmel tudnak odafigyelni arra, amit látnak. Lenyűgöző, ahogy figyelnek, lélegzet visszafojtva bármire, ami útjukba kerül. Nem félnek kérdezni – erre, mi tanítjuk meg őket.
Minket is megtanítottak rá.
Ez mindaddig kíséri a generációkat, amíg valaki meg nem szakítja a láncot.
Tedd meg ezt Te, itt és most.

Miközben megtanulsz figyelni, meghallgatni a másik embert, megtanulod, hogy kell ezt saját magaddal is megtenned.
Kívülről haladsz befelé.
A távolitól a közeli felé.
…aztán onnan belülről, nagyon mélyről, szinte robbanásszerűen fog előtörni az, ami eláraszthatja az egész világot: az odafigyelés és az elfogadás, az együttérzés, a szeretet.

Te is a jövődet építed?
Ebben a világban, itt a jelenben élsz, itt kell eldöntened, mit tegyél!
A múltból építkezel vagy a jelenből?
A múltad, a sérelmeivel, fájdalmaival milyen tanácsot adhat vajon?
A jelenben hozhatsz-e olyan döntést, ami más, mint a régi, ami nem működött?

Határozd el, hogy a következő pillanatodtól odafigyelsz, meghallgatsz másokat, kérdezel, amikor kíváncsi vagy.
Keresd a válaszokat, majd legyél nyitott rájuk.
Amikor nem érted a választ, tedd fel a következő kérdést. Addig kérdezz, amíg csak szükségét érzed.

Ismerd a meg a világot.