Nézem,mi történik...

35 éve nézem hogy mi történik ebben a Világban...

sokat nevetek... próbálok nevetni... de van hogy sírok...

szeretem a szüleimet még ha nem is tökéletesek...

vannak barátaim de nem sok... nekem elég...

szeretem a felhőket... a napot...

voltak és vannak álmaim...

küzdök... küzdöttem....

még mindig tanulok... az élettől...

Bármit írok, hiába írom.
Nem értesz.

És nem vagy a barátom.

Érzékeny. Makacs. Mosolygós...

Ki majd talán megtalálja a hercegét.
Akit, ha maga mellett tudhat, akkor Ő lesz a legboldogabb.

Tudok szeretni.
Nagyon.

Talán Téged is szerettelek, csak nem hagytad.
Vagy  nem akartad, hogy szeresselek.
Nem tudom.
Sokat gondolkozok.
Fölöslegesen.
Mindent itt rontok el. De az elrontott dolgokból tanulok.
Néha.

Ne bánts.

Sors? Ja-ja. Állítólag szánt nekem is valakit.

De addig még sok mindent kell tanulnom és tanítanom a közbeesőknek.
  Szeretem a barátaim...

Tudom, hogy nem vagyok egyedül.
De néha mégis...

"Egyszer az ablakra fagyott az arcom
úgy vártam valakire akiről azt hittem, hogy szeret.
Még bennem szoronganak a könnyek
mert nem jött el mégsem."

Sétálok.
Szeretek sétálni.
Jó lenne egyszer messzire sétálni...
Vagy zenét hallgatok. És nézek ki a fejemből.

Flúgos, őrült, könnyen megkedvelhető.

Nem vagyok bolond.
Sem filozofikus.
 Spirituális Tanítónak születtem.

De még hosszú az út.
Nem politizálok.
Nem élek drogokkal.

Nem dohányzom.Soha egy slukkot  sem.
Nem bújok el semmi és senki elől.
Nem félek. Pedig jobb félni, mint megijedni.
Ne fikázz, mert nem ismersz.

  Hiszek magamban.
Tudom, hogy ha nagyon akarom, akkor elérem a céljaim.