Szeretni - Nem szeretni...

Kisfiu és kilány, srác és csaj, férfi és nő.

Óvoda...
Lelkendezünk, örülünk annak h mi már nagyok és erősek vagyunk.
Mi már ügyesen megyünk,beszélünk sőt mi futunk a leggyorsabban az egész csoportban.
Nekünk a leghosszabb a hajunk ezért minden kisfiu belénk szerelmes.
Azt kérdezik honnan tudom?
Hát mert mindig meghúzzák a hajamat és olyankor én megkergettem őket a homokozó körül.
Aztán meglibbentem a hajam és durcásan megfordulok majd késöbb vihorászva megvitatom a többi lánnyal a kis faházba hogy milyen tapasztalatokat gyüjtöttem a mai nap folyamán.
Hjajjj... ovoda.
Azt hittem mindent tudok már a világról, a szerelem az amit akkor érzek mikor meghuzzák a hajamat, a barátság mikor egymás mellé tesszük mindig a kiságyainkat a délutáni szunya alatt.
Sokan visszísírják azokat az éveket.
Én a nagy részére már nem is emlékszem...

Csak úgy repülnek az évek a percek a napok, észre sem vesszük és akarva akaratlanul felnövünk.
Van aki normálisan, időben.
Van akinek fel KELL nőni ahhoz hogy életbe maradhasson.
Világ életemben arra törekedtem hogy hűséges legyek, önmagamhoz.
Ez a fajta hűség pedig egy döntés, talán életünk legnagyobb döntése.
Utakat határoz meg, érzéseket, tetteket.
De még magam sem tudom sokszor hogy az eszemre vagy a szívemre kéne hallgatnom.

Egy dologba biztos vagyok az pedig az hogy a világ mozgatórugója (ha nem is teljes egészében, de nagy részét kiteszi) a szerelem.
Amikor valaki azt mondja h "minden pasi ugyan olyan"
Akkor mi felpillantunk a könnyeink mögül és egy bátortalan mosoly kíséretében bólintunk és kifújjuk az orrunkat (: .
Nemrég viszont rájöttem arra hogy ez a dolog is (mint a világon minden más) relatív
Ismerek sok -sok pasit, viszont így hogy mélyebben belegondoltam és végig pörgettem az agyamon az elmúlt éveket rájövök h nem ugyan olyanok, csak nem mindegyik neked való.
Amelyik nem neked való az nyilván nem kelti föl az érdeklődésed.És bele olvad a tömegbe, mert nincsen benne semmi (számodra) különleges vagy megkapó.
Sőt igazából neked ő csak egy ember -olyan mint a többi- és ha valami véletlen folytán mégis összekerültök tuti biztos h rossz vége lesz.
Megint jön a sírás rívás de legbelül tudod h nem veszítettél sokat.

És mi van akkor ha olyas valakibe botlasz bele akinek az arca nem veszik el a tömegben, akin akkor sem tudsz keresztülnézni ha nagyon akarnál, akire mindenképpen figyelsz és nem ismersz nemet vele kapcsolatban.
Ha két ember szereti egymást......
Akkor én nem tudom mi van.
Sőt ez a dolog a világ legnagyobb gondolkodóit, költőit, tudósait, MINDENKIT tehetetlenné tesz.
Próbálják kémai reakcióként, tudományos tényként...mindenhogy,bárhogy definiálni.
Akár mi is az.Akár honnan is ered.Akár hol is ver gyökeret benned.

Ez alatt az idő alatt hiszel a szónak,hiszel az örökkévalóságban,hiszel az érzékszerveidnek,mindennek csak nem az eszednek.
Ráadásul ez a dolog amilyen erős és kitartó olyan törékeny is.
Bármikor vége szakadhat, gyorsan jön végigéget mindent és gyorsan eltűnik.
Lassan jön mindent lezsibbaszt és csendben, lassan távozik.
Egyik eset sem fájdalom mentes...sőt.
Tele leszel sebekkel és sokszor ezek megakadályoznak rengeteg dologban.
Ha úgy tetszik korlátoznak téged...
(és ez nem csak a szerelemre értendő)
Mondják hogy az idő begyógyít mindent.
Nos én ebbe nem hiszek, szerintem nem gyógyít, inkább az idő rétegeket pakol rá és a fájdalmat egyre távolabbról (vagy mélyebbről???????) egyre inkább a SAJÁTODNAK érzed és közben csendesen őrizgeted mint egy titkos kincset és azt kívánod soha de soha többé senki ne tudjon róla soha senki ne érjen többet a szívedhez hiszen tudod h a simogatás hatalmas pofonnal végződik.

Elsétálunk egymás mellett anélkül h észrevennénk azokat a dolgokat amik színessé teszik az életünket. Nem hogy még használnánk, élveznénk, megragadnánk őket.
Így meg miért várunk bármit is?
Ha mindig menekülünk, elfutunk a saját (rém)álmaink elől.
Ez nem megoldás, ezzel csak rontunk a helyzetünkön, még lehetetlenebbé és életképtelenebbé tesszük önmagunkat és a szívünket.
Túlbonyolítunk minden olyat aminek semmi jelentősége és ez felőrli minden energiánkat és nem figyelünk arra amire kéne. Ha meg akarnánk akkor meg nem tudnánk hiszen elpazaroltunk mindent....elpazaroljuk az életet amit nem ezért kaptunk.
Az emberek már nem szeretnek, nem szeretnének szeretni( ha még is akkor elég halvány a vágy és az igény ) és ami a legjobban aggaszt h mind ez a szemünk előtt történik.
Én nem szeretnék semmit sem elpazarolni, nem akarok bármit is megbánni vagy úgy érezni hogy felesleges.